Veperdi Zoltán igehirdetése, 2023. december 26.
† Karácsony 2. napja, Lk 2, 15-20
Pesthidegkút, Lelkészotthon, 2023. december 26.
Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen
Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Isten igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Karácsony második napjára az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk Lk 2,15-20-ban a következőképpen:
„Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt, amit az Úr tudtunkra adott. 16Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket. 17Amikor meglátták őt, elmondták mindazt, amit erről a kisgyermekről az angyalok hirdettek, 18és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. 19Mária pedig mindezeket a beszédeket megjegyezte, és szívében forgatta. 20A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy, ahogyan ő megüzente nekik.” (Lk 2, 15-20)
Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Karácsony második napján, íme folytatódik előttünk a betlehemi történet. Emlékszünk, az éjszakai mezőn nagy világosság jelent meg, amikor az angyalt és a pásztorokat körülragyogta az Isten dicsősége.
S itt valamit érthetővé kell tennünk. A teremtéstörténet első mondataiban ezt olvassuk: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte el. Így lett este, és lett reggel: első nap”(1Móz 11-5).
Azután a negyedik napon történt meg a két nagy világítótest, a nap és a hold megteremtése. No, de akkor mitől volt világosság az első három napon? Meggyőződésem szerint, a feleletet a Biblia végén, a Jelenések könyvében találjuk meg. Közelebbről a huszonegyedik fejezetben, ahol az új Jeruzsálemet így írja le: „És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány: a népek az ő világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket”(Jel 21,23-24).
Nos, az lehet a megoldás, hogy a teremtés első napján az Isten dicsősége világosította meg a földet. S íme, ugyanez a dicsőség ragyogott föl a betlehemi mezőn a pásztorok előtt. Ezek az emberek kint éltek a szabadban. Láthatták, megfigyelhették, kiszámíthatták a természet jelenségeit. Amikor tehát az éjszakában hirtelen fölragyogott az Isten dicsősége, azonnal tudniuk kellett, hogy itt valami rendkívüli történt!
S ez így igaz! Mert megszületett a Megváltó! Pál apostol ezt írja a korinthusiaknak, a második levelében: „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre”(2Kor 5,17).
János, az evangéliuma bevezetésében így fogalmaz: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal”(Jn 1,4).
Kevéssel ezelőtt pedig így ír János: „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba”(Jn 1,9). Mert Jézus az új teremtés kezdete, Jézus az új, az örök világosság kezdete, az által, hogy az evangélium Vele és Benne jelent meg a földön!
Az angyalok utolsó szava pedig, mielőtt elmentek tőlük a mennybe, ez volt a pásztorokhoz: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat”(Lk 2,14).
Íme, ez a két szó: „békesség és jóakarat”, meggyőzhette a pásztorokat arról, hogy nem kell félniük. A világosság nem ellenük jött, hanem értük! S valami megmozdult a bensőjükben. Elmúlt a félelem, s én merem mondani, hogy pislákolni kezdett bennük a hit. Hiszen nem legyintettek, hogy jól van barátaim, felejtsük el ezt az egész maflaságot. Hanem így szóltak egymáshoz: „Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt, amit az Úr tudtunkra adott”(Lk 2,15).
Megértették, hogy különleges kijelentést kaptak. S nem azon kezdtek gondolkodni, hogy vajon igaz-e ez az üzenet, vagy sem. Jó megismernünk, hogy ebben a mondatban, a görög szövegben, szerepel a „rhma” (réma) kifejezés, amely azt jelenti: beszéd, szó, ige! Mert akkor ezt a mondatot így is lehet fordítani: nézzük meg, hogyan teljesedett be ez az ige, amelyet az Úr tudtunkra adott! Hiszen az Isten igéje igaz! Megkérdőjelezhetetlen! A kérdés csak az, hogy hogyan teljesedett be!
A pásztorok tehát hittel elindultak. A pontos kijelentés alapján bizonyára nem volt nehéz Betlehemben megtalálniuk Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket. S íme, ezek a pásztorok lettek az evangélium első hirdetői, amikor elmondták mindazt, amit e kisgyermekről hallottak az angyaloktól.
S a pásztorok szolgálata egyáltalán nem volt eredménytelen. Tudjuk, hogy Izrael népében, abban a korban nagy várakozás volt a Messiás eljövetele után. Amikor tehát Lukács azt írja, hogy „Mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik”(Lk 2,18), akkor a következőre lehet gondolnunk. Az emberek valami olyan hírt hallottak, amit vártak, és ezért kedves volt a szívüknek. S ugyanúgy, mint a pásztorok, nem az elutasítás, nem a hitetlenség útját választották. A „csodálkozás” sem azt jelenti, hogy nem akarták elhinni azt, amit hallottak. Hanem inkább azt, hogy csodálták, ami megtörtént, ahogyan azt a próféták megjövendölték.
Íme, az igaz bizonyságtétel nyomán így ébred és terjed a hit, természetesen a Szentlélek erejével és áldásával.
A pásztorokat hallgatók, és szavaikon csodálkozók között, természetesen ott találjuk Máriát és Józsefet is.
József, szokása szerint, alázatosan a háttérben maradt. Ő álmában kapta a kijelentést: „József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből”(Mt 1,20-21). Amit pedig most a pásztoroktól hallott, az csak megerősítette azt, amit már ő maga is tudott. József feladata az volt, hogy családfő legyen abban az otthonban, ahol a Messiás felkészülhetett a szolgálatra. S ő ezt a szolgálatot hűséggel teljesítette.
Ezek után, Mária felé fordul a tekintetünk. Ismét meggyőződhetünk érző lelkéről. Ismerjük ezt már, hiszen amikor az angyal így köszöntötte őt: „Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van!”(Lk 1,28), akkor „Mária megdöbbent e szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés”(Lk 1,29) – írja Lukács.
Ez akkor történt, amikor az angyal Jézus születését jövendölte Máriának. Most pedig, amikor az édesanya előtt, ott feküdt a jászolban a megígért csecsemő, hallotta a pásztorok által hozott angyali kijelentést: „Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában”(Lk 2,10-11).
„Mária pedig mindezeket a beszédeket megjegyezte, és szívében forgatta”(Lk 2,19). Itt is a „rhma” főnév szerepel. Tehát Mária az igét, Isten igéjét jegyezte meg, és forgatta a szívében. S nem volt nehéz megértenie, hogy csak az történt meg, amit Isten előre kijelentett neki, a követei által! S ennek megfelelően, hit és békesség volt a szívében.
A történet azonban nem itt ér véget. „A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy, ahogyan ő megüzente nekik”(Lk 2,20).
Az istállóban is újra csend lett. Mária és József is valószínűleg elpihentek. Esetleg az állatok neszezése hallatszott. A pásztorok a sötétben haladtak visszafelé a nyájukhoz, ahol az isteni dicsfény már régen kialudt. Az élet, első pillantásra, változatlanul kezdett tovább folydogálni. De csak látszólag! Mert Jézus megszületett!
Mostantól fogva már nem lehet úgy élni, hogy nincs Megváltónk. Nem lehet többé úgy élni, hogy bűneink örökre fogságban tartanak. Nem lehet úgy élni, hogy nem Isten szeretete vezet minket, és uralkodik rajtunk!
A pásztorok felismerték ezt. Istent dicsőítve és magasztalva folytatták életüket. Megtapasztalták, hogy Isten ígéretei igazak. Meglátták a Megváltót, akiben Isten szeretete öltött testet.
Azt kívánom, hogy ezen az ünnepen mi legyünk a pásztorok! Isten Szentlelke ide vezetett minket a templomba, hogy meghalljuk az örömhírt: Jézus megszületett! Mert Isten úgy megszerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen! Mostantól fogva, ez az örömhír töltse be szívünket, lelkünket, egész életünket. S vigyük is magunkkal, amikor hazamegyünk! Istent dicsőítve és magasztalva térjünk meg otthonainkba. És soha ne legyünk restek bizonyságot tenni arról az örömhírről, hogy Jézus, a Megváltó, megszületett!
†Ámen
Imádkozzunk!
Hálát adunk neked, Istenünk, hogy nemcsak elküldted a világ Megváltóját, hanem igéddel és jelekkel el is vezetsz minket Őhozzá. Ébressz bennünk élő hitet Szentlelkeddel, hogy a megváltás jó hírét híven őrizzük szívünkben, és békéjét örömmel terjesszük a világban, az Úr Jézus Krisztus által.
†Ámen
Énekek: 142 2 163 312 11
