Veperdi Zoltán igehirdetése, 2021. június 6.

†

Szentháromság után 1. vasárnap

Lk 16, 19-31

Pesthidegkút, 2021. június 6.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.  †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Isten igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe után az első vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk Lk 16, 19-31-ben, a következőképpen:

„Volt egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözött, és nap mint nap fényes lakomát rendezett. Egy Lázár nevű koldus ott feküdt a kapuja előtt, fekélyekkel tele, és azt kívánta, hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal, de csak a kutyák jöttek hozzá, és nyaldosták a sebeit. Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt. Ekkor felkiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és azzal hűsítse nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban. De Ábrahám így válaszolt: Fiam, jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben, éppen úgy, mint Lázár a rosszat. Ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. Ezenfelül még közöttünk és közöttetek nagy szakadék is tátong, hogy akik innen át akarnak menni hozzátok, ne mehessenek, se onnan ide át ne jöhessen senki. Ő pedig így szólt: Akkor arra kérlek, atyám, hogy küldd el őt apám házához, mert van öt testvérem, beszéljen a lelkükre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére. Ábrahám így válaszolt: Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra! Ő pedig ezt mondta: Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek. Ábrahám ezt felelte: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül”(Lk 16,19-31).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Mindenek előtt arra tényre emlékezzünk, hogy Szentháromság ünnepe után járunk, mindössze egy héttel.

Azért fontos ezt most hangsúlyoznunk, mert immár a teljes kinyilatkoztatás előttünk van. Íme, Karácsony ünnepkörében megismertük, hogy a teremtő Isten, a testté lett Igében eljött a földre. Húsvét ünnepe pedig annak a kijelentése, hogy az Atya Isten megváltott minket a Fiú Isten halála és feltámadása által. S végül Pünkösd, a Szentlélek kitöltésének ünnepe. Ő a Pártfogó, aki az Atyától és a Fiútól jön.

Az egyházi esztendő első felében így ismerhettük meg a teljes Szentháromságot, s ezzel együtt mindazt, amit Isten cselekedett értünk. S íme most, a Szentháromság ünnepe utáni vasárnapokon, vagyis az egyházi év második felében, rendre arról szól nekünk az Isten igéje, hogy nekünk mit kell felelnünk arra, amit Isten tett miértünk. Ebben a sorban pedig ma, Ágendánk így szólít meg minket: „Figyelj a hívó szóra!”

Mondanivalónk kifejtéséhez pedig Jézusnak egy jól ismert példázatát olvastuk Lukács evangéliumából. S az első dolog, amire a gazdagról és Lázárról szóló történet felhívja a figyelmünket, azt a Zsidókhoz írt levél így fogalmazza meg: „Nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük”(Zsid 13,14). Más szóval: mi két világ polgárai vagyunk.

S ebből most az lényeges számunkra, hogy van két világ! Egyfelől a szemünk előtt lévő csodálatos, teremtett világ, amelynek szépségeiben mindig és mindenhol gyönyörködhetünk. Másfelől Isten világa, amely most rejtve van a testi szemeink elől, de ez nem azt jelenti, hogy az nem létezik! Mert majd ha eljön az ideje, akkor megismerjük azt az új teremtésben.

Itt kell azt is számba vennünk, hogy a jelenvaló és az eljövendő világban ugyancsak, egyfajta kettősség van. A földi életben van istentelen ember, és van hívő ember. Az eljövendőben is van üdvözült ember, és van elkárhozott ember! A példázatbeli gazdag istentelen. Isten törvényével nem törődött, csak magával foglalkozott. Drága, királyi öltözetben, bíborban járt, nagy lakomákra tékozolta a vagyonát nap, mint nap. A kapuja előtt fekvő szegény, beteg koldussal nem törődött. A koldus pedig a hívő ember a példázatban. Igaz, erre csak a neve utal, mert a Lázár név azt jelenti: „Isten megsegít”. Ebből következtethetünk arra, hogy Lázár a nyomorúságában is az Istenben bízott.

Van azonban itt még valami, amiért ezt a kettősséget, tehát: hívő és istentelen, szóvá kell tennünk. Mert, amint az igében hallottuk, a gazdag a pokolba került a halála után, Lázár pedig Ábrahám kebelére, azaz a mennyországba. S ebből tévedés volna azt az általános következtetést levonni, hogy a gazdagok a pokolba kerülnek, a szegények és a nyomorultak pedig a mennybe. Az tehát nem egy örökös szabály, hogy aki itt elvette a javait az életben, az a halála után gyötrődni fog, aki pedig rosszul élt itt a földön, az mind a mennybe jut. Mert a gazdag az istentelen volta miatt került a pokolba, Lázárt pedig a hite által fogadta be Isten a mennybe.

Mindebből pedig most számunkra az következik, hogy nem élhetünk úgy itt e földön, abban a hitben, hogy a halállal lezárul az élet, és nincs tovább. Mert az eljövendő világban is kettősség van: az örök kárhozat és az örök boldogság Istennel és Jézussal.

Van egy érdekes mozzanat ebben az igeszakaszban. Nevezetesen arra gondolok, hogy a pokolból át lehet látni a mennyországba, és viszont. Ne felejtsük, példázatról, azaz hasonlatról van szó, tehát nem mondhatjuk, hogy az eljövendőben is így lesz. Itt azonban a cselekmény folytatása szempontjából ez egy fontos tényező. A gazdag ugyanis, a pokol tüzében senyvedve látja Ábrahám kebelén Lázárt! Így lesz világossá előtte, hogy hova juthatott volna ő is, ha megtartotta volna az Isten törvényét.

Az is figyelemre méltó, hogy a gazdag nem akar átmenni a mennyországba, hanem csak Lázár segítségét kéri. A gazdag ugyan ügyet sem vetett Lázárra a földi életében, nem segített rajta semmit. Most mégis azt kéri Ábrahámtól, küldje át hozzá Lázárt, hogy segítsen neki, és nedvesítse meg a nyelvét vízzel. S ebben az az érdekes, hogy eszerint a gazdag úgy hitte, hogy a mennyből a pokolba át lehet menni, s nyilván viszont is, mégsem ő akar a pokolból kiszabadulni. Nyilván jogosnak tartja az őt sújtó ítéletet!

Azonban valami változás mégis történt a gazdag bensőjében. A földi életében – mint mondtuk – másokkal nem törődött! Most azonban eszébe jutnak a testvérei. Amikor már meglátta, hogy a hitetlen élet hová vezet, felébredt benne a lelkiismeret. Megint csak Lázártól vár segítséget, hogy Ábrahám őt küldje el apja házához, öt testvéréhez, hogy legalább azok ne jussanak majd az örök kárhozatra. Rádöbben arra, hogyan kellett volna élnie itt a földön, de most már késő!

S most kell önmagunk felé fordulnunk! Mert lehet a földön istentelenül élni, de lehet hitben is járni. Tudom, a hit a Szentlélek ajándéka, ahogy Luther is mondja a Kiskátéban: „Hiszem, hogy saját eszemmel és erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem őhozzá eljutni” – mert erre csak a Szentlélek ereje képes elvezetni. De ismerem a teljes kinyilatkoztatást, a Szentháromság Istent, és arra igenis megvan a képességem, hogy igyekezzem az Isten akarata szerint élni. És az örök életet sem a saját érdemeimért kaphatom meg, hanem Jézus Krisztusért, ingyen, kegyelemből, a hit által. De éppen ez a hit indít engem is arra, hogy azt tegyem, amit a gazdag elmulasztott.

Egyik szép énekünkben van egy szakasz, mely ezt mondja: „Sok ajándékodért szánk Most hálát zeng neked. Te áldottad meg munkánk, Adsz napi kenyeret. Segíts törődni mással, hogy neked éljünk.” Örökre boldog lesz az az ember, aki így éli az életét a földön! Mert ő Ábrahám kebelén, azaz a mennyországban fogja elvenni örök jutalmát.

S végezetre így jutunk el mai mondanivalónk velejéhez: „Figyelj a hívó szóra!” A gazdag – emlékszünk – azt kérte, hogy Ábrahám küldje el Lázárt apja házába, beszélje el a testvéreinek, milyen sorsa jutott a halála után, nehogy azok is a pokolra jussanak. Ábrahám erre azt válaszolta: „Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra!”(Lk 16,29).

A „Mózes és a próféták” kifejezés ebben az esetben az „Írásokat” jelenti, azaz a Jézus korában már írott formában meglévő Mózes öt könyvét és a prófétai iratokat. Mindazt tehát, amelyet akkor kinyilatkoztatásként már ismertek. Erre kellett volna hallgasson a gazdag is, de nem tette, és erre kellene hallgatnia a testvéreinek is.

A gazdag azonban nem hagyja ennyiben a dolgot, és tovább érvel. Azt mondja Ábrahámnak, hogy ha a halottak közül megy valaki a testvéreihez, akkor arra hallgatnak majd, vagyis megtérnek. Arra gondol biztosan, hogy aki a halálból tér vissza, látta a mennyországot és a poklot, annak a bizonyságtételét már elfogadják az emberek. Ábrahám válasza azonban kijózanító: „Az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül”(Lk 16,31).

Világos előttünk, hogy Jézus itt a saját haláláról és feltámadásáról jövendölt, mégpedig azt a szomorú tényt, amely jól ismert előttünk is, hogy az sem győzött meg minden embert!

Mit tegyünk hát? Nos, testvéreim, nekünk is a kezünkben van – immár a teljes – Szentírás, Istennek az Ó- és az Újszövetségben adott kijelentése. Benne szólal meg Jézus Krisztus hívó szava, amely ma nekünk szól. Csak engedjük át neki a szívünket, hagyjuk, hogy a Feltámadott meggyőzzön bennünket a Szentlelke által arról, hogy egy a mi földi hivatásunk: szeretni! Szeretni a másik embert, odafordulni felé nyomorúságában, betegségében. Jézus erre hív minket, ez pedig az Ő útja, amely a mennybe vezet, az örök életre!

                                                                  †Ámen

 Imádkozzunk!

Urunk, aki a keresztről szóló evangéliumba rejtetted életet adó szeretetedet, hogy megalázd az elbizakodottat, és felemeld az erőtlent: add nekünk Szentlelkedet, hogy az evangéliumban felismerjük hívó szavadat, atyai jóságodat és üdvözítő erődet, az Úr Jézus Krisztus által. †Ámen

 Énekek: 253 7 438 46