Veperdi Zoltán igehirdetése, 2021. április 25.

†

Húsvét után harmadik vasárnap

Mt 18, 11-14 

Rákospalota, 2021. április 25.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Isten igéjét, amelyet anyaszentegyházunk, Húsvét után harmadik vasárnapra, az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk Mt 18,11-14-ben, a következőképpen:

„Az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett. Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy el megkeresni az eltévedtet? És ha megtalálja, bizony mondom nektek, jobban örül neki, mint annak a kilencvenkilencnek, amelyik nem tévedt el. Ugyanígy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül”(Mt 18,11-14).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Húsvét után harmadik vasárnap Jubilate, azaz az öröm, az örvendezés vasárnapja. Istentiszteletünk kezdetén, a bevezető zsoltárban, így hallottuk: „Örvendezz Istennek, egész föld, énekeljétek neve dicsőségét!”(Zsolt 66,1.2).

S íme, Húsvét után harmadik vasárnapon, nem lehet kétség, mi is ennek az örvendezésnek az oka, alapja. Természetesen, az a húsvéti örömhír, hogy Jézus feltámadt, Jézus él!

Ez az örömhír pedig, nem maradhat válasz nélkül a mi életünkben! S hogy mi is ez a felelet, azt Ágendánk ebben a mondatban fogalmazza meg: „Az ujjongó gyülekezet”. Mert méltó, hogy szűnni nem akaró ujjongással örvendezzünk annak, hogy van Megváltónk; hogy bűneink megbocsáttattak Jézusért; hogy az Ő áldozatáért nekünk örök életünk van!

De forduljunk immár mai igénk felé! Történetileg az evangélium derekánál járunk. Túl vagyunk már Jézus megdicsőülésének történetén, és hamarosan következik a bevonulás Jeruzsálembe. Jézus már kétszer szólt szenvedéseiről is a tanítványainak. S az evangélium, ebben a szakaszában, Jézus beszédeit gyűjti egybe, amelyekkel akkor a tizenkettőt tanította, s rajtuk keresztül, ma, minket is.

Például, a tizennyolcadik fejezet, a kisgyermek hasonlatával kezdődik. Tudjuk, hogy a tanítványok, Isten országának eljövetelét, ezen a földön várták. Amikor a Messiás helyreállítja majd Izrael régi dicsőségét. Azt gondolták, hogy Jézus most azért megy Jeruzsálembe, hogy ezt a várakozást beteljesítse. Innen adódik a kérdésük: „Ki a nagyobb a mennyek országában?”(Mt 18,1).

Jézus elmondta tanítványainak, hogy meg kell térniük, és olyan alázatosaknak kell lenniük, mint egy kisgyermek. Abban az értelemben, hogy feltétel nélkül elfogadják a segítséget, teljes bizalommal élve az őket megsegítő, megkereső és megmentő felé.

Azt gondolom, ez a mondanivaló kapcsolja össze a kisgyermek példáját az evangéliumban közvetlenül utána következő, s az elveszett juhról szóló példázatot, amely a mai igénk.

S nyilván nem véletlen az sem, hogy a kisgyermek példáját Jézus ezzel a mondattal zárja: „Vigyázzatok, nehogy egyet is megvessetek e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám arcát”(Mt 18,10).

Mert a kicsinyeket, az elveszetteket, a betegeket nem megvetni kell, hanem megkeresni, visszaterelni, meggyógyítani, bekötözni kell. Mert ez tetszik az Istennek. S az Atya azt fogja megdicsérni, aki így cselekszik!

S tulajdonképpen, aki így cselekszik, az éppen Jézus példáját követi. Hiszen a Megváltó ezzel kezdi az elveszett juh példázatát: „Az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett”(Mt 18,11).

S itt érdemes mindjárt a görög szöveget is megnézni, mert sokkal több van ebben az egy mondatban, mint az első ránézésre kitűnik. Ugyanis itt egyfelől a „swxw” (szódzó) ige szerepel, amely azt jelenti: megment, megszabadít, üdvözít! Másfelől az „apollumi” (apollümi) szó azt jelenti: elveszít, elpusztít, megsemmisít, megöl! Jézus tehát azért jött, hogy megmentsen az örök kárhozattól, megszabadítson bűneinktől, és üdvözítsen, azaz örök életet adjon nekünk. Mert nélküle elveszettek vagyunk, akiket a bűn elpusztít, és az örök kárhozat megsemmisít! Nekünk pedig csak teljes bizalommal, hit által, el kell fogadnunk az Ő segítségét, áldozatát.

S ezek után, az elveszett juh példázata, tökéletesen megmutatja az Isten bensőjének miben valóságát. Ahhoz az emberhez hasonlítja magát, aki ha a száz juha közül egy elveszik, otthagyja a kilencvenkilencet, és az egy elveszettet megkeresi.

Emlékezzünk csak, hogyan is mondta Jézus, János evangéliumában, a jó Pásztor példázatában: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, az látva, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát, és én életemet adom a juhokért”(Jn 10,11-15).

Vajon nem vagyunk-e mi is, sokszor inkább olyanok, mint a béresek? Akit nem érdekel az egy elveszett. Aki azt gondolja: itt a megmaradt kilencvenkilenc, miért törjem magamat azért az egyért? Én másszak le érte a szakadékba? Az életemet tegyem kockára azért az egyért? Ki fog akkor vigyázni a megmarad kilencvenkilencre? Még meg is tudjuk magyarázni magunknak, hogy miért nem tesszük meg a jót! Milyen könnyen tudunk ilyen szánalmasak lenni!

Hála Istennek, a mi Megváltónk, a mi jó Pásztorunk nem ilyen! Itt Ezékiel próféta könyvére is hivatkozhatunk, aki így ír a jó pásztorokról: „Mert így szól az én Uram, az ÚR: Majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat. Ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak, amikor ott áll juhai között, amelyek szét voltak szóródva, úgy viselem gondját juhaimnak. Kiszabadítom őket mindenünnen, ahová csak szétszóródtak egy felhős, borús napon. Kivezetem őket a népek közül, és összegyűjtöm az országokból, azután beviszem őket a saját földjükre; Izráel hegyein, a völgyekben és az ország minden lakóhelyén fogom legeltetni őket. Jó legelőn fogom legeltetni őket, és Izráel magas hegyein fognak majd tanyázni. Jó tanyájuk lesz, ott heverésznek, és kövér legelőn legelésznek Izráel hegyein. Én legeltetem juhaimat, és én keresek nekik pihenőhelyet – így szól az én Uram, az ÚR. Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell”(Ez 34, 11-16).

Igen, nekünk ilyen Istenünk van, aki tudja, hogy nekünk szükségünk van a jó Pásztorra. Mert nélküle csak tévelyegnénk, elveszettek lennénk! De Ő ki akar szabadítani minket az esztelen tévelygésből. Ha kell, egyenként is megkeres és visszaterel minket! Mert ennyire szeret!

S talán eszünkbe juthat itt a tékozló fiú példázata is. Mert hogyan is történt? Az otthon maradt fiú így elégedetlenkedett az apjával szemben: „Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, de te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. Amikor pedig megjött ez a te fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút”(Lk 15,29-30).

Ugyanígy, az a kilencvenkilenc bárány is zúgolódhatott volna: miért hagy minket sorsunkra a pásztor, és miért megy el az egy után? Minket talán nem szeret annyira, mint azt az egyet?

De lássuk meg, az apa az otthon maradt fia elé is kiment, amikor az duzzogva, nem akart bemenni a házba. Igaz, nem futott eléje, nem ölelte és nem csókolta meg, mint a hazatért tékozlót. Ez azonban, éppen a tékozló megtalálása feletti öröm, amelyet Jézus így mond az elveszett juh példázatában: „És ha megtalálja, bizony mondom nektek, jobban örül neki, mint annak a kilencvenkilencnek, amelyik nem tévedt el”(Mt 18,13).

S az apa is ezt mondta az elégedetlenkedő fiának: „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott”(Lk 15,31-32).

Végső soron, szépen rímel erre a gondolatra mai igénk utolsó mondata: „Ugyanígy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül”(Mt 18,14).

S itt megint érdemes nekünk a görög szövegre is figyelnünk. Mert ott a „θελημα” (teléma) főnév szerepel. Ez pedig azt jelenti: akarat, vágy, óhaj, öröm, gyönyörűség!

Hiszen Isten azt akarja, hogy egy se vesszen el az Ő megváltottai közül. Isten vágyik arra, hogy mindenkit megajándékozhasson az örök élettel. Isten örömöt és gyönyörűséget talál abban, ha az elveszett, az eltévelygett, megbánja bűnét, és visszatér az atyai házba!

Milyen csodálatos, hogy nekünk ilyen Istenünk van! Milyen gyönyörűséges, hogy nekünk tökéletes Pásztorunk van! Aki úgy gondoz minket, ahogyan kell! Aki nem béres, mert az életét is odaadta értünk. Aki elénk fut, hogy maga kísérjen be minket az atyai házba! Mert végtelenül szeret minket!

Mi pedig, Istennek Krisztusban megváltott népe, a felénk forduló szeretetre feleljünk azzal, hogy csatlakozunk az ujjongó gyülekezethez!

Az istentiszteletünk bevezető zsoltárában még ezt olvastuk: „Ő adott életet lelkünknek, és nem engedte, hogy lábunk meginogjon. Mert megpróbáltál minket, Istenünk, megtisztítottál, mint ezüstöt a tűzben”(Zsolt 66,9.10).

Soha ne szűnjünk hát meg, ujjongó örömmel magasztalni a mi Istenünket, és a mi Urunkat, Jézus Krisztust! Akkor sem, ha esetleg az életünk éppen nem úgy alakult, ahogyan azt mi terveztük, vagy szerettük volna. Akkor sem, ha járvány teszi próbára a türelmünket, tűrőképességünket. Mert hisszük, tudjuk, hogy Jézus feltámad és él. S tudjuk, hogy Jézusért nekünk is örök életünk van! †Ámen

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk! Mindet megteszel azért, hogy boldogok legyünk. Megadod mindennapi kenyerünket, megbocsátod bűneinket. Erőt adsz, hogy munkánkkal szebbé tegyük földi életünket. Hitet adsz, hogy reménységgel tekintsünk az örök élet felé. Örömmel és hálával áldunk téged minden ajándékodért, az Úr Jézus Krisztus által. †Ámen

Énekek: 48 5 364 46