Veperdi Zoltán igehirdetése, 2022. október 16.

†

Szentháromság ünnepe után tizennyolcadik vasárnap

1Jn 3, 18-24

Pesthidegkút, Lelkészotthon 2022. október 16.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk, Szentháromság ünnepe után tizennyolcadik vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk 1Jn 3,18-24-ben a következőképpen:

„Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal. Ebből tudható, hogy az igazságból valók vagyunk. És akkor az ő színe előtt azzal biztatjuk a szívünket, hogy bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud. Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt; és amit csak kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte. Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fia, Jézus Krisztus nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk. Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és hogy ő bennünk marad, azt a Lélektől tudjuk meg, akit nekünk adott.” (1Jn 3, 18-24)

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Az egyházi esztendő vége felé közeledve, a mondanivalónk alapgondolata semmit nem változik. Mert Isten hív minket! Hív bűnbánatra, hív megtérése! És hív az örök életre, mert szeret.

Nekünk pedig felelnünk kell Isten hívására! Jelesül, Ágendánk mai jelmondata szerint, ennek a feleletnek, a szeretetnek kell lennie! Ugyanis akkor válaszolunk helyesen Isten hívására, ha szeretetben folytatjuk földi életünket!

János evangélistát szokás a szeretet apostolának nevezni. Előttünk lévő levelét is méltán nevezhetjük a „szeretet levelének”. Már csak azért is, mert a negyedik fejezet nyolcadik versében János arról tesz tanúságot, hogy hogyan ismerte meg az Istent, amikor ezt írja: „Isten szeretet”(1Ján 4,8).

S itt hadd idézzem Charles Spurgeonnek egy gondolatát, amelyben ezt mondja: „Krisztus szeretetének egy grammja többet ér, mint a világ hízelgésének egy mázsája”. Mert kitűnik ebből, hogy a szeretet valami csodálatos, kivételesen nagy, felülmúlhatatlan és nélkülözhetetlen valóság az élet számára!

Nos, Isten a világot szeretetből teremtette a szeretetre! A világ, és benne természetesen az ember, alapvető rendje a szeretet! Nagyon szeretem a teremtéstörténet azon fordulatát, hogy „Fogta tehát az ÚRisten az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt”(1Móz 2,815.

Mert Isten nem robotolni teremtette az embert. Hanem arra, hogy művelje a rábízott Éden kertet. Míves gondoskodással, mondhatnám: művészi gonddal, szeretettel foglalkozzon az Isten által reá bízott kinccsel! Azt gondolom, nem járunk messze az igazságtól, ha azt tartjuk, hogy ugyanennek az igénynek kell, illetve kellene megjelenni az ember minden gondolatában, szavában és cselekedetében!

Nyilván nem véletlenül olvastuk az oltár előtt Jézusnak a törvénytudóhoz intézett következő szavait, a két nagy parancsolatról: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták”(Mt 22,37-40).

Íme, minden a szeretettel kezdődik és a szeretettől függ. Akkor pedig, ha helyesen akarunk szeretni, meg kell értenünk annak lényegét. Ismét Charles Spurgeonre hivatkozom. Egy másik gondolatában ezt írja: „Aki meg akarja ismerni a szeretetet, menjen a keresztrefeszítés hegyére és szemlélje ott a fájdalmak embere halálát.”

Elsőre talán megdöbbent minket ez a gondolat, hiszen hogyan is rejtőzhetne a szeretet a fájdalmak emberének halálában? De hát nem ezt írja János is az evangéliuma elején: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”(Jn 3,16).

Mert csak a szeretet képes önzetlen áldozatra, önfeláldozásra! Nem hallgathatok arról, amit János a levél negyedik fejezetében ír. Idézem: „Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást”(1Jn 4,9-11). Majd alább még azt is írja: „Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket. Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is”(1Jn 4,19-21).

S íme, akkor ezt mondja ma nekünk János: „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal”(1Jn 3,18).

Kinek nem a Jakab levél jut itt eszébe. Hiszen az ugyanerről tanít, eképpen: „Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, valaki pedig ezt mondja nekik közületek: „Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól”, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az?”(Jak 2,15-16). Majd hozzáteszi: „Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában”(Jak 2,17).

Lássuk meg, hogy János, a levelében, azt mondja: cselekedettel és igazsággal szeressünk! Mert a „cselekedet” helyén a görög „ergon” kifejezés áll, amely azt jelenti: munka, tett, cselekedet. S milyen jó meglátni ezt. Hiszen arra biztat, hogy ne sajnáljuk a fáradságot a felebarátunk megsegítésében! Ne magunkra nézzünk, esetleges gyöngeségünkre, vagy az odaszánásunk hiányára! Hanem a felebarátunkra. Hogy megszánjuk bajában, betegségében, gyöngeségében, és önzetlenül, önfeláldozással, még esetleg a saját kárunkra is, cselekedjünk érte!

S tovább, János első levelében itt, az „igazság” kifejezésére a görög „alhqeia” szó áll, amely azt jelenti, hogy úgy igaz, hogy valódi, valóságos. Pál apostol írja a Római levélben: „Az ilyenek Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, és a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké”(Róm 1,25). Vagyis a valóságos Istent, a Teremtőt, felcserélték a teremtményre, a hamis istenekre, más szóval a bálványokra!

Tehát arra biztat bennünket, hogy valóságosan szeressünk. Mert a valóságos szeretet önzetlen, nem álnok, és fölsorolhatnánk itt mindazt, amit Pál apostol a „Szeretet himnuszban” összefoglalt.

Gondolatmenetünknek ezen a pontján ismét Charles Spurgeont idézem: „A szeretet olyan bor, melyet nem lehet a szőlőből taposással kisajtolni; magától kell kifolynia”.

Hiszen Istent sem kényszerítette senki arra, hogy föláldozza értünk az egyszülött Fiát. Jézust sem kényszerítette arra senki, hogy vállalja értünk a kínos kereszthalált. Hacsak nem a szeretet! Ha tehát úgy tudunk szeretni, ahogyan Isten és Jézus megszeretett minket, akkor tudni fogjuk, hogy az igazságból vagyunk, azaz a valóságos Istenhez tartozunk.

S ha már tudjuk, hogy Istenhez és az Ő Krisztusához tartozunk, akkor nincs miért aggódnunk. János ezt írja: „És akkor az ő színe előtt azzal biztatjuk a szívünket, hogy bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud”(1Jn 3,19-20).

Azt gondolom, arról van itt szó, ha megvizsgáljuk magunkat, akkor könnyen ráébredünk, hogy mi nem tudunk úgy szeretni, ahogyan Isten szeret minket. Egyszerűen azért, mert Ő tökéletes, mi pedig nem vagyunk tökéletesek. Bűnre hajlamos természetünket kellene mindenkor legyőzni ahhoz, hogy mi is tökéleseten tudjunk szeretni. S hiába törekszünk is erre olykor, nem fog sikerülni. Mindig esendő emberek maradunk.

Vallom, nem baj az, hogy a tisztában vagyunk a saját esendő voltunkkal. De nem kell ennél leragadnunk. János is azért biztat minket: ha olykor vádoljuk is önmagunkat hiányaink miatt, hogy nem tudunk nem vétkezni, akkor is megnyugtatja a mi szívünket az a hit, az bizalom Isten iránt, hogy Ő nagyobb a mi szívünknél.

Egyfelől mindent tud. Ismeri a szívünk szándékát is. Tudja, hogy ha jóindulatból, önzetlenül akarunk segíteni, szeretni. És ismeri a gyöngeségünket is. Ezért nem ítél el minket. Mert Isten nagyobb a mi szívünknél. Nagyobb a kegyelme, nagyobb a szeretete a mienknél. Sőt, nemcsak nagyobb, hanem tökéletes is!

Az Isten iránti bizalomnak, bizalmunknak, a következő lépcsőfoka az, amikor elhisszük, hogy Isten nagyobb nálunk, és a gyöngeségeinkért nem fog elítélni minket. Mert ismeri a szívünk szándékát. S akkor már a mi szívünknek sem kell ítélkeznie saját magunk fölött, mert Isten már megbocsátott! Hiszen tudja azt is, hogy megtartjuk az Ő parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves Őelőtte! A legkedvesebb pedig az, ha hiszünk az Ő Fia, Jézus Krisztus nevében, és szeretjük egymást.

Ezen a nyáron került kezembe néhai nagyapámnak, Káden Józsefnek a könyve, amely a benne található bejegyzés szerint 1926-ban került birtokába, amikor Brassóban volt helyettes lelkész. A könyv Charles Sheldon amerikai lelkész írását tartalmazza, amely először 1896-ban jelent meg. Az a címe: „Mit tenne Jézus?”

Arról szól, hogy Amerikában egy lelkészt arra indított a Lélek, hogy a gyülekezetéhez egy felhívást intézzen. Nevezetesen azt, hogy mielőtt szólnak, vagy cselekszenek, tegyék föl maguknak a kérdést: mit tenne Jézus? S ha vívódások közepette választani tudnak, akkor úgy cselekedjenek.

A könyv utolsó lapjain, a főszereplő lelkész Chicagóban így prédikál: „Mit tenne Jézus? Ha az lenne a jelszava nemcsak az egyházaknak, hanem az üzletembereknek, a politikusoknak, az újságíróknak a munkásoknak, az úri osztálynak – mily rövid idő alatt megváltoznék a világ képe! Honnét származik e világon minden baj? Az önzésből. Még eddig senkinek sem sikerül úgy legyőzni az önzést, mint Jézusnak. Ha mindenki őt követné, nem törődve a következményekkel, a világ élete egyszerre megújulna”(I. m.: 276. oldal).

Százhuszonhat év telt el a könyv megjelenése óta. S a mondanivalója időszerűbb, mint valaha! Mi tehát járjunk elől jó példával. Igyekezzünk mindig úgy cselekedni, amint Jézus tenne! Járjunk szeretetben!

                                                                  †Ámen

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, aki Jézus Krisztusban nemcsak a szeretet parancsát adtad nekünk, hanem legnagyobb példáját is: gyújts szívünkben hozzá ragaszkodó szeretetet, parancsolatai iránt engedelmességet, hogy képmutatás nélküli szeretetünkről az ő tanítványaira ismerjen bennünk a világ, szent Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által.

                                                                  †Ámen

Énekek: 444 9 377 312 11