Veperdi Zoltán igehirdetése 2022. április 10.

†

Virágvasárnap

Fil 2, 5-11 

 Pesthidegkút, 2022. április 10.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Virágvasárnap ünnepére az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk Fil 2,5-11-ben a következőképpen:

„Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére”(Fil 2,5-11).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Virágvasárnap van. Máté evangéliumában, a 21,1-9-ben olvashatjuk a közel kétezer évvel ezelőtti történelmi eseményt: a názáreti Jézus, az alázatos király, szamárcsikó hátán ülve bevonul Jeruzsálembe. S miközben a sokaság ünnepli és élteti az Urat, valójában az üdvtörténet legmozgalmasabb és legtragikusabb hete kezdődik meg, amelyet nemsokára Húsvét felragyogó fénye helyez egészen más megvilágításba. Ezen a virágvasárnapon azonban nem a jól ismert történetről kell szólnunk, hanem Filippi levélből elénk adatott Krisztus himnuszról.

Annak igazolására, hogy ennek az ősi Krisztus éneknek igenis helye van Virágvasárnapon, rögtön tegyünk is világossá néhány egyezőséget.

Jeruzsálem határában ugyan még nem minden nyelv, de a sokaság nyelve egyhangúan Dávid Fiának, azaz a Messiásnak vallotta Jézust. S most, íme a Filippi levél azt erősíti, hogy Jézus Krisztus Úr!

S itt a görög szöveg a „küriosz” szót használja – ezzel azt fejezi ki, hogy a felmagasztalt Krisztus valóságos Isten, mert az Ószövetség görög nyelvű fordításában a Jahve Isten-név helyén mindenütt az ÚR, azaz a „küriosz” szerepel.

Azután a sokaság „hozsannát” kiált, ami azt jelenti: dicsőség legyen Istennek. S az igénk is azt tartja, hogy Jézus Küriosz volta, az Isten, vagyis az Atyaisten dicsőségére van!

Azt is el lehet mondanunk, hogy ez a Krisztus himnusz minden bizonnyal nem Pál apostol költeménye. Még ha igazít is a szövegén itt-ott, akkor is hiányoznak belőle olyan teológiai tételek, amelyeket Pál, ha maga ír ilyet, biztosan nem hagy ki.

Csak egyet hadd említsek, nevezetesen azt, amit sok páli igehellyel is lehetne igazolni, hogy tudni illik Krisztus kereszthalála, értünk elszenvedett halál volt. Ezzel szemben a himnusz az üdvtörténet legfontosabb mozzanatának az Úr leereszkedését és felmagasztalását tekinti.

Ez a gondolat, vagyis az alá- majd felszálló megváltó alakja, a Földközi-tenger ókori mítoszaiban lépten-nyomon megtalálható. Példaként Héraklészt, azaz ismertebb, latin nevén Herkulest hozhatjuk föl.

Héraklész a mondabeli főisten, Zeusz fia, s a legkedveltebb görög hős, azaz „hérosz” volt. S azért említem a görög „hérosz” szót, mert annak jelentése több, mint a magyar „hős” szónak. A „hérosz” a görög mitológiában olyan személyt jelölt, aki maga nem volt teljesen isten, vagy csak az egyik szülője volt isten, s mint ilyen az emberek és az istenek között álló félisteni lény volt. Esetenként „hérosz”-nak tekintettek embereket is, akik a haláluk után segítve, vagy éppen ártva, tovább tevékenykedtek.

Nos, a hérosz Héraklészről szóló egyik mítoszban olvashatjuk a következőket: „Mi lett volna Héraklész, ha otthon maradt volna övéinél? Csak gyönge szolga, és nem Héraklész! Akkor hát mennyi bizalmasa és barátja volt, amikor a világban járt? De egy sem volt kedvesebb számára, mint Isten. Ezért tartották őt Zeusz fiának, és az is volt. Neki engedelmeskedve körüljárt, és lerombolta az igazságtalanságot meg a törvénytelenséget”.

A mi himnuszunk azonban nyilván sokkal több ennél. Nem kitalált, szövevényes hitrendszer alakjairól szól, hanem arról a Jézus Krisztusról, akinek Jeruzsálembe való bevonulásáról azt mondtuk, hogy az történelem, tehát valóság! S az Isten dolgait hittel kutató elme még egy közvetett bizonyítékot is felfedezhet a mi énekünkben: s ez az Isten rejtett munkája, akaratának rejtett megvalósulása.

Ahogyan olvastuk a levélben: Krisztus Jézus, maga Isten lévén, megüresítette magát, szolgai formát vett föl, emberekhez lett hasonlóvá, megalázta magát, engedelmes volt a kereszthalálig. Itt az emberi gondolkodás egyszerűen véget ér, nem tud mit kezdeni a képpel: keresztre feszítve, s halott az Isten Fia.

Pedig nem egy alkalom volt már a történelemben, vagy mondjuk inkább így: az Isten által írt történelemben, amikor nem úgy történtek a dolgok, ahogyan az az emberi ész számára elfogadható lett volna.

Nézzünk csak Mózesre! Már-már humoros, ahogyan Isten a gyűlölt ellenségre bízza annak a gyermeknek a felnevelését, aki azután a héberek vezére lett. S vajon gondolt-e valaki a zsidók közül arra, hogy megmentőjük, aki kivezeti őket a szolgaság házából, éppen az egyiptomi udvarból érkezik hozzájuk?

Például hozhatjuk azután Józsefet: ő maga, még ha hitt is álmai beteljesedésében, akkor is enyhén szólva kilátástalannak érezhette a helyzetét, amikor eladták rabszolgának. Abban a percben a testvérei is azt remélték, végleg megszabadultak Józseftől, ám néhány esztendővel később, bizony a lábai előtt térdeltek.

S folytathatnánk a sort az Újszövetségben is, hiszen számkivetetteknek, lenézetteknek, bűnösöknek, vámszedőknek, pásztoroknak hirdettetett az evangélium. Illő, hogy a sor végén Pált is megemlítsük. Az Apostolok Cselekedetei könyv írja róla már megtérése után: „Amikor megérkezett Jeruzsálembe, csatlakozni kívánt a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték, hogy tanítvány”(ApCsel 9,26).

A damaszkuszi út is sokadik sikeres hadjáratának indult Jézus követői ellen, de Isten másképp rendelkezett. Az ember talán könnyen kimondaná az ítéletet Pál felett: előbb bűnhődjön, amint azok szenvedtek, akiket üldözött, s csak azután álljon elő beszédével, s akkor is legfeljebb szerényen. De nem lehet-e az Isten bölcsessége az is, hogy azt a hírnökét teszi legnagyobbá, aki emberileg csak a legkisebbnek mondhatja magát!

Íme, ezek a példák szolgáltatják nekünk a közvetett bizonyítékot arra nézve, hogy Jézus Krisztusban az Isten cselekedett.

S ahogyan azt a Krisztus himnuszunk megénekelte, azt nevezhetjük az Isten rejtett munkájának. Mert legyen bár az emberi elme számára felfoghatatlan, mégis a kereszthalálig engedelmes Jézus a Küriosz. Az a Krisztus, aki életét adta a mi bűneinkért. S Istennek ezt a csodáját a világ nagy része ma sem tudja befogadni.

Pedig azért született meg ez a Krisztus himnusz, azért írta meg Pál többek között a Filippi levelet, azért szólt minden bizonyságtétel az elmúlt századokban, és azért hangzik ma is minden prédikáció, hogy minden nyelv vallja: Jézus Krisztus Úr, az Atya Isten dicsőségére!

De tegyük föl most már a kérdést, milyen személyes üzenetet közvetít nekünk ez a Krisztus-himnusz? Pál apostol a szeretett filippibeli gyülekezetének ezzel a mondattal ajánlotta: „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt.” De szól ez a felszólítás a mindenkori Krisztus-követőknek is.

S azt az indulatot, amely az Urat vezeti, egy szóval így lehet leírni: szeretet. Pál is mondja a levélben néhány sorral feljebb: „Ugyanaz a szeretet legyen bennetek… semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál, és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is”(Fil 2,2-4). Egyszóval tehát: szeress!

Olvastam egyszer a következő gondolatsort: „Csodálatos eredményeket tett az ember a természeti világ meghódításában. A rádió, a repülők, a tankok, a röntgen sugár, a rádium feltalálása mérhetetlen mélységek és magasságok titkainak birtokosává és urává tette az embert. De elveszítette szeme elől az Istent. Nem törődik vele és nem hisz a Sátán létezésében sem. Azért mind e csodálatos találmány, amely az Istennek engedelmeskedő ember boldogulását célozná, egymást pusztító átkos fegyverré kovácsolódik az Istent nem szerető ember kezében. Kevesen jutnak el oda, ahová az énekszerző: „Nagy Istenem, ha nézem a világot, Melyet teremtett szent „legyen” szavad, Ha itt a földön millió lényt látok, kiket igazgatsz s táplálsz egymagad, Szívem feléd ujjong örömtele: Mily nagy vagy Te!”(Fébé naptár 1941) – fejeződik be a gondolatsor.

S mi következik ebből? Lehet valaki humánus, azaz emberszerető, életével szolgálhatja az embertársai szenvedésének enyhítését, gyakorolhatja a jótékonykodást, de ez még mindig csak emberi érzés! Csak az Istent szerető ember tud azzal a szenvedélyes melegséggel tekinteni, nemcsak az embertársra, hanem az egész teremtett világra, amelyet ez az énekköltő megénekelt. Mert benne nemcsak emberi érzés van, hanem az Isten szeretete is. S ezzel ő nem több, sőt, először megüresítette magát, hogy azután szívét-lelkét Isten szeretete töltse be.

S az Isten szeretetének van még egy vonzó tulajdonsága, mégpedig az, hogy örök! Tehát az az ember, aki Isten szeretetével él már itt a földön, az az Isten szeretetében fog élni odaát is, örökké!

Sokszor gondolkodtam már azon, mit fogunk csinálni a mennyországban? De nem tudtam felelni a kérdésre. Most azonban egyet felismertem: Isten s Jézus színe előtt szeretni fogunk! A Szentháromság Istent és egymást! Én nem hiszem, hogy egyetlen pillanatra is unalmassá válik majd számomra Jézust szeretni; nem hiszem, hogy egyetlen pillanatra is el akarnék majd tűnni Jézus szelíd szemének szeretetsugarából, hanem inkább ott akarok maradni örökre, mert végre eljutottam oda, ahová az én Uram hazavár.

Virágvasárnap van. Az engedelmes Krisztus indul a kereszt felé, hogy az Isten szeretetével neked is, nekem is helyet készítsen az Atya házában, valljuk meg hát egy szívvel mindannyian, hogy „Jézus Krisztus Úr, az Atya Isten dicsőségére.”

                                                      †Ámen

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus! Minden hatalmadban van, mégis irgalmaddal gyűjtesz magadnak népet. Kérünk, add, hogy szereteted szolgáló formájában felismerjünk téged, uralmad alatt a te indulatoddal szolgáljunk, és dicsőséged látására eljussunk! †Ámen

 Énekek: 375 4 141 475