Veperdi Zoltán igehirdetése, 2022. január 23.

†

Vízkereszt után harmadik vasárnap

1Jn 3, 10-12

 Pesthidegkút, 2022. január 23.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Vízkereszt után harmadik vasárnapra, az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk 1Jn 3,10-12-ben, a következőképpen:

„Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét. Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást, nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól volt, és meggyilkolta a testvérét. És miért gyilkolta meg? Mert az ő cselekedetei gonoszak voltak, a testvére cselekedetei pedig igazak”(1Jn 3,10-12).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! János apostol írását olvastuk. Ő Zebedeus fia Jakabbal együtt, akik Jézus földi élete során a belső tanítványi körhöz tartoztak. Tanúi voltak olyan eseményeknek, ahol nem lehetett minden választott jelen, így például Jairus lánya feltámasztásának, vagy Jézus színeváltozásának a hegyen, és gyötrelmének a Gecsemáné kertben. S János az a szeretett tanítvány, aki az utolsó vacsorán Jézus keblére hajolt.

Abban az időben, amikor a leendő apostol az Úr tanítását hallgatta, még ifjú ember volt, talán a legfiatalabb a tanítványok között. Ő élt a legtovább a tizenkettő közül, s írásai – azaz evangéliuma, levelei és a mennyei jelenésekről írott könyv – életének utolsó éveiből származnak, keletkezésük az első század végére tehető.

S ha figyelmesen olvassuk ezeket, meglátjuk, hogy bennük János hosszú belső fejlődés eredményeképpen, az öregkor távlatos szemléletével, megülepedett bölcsességével rajzolja meg Mesterének alakját és adja tovább tanítását a szeretetről.

János első levelét formai szempontból nem tekinthetjük levélnek, mert nem találjuk benne a szokásos levélfőt és a befejezést. De mindenütt érezhető, hogy bizalmas gyülekezethez szól, akiket az apostol néha „gyermekeim”-nek, máskor „szeretteim”-nek szólít. Az írás témája az Istennel való közösség feltétele: a Jézus Krisztusba vetett hit és a világosságban járás. Tehát a hit és a szeretet.

Az alkalmat az irat megszületésére az adta, hogy a keresztyén tanítást védeni kellett azon tévtanítók ellen, akiket az egyháztörténet „gnosztikusok” néven tart számon. Ők azt tanították, hogy különösen magas ismeret birtokában vannak, s ezért lenézték a közönséges keresztyéneket. S éppen ez a szeretetlenség, ez a gőg és felfuvalkodottság, a többiek megvetése a bizonyság arra, hogy istenismeretük nem helyes! Mert János szerint is, Krisztus megtestesülése az Isten utolsó szava az emberhez. Azé az Istené, aki a szeretet. S Istennek, ez a testben adott kinyilatkoztatása, az egyházban a testvéri szeretet által van jelen s így folytatódik – ezért a testvéri szeretet az egyetlen biztos jele az Isten iránti szeretetnek, a helyes istenismeretnek.

Az apostol írásában nem vitatkozik, nem cáfol, hanem alapvető igazságokat ismétel. Védelme csendes, fennkölt bizonyságtétel, amikor így szól: aki nem szereti a testvérét, az nem Istentől van, hanem az ördög gyermeke. Isten gyermekei viszont szeretik egymást, mivel kezdettől fogva ez az üzenet hirdettetik számukra. Maga Jézus is ezt mondta: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást”(Jn 13,34-35).

S most vizsgáljuk meg, hogy a keresztyén ember életében milyen irányokban kell hatnia a szeretetnek! Először Isten szereti az embert, azután az ember szereti Istent, s végül az ember szereti a másik embert.

1. Isten szereti az embert. Az Ószövetség nyelve, a héber, Istennek az ember iránti szeretetére leggyakrabban két igét használ, amelyeknek magyar megfelelője a „hűség” és a „kegyelem”.

S ebből már szinte következik, hogy az Ószövetség könyvei Isten szeretetét, vagy a házastársak egymás iránti szereteteként, vagy atyai szeretetként állítják elénk.

Az elsőnek egyik szép példája Hóseás próféta könyve, aki Jahve és Izrael együvé tartozását szeretetkapcsolatnak fogja fel. Izrael Isten hűtlen jegyese, aki a kánaáni bálványokkal beszennyezte magát, ezért Isten elbocsátotta és megbüntette, hogy megjavuljon. De népe minden hűtlensége ellenére, Isten nem vonta vissza szeretetét: egyszer megkönyörül Izraelen, visszafogadja hűtlen választottját és helyreállítja a jegyesség napjainak, azaz a mózesi kornak a boldogságát.

A másik értelmezésben Izrael Jahve szeretett fia, aki így Istent Atyámnak szólíthatja. S a próféták nemcsak az Atya hatalmáról és gondviseléséről írnak, hanem kegyelmes szeretetéről is. Mint például Jeremiás: „Hát nem az én drága fiam Efraim? Hát nem az én kedves gyermekem? Valahányszor megfenyegetem, végül mégis elfog a szánalom iránta: megremeg érte a bensőm, irgalmaznom kell neki – így szól az ÚR”(Jer 31,20).

Az Ószövetség ritkán említi Istennek nem Izrael, hanem más népek iránti szeretetét. S Jézus az Újszövetségben éppen ebben hozott gyökeresen újat. Krisztus tudatában van annak, hogy Ő a szeretett, egyszülött Fia Istennek, akinek működésével kezdetét vette Isten országa itt a földön, és így Istennek az emberek iránti szeretete mindenki számára nyilvánvalóvá vált. A Messiás elvetette Izraelnek a kiválasztottságban való bizakodását, amelynek következtében a korai zsidóságban Isten szeretetét korlátok közé akarták szorítani. Mert Jézus azt tanította, hogy a mennyei Atya senkit sem zár ki szeretetéből.

S most nézzük a 2. irányt, mely szerint az ember szereti Istent. Az Ószövetségben a Tízparancsolat előírja az embernek az Isten szeretetét: „Szeresd azért az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!” Olvashatjuk 5Móz 6,5-ben. És ezt a szeretetet Isten egyedül magának követeli: „Ne legyen más istened rajtam kívül!”(5Móz 5,7).

S az Isten iránti szeretetnek az ember tetteiben kell megnyilatkoznia. Ezért a szeretet összekapcsolódik Isten parancsainak megtartásával, sőt az istenfélelemmel és az istentisztelettel is. Ennyiben Jézus tanítása megegyezik az Ószövetséggel. Abban viszont új, hogy az Isten iránti szeretet az emberben feltétel nélküli kell legyen. Istent szeretni tehát azt jelenti, hogy az ember egészen aláveti magát naki, az Ő szolgálatába áll, az Ő akarata teljesítésének él.

3. A harmadik irány, hogy az ember szereti a másik embert. Kezdjük most is az Ószövetségnél. A felebaráti szeretet parancsa még csak az Izrael népéből valóknak, s az országban élő idegennek szól. De már itt is azzal a szigorúsággal, hogy úgy kell a másikat szeretni, ahogy saját magát szereti az ember. 3Móz 19,18 írja: „Ne légy bosszúálló, se haragtartó néped fiaival szemben! Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az ÚR!” S ez a szeretet nem merül ki a külső szolgálatkészségben, hanem jóakaratot, belső érzületet is feltételez.

A személyes ellenségen is segíteni kell, meg kell bocsátani neki amit vétett, ételt, italt kell adni neki. Tekintettel kell lenni a másik ember életére, tulajdonára, és becsületére. A próféták még külön is védelmükbe veszik a szegényeket, az özvegyeket és az árvákat.

Ézsaiás írja: „Jaj azoknak, akik jogtalan rendeleteket hoznak, és irataik csak terheket rónak ki. Mert elnyújtják a nincstelenek perét, megfosztják jogaiktól népem szegényeit. Az özvegyeket kizsákmányolják, és az árvákat kifosztják”(Ézs 10,1-2).

Jézus a felebaráti szeretet parancsát, az Isten iránti szeretettel egyenrangúnak mondja. Mert az igazi felebaráti szeretet egyben istenszeretet. Krisztus elveti a zsidók felfogását, akik csak a saját népükhöz tartozókat tekintették felebarátnak. A szeretetnek, mint Isten szeretetének, minden emberre ki kell terjednie, ahogy Máté írja: „Ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak”(Mt 5,45).

Mindenki felebarát, különösen ha bajban van, segítségre szorul. Nem elég nem gyűlölni, hanem a másik embernek megbocsátani, a felebarátért imádkozni, azaz valóban szeretni kell. Nem úgy, mint Káin, aki meggyilkolta testvérét. Pedig Isten előre figyelmeztette: „Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!”(1Móz 4,7).

A szeretetnek ez a három iránya – tehát Isten és ember, azután ember és ember, s végül ember és Isten között – egy olyan csodálatos áramkört alkot, amelyet végtelen szeretetfolyam áramlik. S ha valaki ebbe belekerül, annak élete gyökeresen megváltozik. Legyen erre példa János, az ifjú tanítvány, aki Jézus nagyon szeretett. Annak ellenére, hogy a Mester neki és testvérének a Boanergesz melléknevet adta, ami görögül azt jelenti: „Mennydörgés fiai”(Mk 3,17). Nyilván hevességük miatt, amellyel megkísérelték előre biztosítani kiváltságos helyzetüket Isten országában is. Vagy gondoljunk arra a jelenetre, amikor Jézust nem fogadták be a samáriai faluban, János és Jakab így szóltak: „Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket!? De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, és ezt mondta: Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek”(Lk 9,54-55).

Ha tehát János nem Jézus tanítványa lett volna, s szívét nem járja át az isteni szeretet, akkor saját lelkülete könnyen egészen másvalakit formálhatott volna belőle, a szeretett tanítvány helyett.

Ne féljetek hát ti sem Testvéreim mielőbb belépni a szeretet-áramkörbe, hogy végre e csodálatos szeretet-áradat mindannyiunkat együtt sodorhasson Istenünkhöz! †Ámen

Imádkozzunk!

Áldunk téged, Urunk Jézus Krisztus, mert türelemmel és szeretettel jöttél a világba. Szereteted ébresszen minket bűnbánatra, téged követő alázatra és szelídségre, hogy Isten gyermekeiként szeretetben járjunk, mint akiket a te Lelked vezérel.

                                                                  †Ámen

Énekek: 186 1 356 293