Veperdi Zoltán igehirdetése, 2021. augusztus 8.

†

Szentháromság után 10. vasárnap

Róm 4, 1-8

 Pesthidegkút (Lelkészotthon, Modori u), 2021. augusztus 8.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk, Szentháromság ünnepe után a tizedik vasárnapra, az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk Róm 4,1-8-ban, a következőképpen:

„Mit mondjunk tehát, mit ért el Ábrahám, a mi ősatyánk a saját erejéből? Ha ugyanis Ábrahám cselekedetekből igazult volna meg, akkor volna mivel dicsekednie, de nem Isten előtt. De mit mond az Írás? „Hitt Ábrahám Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.” Aki fáradozik, annak a bért nem jutalomként számítják, hanem azért, mert tartoznak azzal. Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak Isten a hitét számítja igazságul. Ahogyan Dávid is azt az embert mondja boldognak, akinek Isten cselekedetek nélkül tulajdonít igazságot: „Boldogok, akiknek megbocsáttattak törvényszegéseik, és akiknek elfedeztettek bűneik. Boldog az az ember, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít”(Róm 4,1-8).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Szentháromság ünnepe után a tizedik vasárnapon is, hadd hangoztassam az örömhírt: Isten hív minket! Hív bűnbánatra, hív megtérésre, és hív az örök életre! Mert szeret!

S íme, Isten örömöt hozó hívása, ma ebben a mondatban ölt testet előttünk: „Hit által igazulunk meg!” Mert már az is öröm, hogy egyáltalán megigazulhatunk. Hiszen a megigazulás azt jelenti, hogy Isten jóvoltából és végtelen kegyelméből, bűnös voltunk ellenére igaznak fogad el minket Jézus Krisztusért. Mert csak így állhat helyre az a paradicsomi állapot, hogy az ember újra együtt lakhat az Istennel! És élhet örökké.

S az is öröm, hogy hit által igazulhatunk meg! Mert nem kell görcsösen, akaratunkat megfeszítve, olykor erőnkön felül érdemeket szereznünk azért, hogy Isten megbocsásson nekünk! Csak hinnünk kell, hogy Isten, Jézus áldozatáért megbocsátja bűneinket. Egyfelől, ez persze nem azt jelenti, hogy most már azt csinálhatunk, amit csak akarunk, mert Isten úgyis megbocsát. Hiszen Isten előtt nem maradna rejtve, ez a mi szánalmas számításunk! Másfelől pedig, aki hiszi, hogy Isten Jézusért bocsátja meg bűneit; aki felismeri, hogy Isten azért teszi ezt vele, mert végtelenül szereti; az az ember attól kezdve csak arra igyekszik, hogy Isten hívására feleletül, felebarátja javát és üdvösségét munkálja! S teszi a jót és a szeretet cselekedeteit személyválogatás nélkül!

S íme, ezek után először, hadd hozzak ide egy mondatot a mai oltári igénkből, Lukács evangéliumából. Jézus, amikor bevonult Jeruzsálembe, sírva mondta a város fölött: „Nem ismerted fel meglátogatásod idejét”(Lk 19,44).

Mert a görög szöveg, itt az „επισκοπη” (episzkopé) kifejezést használja. Amelynek gazdag jelentéstartalma van. Jelent egyházi hivatalt, püspökséget is, de felügyeletet, számbavételt is. Meg természetesen látogatást. Vagyis Jézus azért van végtelen szánakozással Jeruzsálem fölött, mert nem ismerte fel azt az alkalmat, amikor Isten, az Ő Fiában, Jézus Krisztusban, meglátogatta az Ő népét!

Azt gondolom, mi, akik vasárnapról vasárnapra a templomban megjelenünk Isten színe előtt, azért vagyunk itt, mert Jézus Krisztusban felismertük a mi személyes megváltónkat, és meghallottuk Isten hívását. Óh, bárcsak a világ is meghallaná, és felismerné az ő Megváltóját! S hinné, hogy hit által igazulunk meg, és vágyna is a megigazulásra, az Istennel való örök életre!

De forduljunk immár mai igénk, tehát a Római levél negyedik fejezete felé. Jó tudnunk, hogy Pál apostol eme írásának első, nagy gondolatmenete, a hit által való megigazulásról szól. Kezdi mindjárt az első fejezet közepén: „Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívőnek üdvösségére, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek. Mert abban Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki hitből hitbe, amint meg van írva: „Az igaz ember pedig hitből fog élni”(Róm 1,16-17).

Hogy azután, a nyolcadik fejezetben, ezzel a gyönyörű ígérettel fejezze be: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban”(Róm 8,38-39).

Nos, igeszakaszunknak azt a címet adhatnánk, hogy: a bűnös embertől Krisztusig. Hiszen Pál, Ábrahámról kezd beszélni. Ábrahámot pedig már az Ószövetség is, a hit példaképeként említi, amikor Mózes első könyve ezt írja: „Abrám hitt az ÚRnak, és ő ezt számította be neki igazságul”(1Móz 15,6). Ezt idézi Pál apostol, nem szó szerint, itt, a Római levélben.

Az Újszövetségből a Zsidókhoz írt levelet említhetjük, ahol ezt olvassuk: „Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten”(Zsid 11,8-10).

Pál apostol pedig, erről az Ábrahámról teszi föl a kérdést: „Mit mondjunk tehát, mit ért el Ábrahám, a mi ősatyánk a saját erejéből?”(Róm 4,1). Azért érdekes ez a kérdés, mert Pál itt a görög „σαρζ”(szárksz) kifejezést használja, amely testet, hústestet, azaz az ember bűnös valóját, természetét jelenti. S ne felejtsük el, hogy a hit által való megigazulásról van szó!

Tehát Ábrahám tehetett sok jót az életben. Amivel akár dicsekedhetett is az emberek előtt, erényként felmutatva azokat. Ám ezek a cselekedetek semmivel sem vitték Istenhez közelebb. Sőt, az Isten előtt nem is dicsekedhet ezekkel. Hiába állna oda az Isten elé, mondván: „Nézd, milyen jó vagyok!”, mert az Isten viszont tökéletes!

Nézzük, vajon mit jelent mindez a mi számunkra! Legfontosabban azt, hogy a saját cselekedetei alapján senki sem lehet igazzá Isten előtt. Hiszen mindent, amit tesz, ebben a bűnre hajlamos testben teszi. Pál apostol, amikor az első korinthusi levélben a feltámadásról beszél, ezt írja: „Azt mondom, testvéreim, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot… Amikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: „Teljes a diadal a halál fölött!”(1Kor 15,50.54).

S azután azt írja Pál, hogy „Aki fáradozik, annak a bért nem jutalomként számítják, hanem azért, mert tartoznak azzal”(Róm 4,4). Mit jelent ez? Ha valaki megdolgozik valamiért, akkor a munkája utáni bér jár neki! Ha a megbízója a bért nem fizeti ki, akkor azzal tartozik neki. Ha tehát a megigazulás nekünk a cselekedeteinkért járna, akkor az bér, járandóság volna, és nem jutalom. Isten adósunk maradna, ha a cselekedeteinkért nem fizetne nekünk. Rögtön belátjuk, hogy ez lehetetlen. Nem marad tehát más, mint hogy egyedül hit által lehetünk igazzá Isten előtt! S akkor az örök élet pedig ingyen jutalom, ajándék, kegyelem számunkra!

A következő versben írja is Pál: „Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak Isten a hitét számítja igazságul”(Róm 4,5).

Ezt a mondatot azonban nem szabad félreértenünk. Megint azt kell szem előtt tartanunk, hogy Pál a hit által való megigazulásról beszél, s erről akar meggyőzni mindenkit. Tehát semmiképpen nem arról van szó, hogy nekünk nem kell semmit sem tennünk, és csak ölbe tett kézzel várhatjuk az örök életet. Hiszen tudjuk, hogy a hit cselekedetek nélkül halott – mondja a Jakab levél, amely azt is világossá teszi, hogy „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak”(Jak 4,17).

Hogyan is énekeltük főénekünk ötödik versében: „Hitből jön a cselekedet, Hogy életünk betöltse; Élő, igaz hit nem lehet, Melynek nincs jó gyümölcse. Megáld és megszentel e hit, Jó Istenünkkel egyesít, Szent, tiszta életet szül”(EÉ 320/5).

Tehát mi, azzal felelhetünk méltóképpen az Isten hívására, hogy szóval és tettel Isten kegyelmét és szeretetét hirdetjük a világban bárhova is küld minket!

Igénk végül két boldog-mondással zárul. Mindkettőt a harminckettedik zsoltárból idézi Pál, nem egészen szó szerint. Az első ez: „Boldogok, akiknek megbocsáttattak törvényszegéseik, és akiknek elfedeztettek bűneik”(Róm 4,7).

Ha csak az emberi oldalát nézzük ennek a mondatnak, akkor elszomorodhatunk, hiszen csak a törvényszegés és a bűn vonatkozik ránk. Ha viszont az Istent keressük benne, akkor meglátjuk a megbocsátást és az elfedezést.

Ez utóbbi helyén, a görögben az „επικαλνπτω” (epikalüptó) ige szerepel, amely azt jelenti: letakar, elfed (ellentéte az „αποκαλνπτω” kitakar, világosságra hoz). S az „επικαλνπτω” ige itt aorisztosz igeidőben van, ami egyszer befejezett cselekvést jelent. Tehát ha Isten elfedte a mi bűneinket, akkor azt egyszer s mindenkorra elfedte, vagyis soha többé nem rója föl! Íme ezért lehet boldog, méghozzá örökre boldog az az ember, akinek Isten megbocsátotta és elfedezte a bűnét!

A második boldog-mondás pedig ez: „Boldog az az ember, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít”(Róm 4,8).

Ebben a versben a „λογιζομαι” (logidzomai) ige szerepel. Ez azt jelenti: beszámít, számon tart, felró! S minthogy ez is aorisztoszban áll, az az ember boldog, akinek Isten egyszer s mindenkorra nem tulajdonít bűnt!

S itt még valamire föl kell figyelnünk! Az „Úr” helyén a görög „Κνριος” (Küriosz) áll. S ez a kifejezés, amíg a görögre fordított Ószövetségben a „Jahve” istennevet jelöli, addig az Újszövetségben Jézusra vonatkozik!

Így jutunk el tehát a bűnös embertől Jézus Krisztusig! Tudván most már, hogy hit által igazulunk meg! Nem cselekedetekért, hanem a Krisztusba vetett hit által, ingyen, kegyelemből lehetünk igazzá, azaz bűntelenné, az Isten előtt. Íme, boldog az az ember, aki az Úrban bízik, mert örök élete van! †Ámen

Imádkozzunk!

Örök Isten, aki egyszülött Fiadat odaadtad bűneinkért, és feltámasztottad megigazulásunkért: add, hogy mi ezt teljes szívvel higgyük, és ne a magunk erejében, hanem egyedül benne bizakodjunk.

                                                               †Ámen

Énekek: 327 9 320 255