Veperdi Zoltán igehirdetése, 2021. október 31.

†

Reformáció ünnepe

Lk 12, 1-10

Pesthidegkút, 2021. október 31.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Reformáció ünnepére az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk Lk 12,1-10-ben a következőképpen:

„Miközben megszámlálhatatlan sokaság gyűlt össze, úgyhogy majd letaposták egymást, beszélni kezdett, de először csak a tanítványaihoz: Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék. Ezért tehát amit a sötétségben mondtatok, azt napvilágnál fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni. Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak. Megmondom nektek, kitől féljetek: attól féljetek, akinek azonfelül, hogy megöl, arra is van hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony mondom nektek: tőle féljetek! Ugye, öt verebet adnak két fillérért, de Isten egyről sem feledkezik meg közülük. Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok! Mondom nektek: ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom az Isten angyalai előtt. Ha valaki az Emberfia ellen szól valamit, annak megbocsáttatik, de aki a Szentlelket káromolja, annak nem bocsáttatik meg”(Lk 12,1-10).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Felolvasott igeszakaszunknak a Bibliafordítók a következő címet adták: „Bátorítás vallástételre”. S mondanivalónkat a reformációnak ezen az ünnepén fűzzük eme gondolat köré!

Mi sem lehetne méltóbb kezdet, illőbb emlékezés annál, hogy emlékezetünkbe idézzük az egyetemes egyháztörténet egyik legragyogóbb pillanatát, Luther Márton bátor vallástételét a Wormsi Birodalmi Gyűlés előtt.

Dr. Varsányi Mátyás, néhai Budavári lelkész, regényes Luther életrajzában olvashatjuk a következő sorokat: „A történetírók az 1521. esztendő napjait megkezdték már számlálni, amikor is január 3. napján megjelent a római pápa bullája, amely újból és visszavonhatatlanul kiátkozta Luthert az egyházból. Reformátorunkat egy száraz ágnak mondva arra ítélte, hogy az egyház fájáról le kell vagdosni! Így jött el április 17.-e, ugyanebben az esztendőben. S miközben a török Nándorfehérvárt ostromolta, s a vár eleste már csak napok kérdése volt, Wormsban a püspöki palota felé igyekvő Luther Mártont a barátai ilyen szavakkal biztatgatták: „Meg ne hátrálj! Bátran előre!” Mások éppen Lukács evangéliumát idézték: „Ne félj azoktól, akik csak a testet ölik meg, aztán többet nem árthatnak.” Bent a nagyteremben olyan fényes gyülekezet előtt találta magát, amilyen előtt még sohasem állott! Jelen volt maga a császár, a pápai nuncius, hat választófejedelem, 24 herceg, 8 őrgróf, s még 30 érsek és püspök. Luther első meghallgatása egy fontos taktikai győzelemmel kezdődött: az ellene felhozott teológiai vádak megválaszolására gondolkodási időt kért a császártól, amit meg is kapott. Az ellenfél, Eck János villámtámadása célt tévesztett, Luthert nem sikerült rábírni írásainak visszavonására, sőt, most a reformátornak volt lehetősége gondosan felkészülni a másnapi visszavágásra”.

Luther természetesen nem feledkezett meg az imádkozásról sem, hiszen az hozzá tartozik a hívő ember készüléséhez. Mondják, olyan buzgón imádkozott, hogy még a falon át is hallották a könyörgését: „Óh Istenem, én Istenem, légy velem e világ bölcsessége ellen. Te cselekedd meg. Meg kell cselekedned. Neked. Neked egyedül. Én nem vagyok rá képes. Tied az ügy, nem az enyém. Nem hallod, óh Isten?”

S eljött a következő nap, amelyen a Birodalmi Gyűlés meghallgatta Luther Mártont, s ekkor lehetett tanúja ország-világ, s az egész történelem, az egykori Ágoston-rendi szerzetes bátor vallástételének.

Varsányi Mátyás, a már említett életrajzában, e szavakat adja Luther ajkára: „Hacsak a Szentírásból merített bizonyítékokkal, vagy világos ész okokkal meg nem győznek, mert Isten igéje által lelkiismeretemben kötve vagyok és mivel világos, hogy a pápa és a zsinatok többszörösen tévedtek, tanításomból semmit vissza nem vonok, semmit vissza nem vonhatok, mert nem tanácsos és nem is helyes az embernek bármit a lelkiismerete ellen cselekedni”.

S e beszéd végszavaként hangzott el Luther Márton sokat idézett mondása: „Itt állok, másképp nem tehetek, Isten engem úgy segéljen. Ámen”.

Thomas Carlyle (1795-1881) angol író és történész, e nap jelentőségét így foglalta össze: „A modern történelemnek ez a legnagyobb pillanata. Angol puritanizmus, Anglia parlamentjei, Amerika és ennek a két századnak minden nagy műve…s a jelen munkája minden téren: a csírája mindezeknek itt fekszik. Ha Luther ebben a pillanatban másképp cselekszik, minden másképp alakul”.

Tudjuk jól, a reformáció nem egy új hit megteremtését jelenti! A „re” képző a latin szavakban rendszerint a visszafelé irányt jelöli meg. Talán egy másik latin szóval világíthatjuk meg a legjobban a reformáció igazi értelmét. Ez pedig a szintén jól ismert „renoválás” szó. Mert egy épület renoválása például nem a homlokzat megváltoztatását jelenti, hanem annak helyreállítását, sőt, igazából az eredeti, újszerű állapotának visszaállítását! Ugyanígy a reformáció sem más, mint az Isten akarata, az Isten igéje, az Isten kegyelme, színtiszta és Biblián alapuló hirdetésének visszaállítása!

De vajon kell-e még ma reformációról beszélni? Erre a kérdésre feleletül hadd mondom el, hogy csodálkozva olvastam néhány éve, a Lelkipásztor című folyóiratunkban a következő híradást: „Mindeddig nők a hagyományos zsidó előírások szerint nem léphettek a férfiakhoz hasonlóan a szent „siratófal” közelébe, és csak távolabb mondhatták el imádságaikat. Izrael Legfelsőbb Bírósága most azt a döntést hozta, hogy ezután a férfiaktól elkülönítve a nők is tarthatnak csoportos áhítatot, olvashatják a Tórát és imádkozhatnak a zsidók számára legszentebb helyen, a lerombolt ősi templom falmaradványainál”.

Amíg ilyen, és ehhez hasonló szabályok, rendelkezések gátat vetnek az Isten szeretetének, addig igenis szükség van a reformációra. Sőt, azt is ki merem mondani, hogy amíg az emberi bűnös természet meg nem változik, addig mindig szükség van a reformációra. Márpedig az csak az Isten eljövendő országában fog helyreállni, és nem az ember saját érdeméből; tehát egészen az utolsó napig kell a reformáció!

Feltehetjük most már magunknak a kérdést: hogyan függ össze reformáció és a vallástétel? Először azt kell itt világossá tennünk, hogy a „vallástétel” alatt most nem a nyilvános igehirdetést kell értenünk. Jézus szavai is ezt mutatják, amelyeket az igében olvastunk. Amikor Isten rejtett dolgainak napvilágra kerüléséről beszélt, abból az derült ki a tanítványok előtt is, hogy azokat előbb csak sötétben, vagy a belső szobában fülbe súgva fogják elmondani. S az igeszakaszt közvetlenül követő versekben sem a nyilvános igehirdetésről van szó. Ott ezt olvassuk: „Amikor a zsinagógákba a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket…a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell”. Megtörtént ez Jézus tanítványainak életében is, de gondolhatunk például a keresztyénüldözés mártírjaira is.

Persze ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség a nyilvános igehirdetésre. Elég, ha csak Péter apostol pünkösdi beszédét említjük, amely a Lélek erejével új korszakot indított el az egyház történetében. Emellett azonban azt gondolom, hogy egyetlen korban sem volt soha, sem elhanyagolható, sem nélkülözhető az egyéni vallástétel! Amikor valakinek minden szava, minden cselekedete, sőt egész élete, az Isten szeretetéről való bizonyságtétel az emberek előtt. Mert ennek van a legnagyobb meggyőző ereje, sokszor szavak nélkül is. Márpedig a vallástétel nem gátat vet az Isten szeretetének, hanem éppen ellenkezőleg, terjeszti, továbbadja azt! Mind többen és többen lesznek a földön az emberek között, akik felbátorodnak a vallástételre; az életüket el sem tudják már az Isten szeretete nélkül képzelni; nem ítélnek kárba veszendőnek semmilyen szolgálatot, amellyel az Isten országa érdekében fáradoznak.

S íme, a vallástétel útja, amelyet az Isten szeretetének egyre növekvő fénye világít be, ott ér majd véget, ahol célba ér a reformáció: az Isten országában! Ahol visszaáll az Isten és az ember között a teremtéskor megalkotott és a bűn miatt megromlott eredeti állapot. Amikor majd Isten megreformál, újjá tesz mindeneket!

Nem gondolok most példákat sorolni a vallástételre, hiszen ki-ki minden bizonnyal megtalálhatja ezeket a saját életében is. Inkább, bensőnket erősítendő elmondok egy rövidke gondolatsort: „A kétkedés az akadályra néz – a hit látja az utat. A kétkedés az éjszakára néz – a hit látja a nappalt. A kétkedés fél egy lépést is tenni – a hit magasba szárnyal. A kétkedés azt kérdi: „Ki hisz még?” A hit azt feleli: „Én!” – s aki tud így felelni, hittel, hogy: „Én”, az tud vallást is tenni Krisztusról az emberek előtt.

S végül van a vallástételnek még egy olyan, személyre szóló következménye, amelyről nem hallgathatunk! Azt mondja Jézus: „Ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt”(Lk 12,8). Igazán nem nehéz megérteni, mit is jelenthet ez az ígéret! Mert Krisztus itt azt teszi világossá minden lélek számára, hogy aki ezen a földön élete Urának tartotta Őt, és azt meg is vallotta az emberek előtt, arról a tanítványáról, az utolsó ítélet napján Ő is el fogja mondani, nemcsak az Isten angyalai, hanem maga az Atya előtt is: jöjj és örököld a világ kezdete óta számodra is elkészített országot!

Íme, Krisztusunknak ezzel az ígéretével bátorítok ma én is mindenkit a vallástételre. Akkor is, ha ezzel nem mindig leszünk népszerűek a világ előtt, de tudjuk azt Pál apostollal együtt, hogy a mi pillanatnyi szenvedésünk örök dicsőséget szerez nekünk! Adja meg tehát nekünk a Szentlélek, az ő ereje által, hogy soha meg ne tántorodjunk, hanem bátran tegyünk vallást mindenkor a mi megváltó Urunkról, Jézus Krisztusról. †Ámen

Imádkozzunk!

Urunk, Istenünk! Hálát adunk neked, hogy a reformáció tüzében megtisztítottad egyházadat, tisztaságban adtad vissza igédet és szentségeidet. Kérünk, ma is tisztítsd meg egyházadat, és benne minket, minden tévelygéstől, a szentségtelen és üres élettől, hogy bizonyosak legyünk a te megtartó szereteted felől, és hűségben álljunk színed elé.

                                                                  †Ámen