Veperdi zoltán igehirdetése, 2021. augusztus 1.

†

Szentháromság után 9. vasárnap

2Tim 2, 19-21

Pesthidegkút, 2021. augusztus 1.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe után a kilencedik vasárnapra az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk 2Tim 2,19-21-ben a következőképpen:

„Az Isten által vetett szilárd alap azonban megáll, amelyre ez van pecsételve: „Ismeri az Úr az övéit, és hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja!” Egy nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fa- és cserépedények is, amazokat megbecsülik, emezek pedig közönséges használatra valók. Ha tehát valaki megtisztítja magát ezektől, megbecsült, megszentelt edény lesz, az Úrnak is hasznos, és minden jó cselekedetre alkalmas”(2Tim 2,19-21).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Pál apostolnak Timóteushoz írt második levele, minden bizonnyal, az egyháztörténet óriásának utolsó írása. Krisztus után 66-ban, Rómában kelt a megrázó hattyúdal. Pál, Jézus Krisztus hűséges apostola, aki egész életében másokon segített, a saját nyomorúságában magára maradt.

Együttérzésünk tanúságául és illő megemlékezésül idézzünk levelének utolsó soraiból: „Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki elhagyott. Ne számítson ez bűneik közé! De az Úr mellém állt, és megerősített, hogy elvégezzem az ige hirdetését, és a népek valamennyien meghallják azt. Azután megszabadultam az oroszlán szájából. Meg is szabadít engem az Úr minden gonosztól, és bevisz az ő mennyei országába. Övé a dicsőség örökkön-örökké”(2Tim 4,16-18).

E néhány mondatból ugyanúgy, mint az egész levélből, megannyi megpróbáltatás és szenvedés után is töretlen erővel árad a hit. Pál tisztában van vele, hogy életének vége elközelgett: „Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésemnek ideje”(2Tim 4,6) – írja.

És nincsen benne keserűség, félelem pedig még kevésbé, hiszen így folytatja: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró, ama napon, de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelentését”(2Tim 4,7-8).

Nyoma sincs ezekben a fenségesen egyszerű mondatokban azoknak a magasba ívelő gondolatmeneteknek, amelyekkel Pál a törvényeskedő farizeusokkal vitázott. Az apostolnak ezzel a levéllel más célja van: Timóteus, a hűséges szolgatárs, és az egyház iránt érzett féltő szeretet indítja arra, hogy végső intelmeit papírra vesse.

1. Timóteus nehéz helyzetben van. A gyülekezetet, amelyben szolgál (több kutató szerint Efezus) szakadás tépázza. Timóteus megbízatásához hűen, és hite szerint, a tiszta evangéliumot hirdeti, Isten dicsőségének növekedésére. Vele szemben egyesek haszontalan szóharcot folytatnak. Az értelmetlen vitatkozás, üres fecsegés pedig, egyre messzebb vezet az istentelenségbe, és egyre csak Krisztus Jézus királyságának terjedését akadályozza. Timóteust tehát erősíteni kell a tévtanítók ellen.

Pál nem akar elmulasztani semmit, figyelme mindenre kiterjed. Szeretett munkatársát fel akarja készíteni az utolsó időkre is. A levélnek harmadik fejezetében olyan tökéletes bűnlajstromot sorol fel, hogy azt nem hallgathatom el. Az apostol ezt írja: „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek, szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint Istent. Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják”(2Tim 3,1-5).

Timóteust tehát erősíteni kell az utolsó idők ámítói ellen. Pál apostol ezért két dologra emlékezteti szolgatársát. Az első, hogy „Az Isten által vetett szilárd alap azonban megáll”(2Tim 2,19). Ézsaiástól ismerjük Isten ígéretét: „A Sionra egy követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul”(Ézs 28,16).

Pál megírta már a korinthusiaknak, hogy „Más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus”(1Kor 3,11). Ő pedig ezt mondja: „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el”(Lk 21,33). Krisztus, és az Ő igéje tehát az a kőszikla, amelyre nemhogy házat, de felhőkarcolónál nagyobbat lehet építeni, mert rendíthetetlen alapja van.

A másik pedig, amit Pál még itt felhoz, az, hogy „Ismeri az Úr az övéit”(2Tim 2,19). Forduljunk először újra Ézsaiáshoz: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!”(Ézs 43,1). Jézus pedig ezt mondja: „Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem… és én életemet adom a juhokért”(Jn 10,14-15).

Ne félj tehát ifjú Timóteus, és ne szégyelld a mi Urunkról szóló bizonyságtételt és vállald érte a szenvedést is, mert neki van hatalma arra, hogy a rád bízott kincset megőrizze az utolsó napra.

És ez a biztatás szól az egyház minden mai szolgájának és tagjának egyaránt. Hiszen harcolni, mint Krisztus katonája az igazságért, ma is helyénvaló. Szenvedni türelemmel az evangéliumért, ma is tisztességet szerző. És bátran fellépni a hamis és haszontalan tanítással szemben, ma is fontos és időszerű.

2. Timóteussal együtt nehéz helyzetben van az egyház. Beleférkőzött a gonosz, és belülről kezdi végezni romboló munkáját. Pál rendszerint megkülönbözteti az eszményi, láthatatlan egyházat a láthatótól. A belső, a láthatatlan, mindig Krisztus teste. A külső, a látható egyházat az apostol itt egy nagy házhoz hasonlítja. Ha az ember nem teszi meg ezt a megkülönböztetést, akkor reménytelen zűrzavarba, végül szektás tévtanokra jut. Mert a külső egyházon, bizony nem ismerhető fel a teremtés isteni tökéletessége. Az igencsak emberi, ezért esendő. S ha valaki mégis isteninek gondolja, az előbb-utóbb meghasonláshoz vezet.

Nos, a gonosz belopódzott a házba, be az edényekbe, és megfertőzte azok tartalmát. Erősíteni kell tehát az egyházat, hogy benne minél többen így gondolkozzanak: a ház Urának hasznos! – én ez szeretnék lenni Uram! Jóllehet én csak agyag vagyok, de Te légy az én fazekasom. Meghalhatok, eltemethetnek a feledés sötétjébe, össze is törhetnek, egyszóval kiihatom a kelyhedet, csak használj fel engemet is, mint minden más eszközödet, akik Téged szeretnek. Engedd, hogy a Te edényeid közé tartozzam én is, amelyeket gyakran leeresztesz a túláradó kútba, hogy azután az ajkaidhoz emeld, vagy azok ajkához, akiket szeretsz. Rostáld meg szívemet, és szabadíts meg minden gonoszságtól.

S itt újra felsorolhatnánk a Timóteus esetében már említett bűnlajstromot. Helyette azonban fejezzük ki afeletti szomorúságunkat, hogy mennyire hiányzik – az egyházban is – a tiszta, egyenes beszéd. Hiába az intés: legyen a ti igenetek igen, és a ti nemetek nem! Mégis át- meg átszövődik beszédünk csúsztatásokkal, féligazságokkal. Azért, hogy a magunk igazát bizonyítsuk, vagy a helyzetet a magunk javára kihasználjuk. Mindez újra csak a gonosznak alkalom arra, hogy az evangéliumnak gátat vessen. Ezzel szemben az egyenes beszéd, az őszinte szó, sebeket gyógyít meg, szakadékokat hidal át, hogy akadálytalanul áramoljék a szeretet szívből szívbe.

Az egyházat is erősíteni kell tehát. Ezért mondja Pál: hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja, hogy megbecsült, megszentelt edény lehessen, az Úrnak is hasznos, és minden jó cselekedetre alkalmas.

Az apostol beszél itt arany- és ezüst edényekről, amelyeket megbecsülnek, valamint fa- és cserépedényekről, amiket közönséges célokra használnak. Én úgy értelmezem Pál hasonlatát, hogy az edény megítélése, nem annak anyagától, hanem inkább a tartalmától függ! S így a nemes anyagból lévő is lehet Isten gyalázatára és szégyenére, de a kevésbé minőségi edény is válhat Isten dicsőségére. Csak teljék meg igazsággal, hittel, szeretettel és békességgel!

Te mai egyház, ti mai Timóteusok! Az egyház örökkévaló Ura ma sem kíván mást tőletek, mint amit apostolával egykor megíratott! Csak hűséget és engedelmességet, mert ez visz Krisztussal egy közösségbe. Nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is. †Ámen

Imádkozzunk!

Urunk és Megváltónk! Aki megmented a megtérő bűnöst a kárhozattól, tisztítsd meg a mi szívünket minden gonoszságtól és fogadj minket kegyelmedbe, hogy meg nem szűnő közösségben éljünk veled, és magasztaljunk téged az Atyával és a Szentlélekkel együtt örökkön örökké.

                                                               †Ámen

Énekek: 64 7 357 291