Veperdi Zoltán igehirdetése, 2021. december 26.

†

Karácsony 2. napja

Zsolt 2, 1-12

Pesthidegkút, Lelkészotthon, 2021. december 26.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Isten igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Karácsony második napjára, az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk Zsolt 2,1-12-ben, a következőképpen:

^„1Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek? ²Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az ÚR ellen és felkentje ellen: ³Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket! ⁴A mennyben lakozó kineveti, az ÚR kigúnyolja őket. ⁵Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket: ⁶Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon! ⁷Kihirdetem az ÚR végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá tettelek ma téged! ⁸Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget. ⁹Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt! ¹⁰Azért ti, királyok, térjetek észhez, okuljatok, ti, bírái a földnek! ¹¹Félelemmel szolgáljátok az URat, reszketve vigadjatok! ¹²Csókoljátok a fiút, hogy meg ne haragudjék, és el ne pusztuljatok az úton. Mert hamar föllángol haragja, de mind boldog, aki hozzá menekül” (Zsolt 2,1-12)

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Legjobb emlékezetem szerint – amióta Isten megengedte, hogy szószékre álljak – soha nem kezdtem azzal az igehirdetést, és később sem is tettem említést arról, hogy mi történt a készülés során. Azt gondolom, a szószékre már – úgymond – a „késztermékkel” kell lépni. Ezúttal azonban, mégis szeretnék kivételt tenni.

Amikor ugyanis, elolvastam mai igénket, a második Zsoltárt, az első gondolatom az volt: na, hát ezt aztán nem! Hiszen hogyan lesz abból karácsonyi örömhír, hogy tombolnak a népek, tanácskoznak az Úr felkentje ellen, összetöröd őket vasvesszővel, királyok térjetek észhez, félelemmel szolgáljátok az URat!

Azután, szinte egy szempillantás alatt, helyére került minden gondolat. De haladjunk csak sorjában.

Az Ószövetségnek az a darabja, amelyet a Zsoltárok könyvének nevezünk, több gyűjteményből tevődik össze. Most csak annyit hadd mondjak, hogy az első nagy gyűjtemény a 3. Zsoltártól a 41. Zsoltárig tart. Ezt „Dávid zsoltáros könyve” névvel szokás illetni, mert az itt szereplő zsoltárok egy része valószínűleg valóban magától Dávidtól való, illetve legtöbbje a királyok korából származik. Ez a gyűjtemény lényegében a zsoltárok első könyvét foglalja magában.

Később került ennek a gyűjteménynek az elejére a 2. Zsoltár, amely a mai igénk. Valószínűleg azért, mert Dávidra értették. S amikor az egész könyvet, vagyis a 150 zsoltárt egybeszerkesztették, akkor tették a legelejére az 1. Zsoltárt. Amely világossá teszi, hogy az őt követő könyv, nemcsak istentiszteleti énekeket tartalmaz, hanem elmélkedő imádságokat is találhatunk benne.

Nos, az első zsoltár ezzel a mondattal kezdődik: „Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal”(Zsolt 1,1-2). És ezzel a kijelentéssel fejeződik be: „Mert ismeri az ÚR az igazak útját, a bűnösök útja pedig semmibe vész”(Zsolt 1,6).

S akkor, ezek után, megszólal mai igénk, a második zsoltár: „Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek? Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az ÚR ellen és felkentje ellen: Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket! A mennyben lakozó kineveti, az ÚR kigúnyolja őket”(Zsolt 2,1-4).

Érdemes idehozni, hogy Takács János, néhai hódmezővásárhelyi lelkészünk, hogyan írja ezeket az Ószövetség görög fordítása alapján, értelemszerű tolmácsolásban: „A „föld királyai” szembe helyezkedtek, a maguk véleményét akarták érvényre juttatni és a „fejesek”, a vezérkedők csak úgy a maguk feje szerint egybegyűltek, gyülekezetet alakítottak az Úr ellen, és az Ő Felkentje ellen. Letépjük majd az ő köteleiket, bilincsüket (t.i. a törvényt), és majd ledobjuk magunkról az ő igájukat. A mennyben lakó pedig majd kineveti őket, s az Úr megcsúfolja őket”(Takács János, Zsoltárok könyve, 4. oldal).

Megdöbbentő: talán nem ez van ma is? Az idén örülhetünk, hogy a Karácsonyt még Karácsonynak nevezhetjük! De vajon mi lesz jövőre?

S tovább: tombolnak a népek; a föld vezetői összegyűlnek, és csupa istentelen dolgot terveznek; mindent kitalálnak az Isten ellen, és az Ő Felkentje ellen. Aki alatt mi már, természetesen, a megszületett Megváltót, a feltámadott Jézust értjük.

Az ember le akar dobni magáról minden bilincset. Egyesek a szabadság hamis látszatával ingerlik, és a megtévesztett azt hiszi, hogy Isten törvénye a kárára, és megszorítására van. Pedig pont fordítva! A Tízparancsolat az életet védi. Megmutatja, hogyan kell szeretni Istent, és hogyan kell szeretni a felebarátot ahhoz, hogy hosszú életűek lehessünk a földön! Isten törvénye tehát, éppen elvezet minket a szeretet szabadságára!

S azután azon is megdöbbenhetünk, hogy ugyanez a lázadás folyik Jézus megszületése óta! Heródes nem hátsó szándék nélkül mondta a napkeleti bölcseknek, hogy számoljanak be neki a Krisztus megszületésének helyéről. Még hazug módon azt is kijelentette, hogy ő maga is el akar menni, imádni Őt.

Emlékszünk, egyáltalán nem így lett. Amikor Heródes rádöbbent, hogy terve nem sikerült, elküldte az embereit, s Betlehemben, és annak egész környékén, megöletett minden kétéves, és annál fiatalabb fiúgyermeket.

Hogyan is írja a Római levél: „Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat”(Róm 8,36). De ugyanott szerepel ez is: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?”(Róm 8,31-32).

És mit mond nekünk a 2. Zsoltár az Isten ellen lázadóra nézve: „A mennyben lakozó kineveti, az ÚR kigúnyolja őket”(Zsolt 2,4).

Itt is érdemes Takács János fordítását említeni. Mert ő úgy fordítja: az Úr kineveti és megcsúfolja őket. S szerintem ez sokkal kifejezőbb. Mert a „megcsúfolás” azt jelenti, hogy csúffá teszi őket azzal, hogy gonosz terveiket meghiúsítja!

Mert Isten tudja nagyon jól, és a hatalma is megvan hozzá, hogy véghezvigye azon akaratát, hogy a bűnösök útja a semmibe vesszen! Sőt, az örök kárhozatba vezessen! (Ld. 1. Zsoltár)

Isten ezért figyelmezteti így az ellene lázadókat, a hiábavalóságot tervezőket: „Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt! Azért ti, királyok, térjetek észhez, okuljatok, ti, bírái a földnek! Félelemmel szolgáljátok az URat, reszketve vigadjatok!”(Zsolt 2,9-11).

Takács János úgy tolmácsolja ezeket a szavakat, hogy a vasvesszővel való összetöretés a lázadókat „megtört szívűekké” teszi. Vagyis bűnbánatra indítja őket, hogy majd Isten felüdíthesse őket! Hogy azután istenfélelemmel szolgáljanak Istennek, örvendezve Néki, „Beleremegve az ujjongásba, a legbensőkig megrezdülve” (T.J.).

Csodálatos ez a kegyelem, gyönyörűséges ez a megtérésre hívó szó!

Nem kell mást tenni, csak hinni abban, amit a zsoltáros hirdet: „Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon! Kihirdetem az ÚR végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá tettelek ma téged! Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget”(Zsolt 2,6-8).

Mert ez már valódi, karácsonyi örömhír! Azt gondolom, nem járunk messze az igazságtól, ha ezeket a szavakat most Jézus Krisztusra értjük. Hiszen Ő az Isten egyszülött Fia, akit az Atya a Sion hegység egyik magaslatán, a Golgotán kent föl örök királlyá! És adott neki minden hatalmat mennyen és földön.

Hogyan is szól zsoltárunk utolsó verse: „Csókoljátok a fiút, hogy meg ne haragudjék, és el ne pusztuljatok az úton. Mert hamar föllángol haragja, de mind boldog, aki hozzá menekül!”(Zsolt 2,12).

Hadd tegyem meg, hogy itt is idézem Takács János fordítását: „Ragaszkodjatok a tanításhoz a gyakorlati cselekvés terén, kézzelfoghatóan, nem csupán elméletileg fogadjátok be a nevelést, hogy megtérésre jussatok, s így soha semmiképpen meg ne haragítsátok az Urat. S így ti magatok is soha le ne térjetek az igazságosság útjáról a magatok veszedelmére, elvesztésére, mert nagyon hamar felgerjedhet az Ő haragja; boldogok mindazok, akik Őbenne bíznak”(T.J.).

Zakariás, Keresztelő János édesapja, Lukács evangéliuma szerint így énekelt, amikor fia megszületett: „Téged pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétájának neveznek majd, mert az Úr előtt jársz, hogy elkészítsd az ő útjait, hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére bűneik bocsánata által, Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő nap a magasságból, hogy világítson azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában lakoznak, hogy lábunkat a békesség útjára igazítsa”(Lk 1,76-79).

És minden így történt! Keresztelő János, aki az utolsó volt a próféták között, híven előkészítette az Úr útját, megtérésre hívó szavával. Azután, az Isten könyörülő irgalma szerint, megszületett Jézus, hogy a bűn sötétségében és a halál árnyékában járó emberek előtt, megvilágosítsa az Istennel való megbékélés egyetlen útját. Mert Jézus is azt mondta: „Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!”(Mk 1,14).

Íme, Karácsony van, Jézus, a Megváltó, megszületett! Isten kegyelmes szeretete pedig indítson minket új életformára, a Krisztusban való hitben folytatott életre. Mert boldogok, akik Őbenne bíznak, boldogok, akik Hozzá menekülnek! †Ámen

Imádkozzunk!

Hálát adunk neked, Istenünk, hogy nemcsak elküldted a világ megváltóját, hanem igéddel és szereteteddel el is vezetsz minket őhozzá. Ébressz bennünk élő hitet Szentlelkeddel, hogy a megváltás jó hírét híven őrizzük szívünkben, és békéjét örömmel terjesszük a világban, az Úr Jézus Krisztus által. †Ámen

Énekek: 145 2 159 293