Verasztó Teodóra igehirdetése, 2021. március 28.

¹⁴Ujjongj, Sion leánya! Kiálts örömödben, Izráel! Örvendezz, vigadj teljes szívből, Jeruzsálem leánya! ¹⁵Eltörli az ÚR az ítéletedet, eltávolítja ellenségedet. Veled van az ÚR, Izráel Királya: nem kell többé veszedelemtől tartanod. ¹⁶Azon a napon így biztatják majd Jeruzsálemet: Ne félj, Sion, ne csüggedj el! ¹⁷Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít. Repesve örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked. (Zof 3,14-17)

Az ige ujjongó örömre szólít. De hát képtelenség ebben a kontextusban, ebben a helyzetben. Irreális elvárás. Most távol van tőlünk az öröm és az ujjongás. Nem valami vidám a lelkiállapotunk most… nem túl rózsás a helyzet. Hogyan lehetne örülni és ujjongani, amikor tarol a betegség, gyász, halál? Amikor szinte nap, mint nap negatív rekordokat döntögetnek a statisztikák. Mindez egészen közelről érint minket.

Már a 2. böjtöt, húsvétot töltjük a karanténban, és tavaly nagyon reménykedtünk, hogy az idei már jobb lesz, már a normális kerékvágásban zajlik. Azonban erre még várnunk kell. Sokféleképpen megélhetjük ezt a helyzetet. Valaki fél, félti a szeretteit, valaki bosszankodik, valaki türelmetlen, elege van, frusztrált, valaki együttérző, szomorú. Valaki aggódik, valaki gyászol. Mindenféle érzés kavaroghat bennünk, csak az öröm nem. Az öröm távol áll, indokolatlannak tűnik. Egy darabig még az ember próbálja a jót meglátni, felfedezni az előnyöket ebben a helyzetben, de most már annyira személyesen, közelről érint minket, hogy ez egyre nehezebb ebben a sötét, aggasztó helyzetben.

Azonban éppen ebben a helyzetben szólít meg minket Isten örömre szólító üzenete. Talán téves lenne a címzés? „Veled Van az Úr, Izrael királya, nem kell többé veszedelemtől félned.”

Nem azt mondja, hogy nincs veszedelem, hanem azt, hogy nem kell félnünk tőle, mert Isten velünk van. Ő a mi örömünk forrása, aki velünk van örömben, bánatban, magasságban, mélységben, egészségben, betegségben egyaránt. Van valaki, aki részt vesz a fájdalmainkban, gondjainkban. Nem ment meg minden rossztól, de erőt ad, Ő erős és megsegít.

A rossz hírekkel teli világban mégis van örömhír a számunkra. Az evangélium jelentése örömhír. A Jézus feltámadásáról szóló evangélium nem pusztán tudósítás, hanem örömhír, amely egész életünket megváltoztatja. Jézus halál feletti győzelme hatalmas diadal, öröm, és minket is érint. Nem a szenvedésé, nem a halálé az utolsó szó. Van rengeteg nyomorúság, szomorúság életünkben, de egyszer minden szomorúság örömre fordul. Ennek már előre örülhetünk. Akkor is, ha most még nehéz. Van mire előre tekintenünk. Nagyhét küszöbén is lehet örülni, akkor is, ha szomorú eseményekre emlékezünk, szomorú körülmények között. A körülményeinken nem tudunk változtatni, de a nézőpontunkon igen. Akkor tudunk örülni, ha megnyílik a szemünk erre az új látásra, új nézőpontra. Amikor nemcsak a jelenlegi nehézségeinket látjuk, hanem Isten szeretetét, szabadítását, jelenlétét az életünkben.

Mert Ő jelen van, de nem úgy, ahogy elképzeljük. Az első virágvasárnapon is így volt ez, amikor Jézus szamárháton vonult be Jeruzsálembe. Jézus szamárháton bevonuló király. Ez egy ellentmondásos kép.

A mi életünkben is vannak ellentmondások. Feszültség, ellentmondás van a jelen, jövő között, a reményeink és a valóság között. Ebben a feszültségben éljük az egész életünket. Vannak hullámvölgyek, magasság, mélység, öröm, bánat. De Isten velünk van minden helyzetben. Ő tart meg minket a hullámvölgyekben. A vele való közösségben oldódnak fel az ellentmondások. Sem magasság, sem mélység, sem covid, sem semmilyen más körülmény nem választhat el minket az Ő szeretetétől. Isten nem ígért nekünk kellemes, zavartalan életet. De azt igen, hogy nem hagy el minket a nehéz helyzetekben sem. Nem kiemel minket a mélységből, hanem velünk van a mélységekben. Jézus is megjárta a mélységeket, halált, poklot, szenvedéseket… De utána Isten felmagasztalta mindenek fölé, ahogy a Filippi levél Krisztus himnusza írja. Ez a két dolog a mi életünkben is összetartozik, a mélység után magasság jön. Ez a vigasz a mélypontokban. Jézus velünk van, megért minket, vigasztal minket, együtt szenved velünk. Ő átélte az emberi szenvedéseket, vállalta értünk a kereszthalált, hogy megnyissa a mi számunkra is az utat az örök életre. Jézusban már most is valóság lehet a jövő öröme, a mostani nehéz, zord körülmények között is.

„Veled van az Úr!… Veled van Istened!” Jöhetnek nehéz idők, de ezen az alapvető tényen nem tudnak változtatni. Azonban fontos, hogy ezt meglássuk. Hogy új nézőpontból lássuk az eseményeket. Gyakran a körülményeket döntőbbnek látjuk Istennél. Ezért kell, hogy hittel nézzünk, és lássuk meg, hogy erős Istenünk van, minden látszat ellenére. A látszat sokszor megtévesztő lehet. Jézus a kereszten nem látszódott erősnek, királyinak, hanem gyenge, kiszolgáltatott embernek, a körülmények áldozatának. Azonban a valóságban ekkor aratta a legnagyobb győzelmet a bűn, halál fölött.

Luther szemléletesen fejtette ki, hogy Isten elrejtőzik az ellenkező látszat alatt. Az ember szeme véres keresztet lát, amelyen valaki kínok közt gyötrődik. S közben az Isten ebben a kegyelem forrását készíti el. Az ember szeme halált lát, és a szíve átélheti az életet. Isten önmaga ellentétébe rejtőzik. Dicsőségét a kereszt gyalázatába rejti.

Isten elrejtőzik, nem értjük útjait. Ő rejtőzködő Isten, soha nem tudjuk kiismerni. De kinyilatkoztatta magát Jézusban, ismerhetjük szeretetét. Maradnak titkok a számunkra, amelyeket nem érthetünk. Isten útjai kifürkészhetetlenek, útja rejtve van, de csodásan működik. És igaz az ének utolsó sora is: sorsod sötétlő árnya közt szent arca rejtezik. A sötét gondok, árnyak, felhők mögött is ott tudhatjuk Isten jelenlétét, ezek a dolgok csak ideiglenesen árnyékolhatják be örömünket. Hittel, a keresztre tekintve megláthatjuk, mennyi okunk van az örömre, az ujjongásra. Zofóniás nevének jelentése sokat mondó, különösen ebben a helyzetben. Azt jelenti a neve: Jahve elrejt, megvéd. Szép kifejezés az elrejtés, a zsoltárírók is gyakran használták, amikor szabadításért könyörögtek Istenhez. Így kérte Dávid Istent: „Rejts el szárnyaid árnyékába…” Zsolt 17,8 „Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem.” Zsolt 57,2. Mi is megtapasztalhatjuk Isten oltalmazó szeretetét, ahogyan énekeljük gyakran esti énekünkben: Ó, terjeszd ki Jézusom oltalmazó szárnyad… Mi ezt gyakran átéltük, Dávid is, ez az, ami örömmel tölt el minket. Ahogyan a tapasztalások után Dávid megvallja: „Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok”. Valóban csak az Ő szárnyai árnyékában, az Ő oltalma alatt, nála elrejtve lehet ujjongani.

Zofóniás a rejtekhelyen így tudott előre látni, előre tekinteni. Hinni annyit jelent, mint Zofóniáshoz hasonlóan tágra nyílt szemmel látni és ujjongani. Merjünk örülni, mert Jézus velünk van a halál árnyéka völgyében és túl a sír sötét éjjelén is. Ő a mi örömünk, boldogságunk, menedékünk a viharban, napsugár a sötétben, vigasz a gyászban. Ha a mi életünkben valósággal Jézus uralkodik, és nem a gondjaink uralják életünket, akkor Jézus betölti életünket túláradó örömmel. A mosolyt, örömöt nem lehet erőltetni, belülről fakad, ha Jézus uralma megvalósul a szívünkben, életünkben. Tárjuk ki szívünket, és a nehéz helyzetekben is betölt minket öröme, minden értelmet meghaladó békessége, amely tovább sugárzik rajtunk keresztül.