Veperdi Zoltán igehirdetése, 2021. december 19.

†

Ádvent 4. vasárnap

Jn 3, 25-30 

Pesthidegkút (Lelkészotthon, Fébé), 2021. december 19.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Isten igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Ádvent negyedik vasárnapjára, az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk Jn 3,25-30-ban, a következőképpen:

„²⁵János tanítványai vitába szálltak a zsidókkal a megtisztulásról. ²⁶Odamentek Jánoshoz, és ezt mondták neki: Mester, aki veled volt a Jordánon túl, akiről te bizonyságot tettél, íme, az keresztel, és mindenki őhozzá megy. ²⁷János így válaszolt: Semmit sem kaphat az ember, ha nem a mennyből adatott meg neki. ²⁸Ti magatok tanúskodhattok arról, hogy megmondtam: Nem én vagyok a Krisztus, hanem előtte küldettem el. ²⁹Akié a menyasszony, az a vőlegény, a vőlegény barátja pedig, aki ott áll, és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának: ez az örömöm lett teljessé. ³⁰Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem”

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Ádvent negyedik vasárnapja köszöntött immár reánk. Már csak öt nap, és elérkezik Karácsony ünnepe, amikor megszületett a Megváltó! Illő tehát, hogy ez a vasárnap, egyházunk rendje szerint, így biztat minket: „Menjetek eléje örvendezéssel!”(Ágenda).

S most hadd emlékeztessek először, az oltár előtt fölolvasott igeszakaszra, amelyben Pál apostol csodálatos szavakkal, így buzdítja a filippibelieket: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel! Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban”(Fil 4,4-7).

Jézus Krisztus és az öröm, összetartoznak! Mindenkor! Nem csak Karácsonykor, nem csak minden vasárnap, hanem életünk minden napján, minden percében, minden pillanatában! S aki tud mindenkor örülni az Úrban, annak lelkét az Ő csodálatos, félreismerhetetlen békessége hatja át, amely szüntelenül hálaadásra indítja a benne bízó embert! Megszűnik minden aggodalom, mert az Úr közelségében a szeretet megőrzi a szívünket és a gondolatainkat a Krisztus Jézusban.

Most is, íme, ezzel az örömmel forduljunk János evangéliuma felé!

Nem hallgathatok arról, hogy a negyedik evangélium harmadik fejezete, Nikodémus történetével kezdődik. Mert mi is történt? A zsidók egyik vezető embere (neve azt jelenti: aki a néppel győz), egy éjjel elment Jézushoz, és így tett vallást a hitéről: „Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, csak ha Isten van vele”(Jn 3,2).

S íme, ezért a hitért, Jézus egy csodálatos kijelentéssel ajándékozta meg őt, s Nikodémus által minket is, amely a Biblia lényegének legbeszédesebb összefoglalása: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”(Jn 3,16).

Jézusnak Nikodémushoz intézett beszéde végén is megfogalmazódik, a minden ember előtt álló, ugyanaz a két út, amely az igénk utáni mondatokban is megjelenik az evangéliumban. Itt Jézus így mondta: „Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében”(Jn 3,18). A kérdés csak az, hogy az ember elmegy-e Jézushoz, eléje megy-e az Eljövendőnek, méghozzá örvendezéssel!

Nos, igénk azzal a bejelentéssel kezdődik, hogy Keresztelő János tanítványai vitát folytattak a zsidókkal, a megtisztulásról. Emlékszünk, Máté evangéliuma szerint, a Keresztelő így kezdte szolgálatát: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!”(Mt 3,2).

Márk írása pedig ezt mondja róla: „Megjelent Keresztelő János a pusztában, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára”(Mk 1,4).

Ezek szerint a „megtisztulás”, a bűnöktől való megszabadulást jelenti. Ami azzal kezdődik, hogy az ember, Istenhez visszatérve, felismeri a maga bűnös voltát. Megbánja bűneit, amelyet a keresztség felvételével pecsétel meg. S így készül el arra, hogy elfogadja Isten bocsánatát, azaz megtisztuljon.

Jó tudnunk, hogy itt a görög szövegben a „kaqarismo”(katariszmosz) kifejezés szerepel. A „katarzis” jól ismert előttünk az irodalomtörténetből. A görög drámák végkifejletét nevezik így, amikor végül helyére kerülnek a dolgok, minden kitisztul. Platón pedig az erkölcsi megtisztulást nevezte katarzisnak.

Látszik tehát, hogy egy igen fontos kérdésről van szó, hiszen csak megtisztulva mehet be az ember az Isten országába. Számunkra most ez azt jelenti, hogy menjünk örvendezéssel az Eljövendő elé, mert Benne és Őáltala van bűneink bocsánata, s az örök élet!

Nos, Keresztelő János tanítványainak a továbbiakban is fontos szerepe van az igénkben. Talán éppen a zsidóktól kapták a hírt, amelyet most tovább is adnak Jánosnak: „Mester, aki veled volt a Jordánon túl, akiről te bizonyságot tettél, íme, az keresztel, és mindenki őhozzá megy”(Jn 3,26).

A helyzetből, és Keresztelő János válaszából, arra következtethetünk, hogy János tanítványai féltékenyek lettek.

Itt azért azt el kell mondanunk, hogy János evangélista, könyvének következő fejezetében, annak mindjárt az elején, világossá teszi, hogy „Maga Jézus nem keresztelt, hanem a tanítványai”(Jn 4,2).

Kitetszik azonban, hogy a történelemnek ebben a pillanatában, Jézus és Keresztelő János egyidejűleg munkálkodott. Ebből adódik János tanítványainak a felvetése: miért végzi Jézus is ugyanazt a szolgálatot, és miért sikeresebb, mint Keresztelő János.

A Keresztelő előtt azonban világos a helyzet. Amikor ő elkezdte szolgálatát, világosan kijelentette: „Én nem a Krisztus vagyok”(Jn 1,20). Majd így folytatta: „Én vízzel keresztelek. De közöttetek áll az, akit ti nem ismertek, aki utánam jön, és én arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam”(Jn 1,26-27).

Keresztelő János most sem mond mást: „Ti magatok tanúskodhattok arról, hogy megmondtam: Nem én vagyok a Krisztus, hanem előtte küldettem el”(Jn 3,28).

János bizonyságtétele tehát nem változott. Fenntartja azt, amit Isten kijelentett neki. A különbség mindössze annyi, hogy Keresztelő János most nem előre, hanem maga mellé mutat! Az sem zavarja, hogy mindenki Jézushoz megy, hiszen János amellett is kitart, hogy „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem”(Jn 3,20).

Sőt! Keresztelő János örül! Örül Jézus sikerének. Túlságosan emberi és kicsinyes volna azt gondolnunk, hogy Keresztelő csak azért örül Jézusnak, mert beteljesedett a jövendölése – amit persze Istentől kapott.

Ráadásul, igénkben, János el is mondja örömének okát: „Akié a menyasszony, az a vőlegény, a vőlegény barátja pedig, aki ott áll, és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának: ez az örömöm lett teljessé”(Jn 3,29).

Az Ószövetség ismert képe, hogy Isten és az Ő választott népének viszonyát, a házassági szövetséghez hasonlítja. S ugyan ez a kép megjelenik az Újszövetségben is, immár Jézus és az Ő egyháza összefüggésében. Amelyben Jézus a vőlegény, és a menyasszonya az Őt követők serege, vagyis az egyház.

S a vőlegény barátjának fontos szerepe volt a menyegzőn. Keleti szokás szerint ő volt a leánykérő, és – természetesen – az ünnepségen is jelen volt. Nem ő a főszereplő, de ott van annak a közelében, aki a legfontosabb! S a vőlegény barátja, együtt örül a vőlegénnyel!

Íme, ez Keresztelő János szerepe, és ezen alapul az ő öröme is: előtte járt a Krisztusnak, és örül Isten műve beteljesedésének!

Ráadásul, ő tisztában van ezzel ugyanúgy: „Semmit sem kaphat az ember, ha nem a mennyből adatott meg neki”(Jn 3,27). Mert ahogyan ő maga is Istentől, azaz felülről kapta a kijelentést az Eljövendőről, ugyanúgy Jézus is azzal élt és szolgált a földön, ami a mennyből adatott meg neki! Jánosnak tehát semmi oka nincs semmilyen rossz érzésre, ellenben minden oka megvan az örömre!

S végül – azt gondolom – jó azt is megismernünk, amint említettem is, hogy hogyan folytatódik az evangéliumban Keresztelő János bizonyságtétele: „Aki felülről jön, az felette van mindenkinek. Aki a földről való, földi az, és földiekről szól. Aki a mennyből jön, az felette van mindenkinek: arról tesz bizonyságot, amit látott és hallott, de bizonyságtételét senki sem fogadja el. Aki befogadja bizonyságtételét, az pecsétet tesz arra, hogy Isten igaz. Mert akit Isten küldött, Isten beszédeit szólja, mert annak ő bőségesen adja a Lelket. Az Atya szereti a Fiút, és kezébe adott mindent. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem Isten haragja marad rajta”(Jn 3,31-36).

Mert itt van újra a két út: aki nem hisz Jézus Krisztus nevében, azon az emberen Isten haragja marad. Aki pedig hisz a Fiúban, annak örök élete van!

Nos, öt nappal Karácsony előtt mi mást is kívánhatnék: mi csak menjünk bátran az Eljövendő elé, soha el nem múló örvendezéssel! †Ámen

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus! Jöveteledet várja néped. Kérünk, igéddel tisztíts minket, szenteld meg életünket, öltöztess fel az igazság, béke, irgalmasság és szeretet cselekedeteivel, hogy büntetlenül állíthass színed elé, és ígéreted szerint veled éljünk örökké boldogan. †Ámen

Énekek: 149 2 137 312 11