Veperdi Zoltán igehirdetése, 2021. március 14.

†

Böjtben 4. vasárnap

Jn 6, 30-40

 Pesthidegkút, 2021. március 14.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Böjtben a negyedik vasárnapra az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk Jn 6,30-40-ben a következőképpen: „Erre megkérdezték tőle: És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: „Mennyei kenyeret adott nekik enni.” Jézus pedig így válaszolt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak. Erre ezt mondták neki: Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret! Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. De megmondtam nektek: láttatok ugyan engem, és mégsem hisztek. Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el; mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem. Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon”(Jn 6,30-40).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Íme, böjtben a negyedik vasárnap köszöntött ránk, amelynek latin neve: „Laetare”. Az elnevezés az istentisztelet bevezető zsoltárából való: „Örvendj, Isten népe, és akik az Urat keresitek, jöjjetek, és merítsetek vigasztalásának forrásából!”

S itt fölvetődik a kérdés, hogy böjtben, a befelé fordulás és a bűnbánat időszakában, hogyan fér meg az öröm? Nos, hamvazószerdától Nagyszombatig, ha megszámoljuk a napokat, pontosan negyvenhat az eredmény. Ami azt jelenti, hogy a negyven napos böjtbe a hat vasárnap nem tartozik bele! S ez így van rendjén, mert minden vasárnap Krisztus ünnep. Jézus feltámadásának ünnepe. Még böjtben is!

S milyen jó nekünk, hogy böjtben, az elejétől a végéig az az örömhír kísér minket, hogy Jézus feltámadt és él! Milyen jó tudni nekünk, hogy Az, Aki az életét odaadta értünk, hogy azután a harmadik napon visszavegye, nem más, mint a Krisztus, az élő Isten Fia!

Nos, ezek után – azt gondolom – feltétlenül emlékeznünk kell arra, hogy János evangéliumának hatodik fejezete az ötezer ember megvendégelésének elbeszélésével kezdődik. Ez a kenyércsoda, amikor egy gyermeknél lévő öt árpakenyér és két hal megszaporításával, Jézus megelégítette a sokaságot. Amelyben csak a férfiak voltak ötezren. Tehát ehhez a számhoz még hozzá kellene adni a jelen lévő asszonyok és gyermekek számát is!

S hogy miért volt Jézus körül ekkora sokaság? A hatodik fejezet elején, ezt írja János: „Jézus ezután elment a Galileai-tengernek, Tibériás tavának túlsó partjára. Nagy sokaság követte őt, mert látták, milyen jeleket vitt végbe a betegeken”(Jn 6,1-2).

A kenyércsoda után pedig ezt írja az evangélista: „Miután látták az emberek, hogy milyen jelt tett, ezt mondták: Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba”(Jn 6,14).

A sokaság tehát már sok jelt látott Jézustól, amint meggyógyította a betegeket. S most, amikor követték Őt a hegyre, újabb jelt láttak, a kenyércsodát. Ami emberi ésszel ugyancsak megmagyarázhatatlan!

Meggyőződésem, hogy a Bibliát forgató keresztyének számára is óhatatlan, hogy ne jusson eszébe a pusztai vándorlás, és a mennyei kenyér, a manna. Amikor nappal a füstoszlop, éjjel pedig a tűzoszlop, Isten állandó, óvó és gondoskodó szeretetének jeleként, vele volt a vándorló Izraellel. S mennyivel inkább élt a zsidóság emlékeiben és hagyományaiban, ünnepeiben, az Egyiptomból való szabadulás csodája, Isten letagadhatatlan jele!

De nézzük tovább az evangéliumot! A kenyércsoda utáni eseményekben kiderül, hogy Jézus csak úgy kerülhetett vissza a tó túlsó partján fekvő Kapernaumba, hogy a vízen járt. A tanítványok hajója már mintegy öt kilométerre (huszonöt vagy harminc futamnyira – egy futam 185 méter) eltávolodott a keleti parttól, amikor Jézus a tengeren járva közeledett hozzájuk a vízen. János elbeszélése szerint azonban Jézus nem szállt be a hajóba, mert a hajó egyszerre odaért a partra, ahová tartottak (Jn 6,16-21).

Íme, ismét két jel, amely nyilvánvalóvá lett a sokaság előtt! Jézust már a kenyércsoda után királlyá akarták tenni, amely szándékot ez az utóbbi két jel csak megerősített. Ezért ment hát a sokaság Jézus után, Kapernaumba. Ő azonban kijózanította őket, mondván: „Bizony, bizony, mondom nektek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Atya Isten”(Jn 6,26-27).

Jézussal beszélgetve, innen jut el tehát a sokaság ahhoz a kérdéshez, amelyet már a mai igénk első versében olvastunk: „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel?”(Jn 6,30).

Itt van a helye a mi megdöbbenésünknek is. Hallottuk: jelek és csodák sokaságát tette már Jézus. Hát még mindig nem volt elég? Miért kell újra és újra még több jelt kérni? Ami már eddig adatott, az miért kevés? Miért olyan rest az ember szíve, hogy higgyen? Miért?

Jézus megértette a sokasággal, hogy a manna is mennyei kenyér volt, amelyet Mózes által adott Isten a népnek. Ám az igazi mennyei kenyeret, maga az Atya fogja adni nekik. „Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak”(Jn 6,33) – mondja Jézus.

Lám, erre a sokaság is csak azt tudta mondani: „Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret!”(Jn 6,34).

Ekkor hangzik el Jézus gyönyörű bizonyságtétele, az egyik, az „Én vagyok” igék közül, amely igénknek a második része. Hadd olvassam föl még egyszer: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. De megmondtam nektek: láttatok ugyan engem, és mégsem hisztek. Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el; mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem. Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon”(Jn 6,35-40).

Itt emlékezünk kell arra, hogy az imént, Jézus azt mondta a sokaságnak, hogy az igazi mennyei kenyér, az Isten kenyere, a mennyből száll le, és életet ad a világnak. Amíg a Mózes által adott kenyér Izraelt táplálta a pusztában, addig az Istentől alászállott, igazi mennyi kenyér, az egész világnak életet ad!

Nem sokkal alább, ugyanebben a fejezetben, Jézus ezt mondta az értetlenkedőknek: „Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem”(Jn 6,51).

S ez a mondat is, egy nélkülözhetetlen igazságot tár föl előttünk. Egyfelől, éppen most, böjtben, nem lehet kétségünk afelől, hogy pontosan az történt Húsvétkor, amit Jézus itt kijelentett. Amikor a kereszten odaadta váltságul az életét az egész világért, a világ minden bűnéért! S ennek az áldozatnak az eredménye, hogy élete, azaz örök élete lett a világnak!

Másfelől kiviláglik ebből a mondatból, hogy az élő kenyeret, vagyis önmagát, Jézus adja oda a világ életéért. Ami azt jelenti, hogy az igazi mennyei kenyeret nem lehet emberi erő, vagy teljesítmény árán megszerezni! Azt csak hitből, ajándékul lehet elfogadni! Mert az az Isten akarata, hogy aki látja a Fiút, és hisz benne, annak örök élete legyen. Hogy amiképpen Jézus feltámadt harmadnapon, ugyanúgy a benne hívők is feltámadjanak majd az utolsó napon, és éljenek Vele, örökké.

Nincs semmi meglepetés abban, hogy Jézus szavait kétféleképpen fogadták az emberek. A zsidók zúgolódni kezdtek: József fia ez, ismerjük az apját és az anyját, ugyanolyan hús-vér emberek, mint mi. A fiúk, Jézus, hogyan lehetne tehát másmilyen, mint a szülei? Hogyan mondhatja azt is, hogy a mennyből szállt le?

Ez a földhözragadt, emberi gondolkodás. Amelynek megvannak a maga határai. S ha valami túl van azon, akkor az nincs, az nem létezik!

S ez a helyzet a folytatásban még nehezebbé vált. Jézus ott arról beszélt, hogy az Ő teste igazi étel, és a vére, igazi ital. Többek között, ezeket mondta: „Bizony, bizony, mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne. Ahogyan engem az élő Atya küldött el, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam”(Jn 6,53-57).

Erre még a tanítványai közül is sokan azt mondták, hogy kemény beszéd ez. És visszavonultak. Nem jártak Jézussal többé!

Ekkor azonban csodálatos dolog történt. Jézus megkérdezte a tizenkettőt: „Vajon ti is el akartok menni?”(Jn 6,67).

Simon Péter felelt: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad. És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje”(Jn 6,68-69).

Böjt negyedik vasárnapján, íme, ragyogja be életünket, szívünket, egész bensőnket az örömhír: Jézus feltámadt és él! Hogy senki és semmi el ne tántorítson minket az igazi mennyei Kenyértől, az élő Kenyértől, Jézus Krisztustól. Hanem inkább Péterrel együtt valljuk: Te vagy a Krisztus, az Isten Szentje! Aki minket is feltámaszt majd az utolsó napon, hogy az Atya akarata és elhatározása szerint, minket is megajándékozzon az örök élettel!                                            †Ámen

Imádkozzunk!

Istenünk, mennyei Atyánk, aki jól tudod, mire van szükségünk, és megadod a mindennapi kenyeret azoknak is, akik nem kérik tőled: tégy szabaddá az életünkért való aggódástól, hogy mindennél inkább keressük a te országodat, és hittel ragaszkodjunk Jézus Krisztushoz, akit nekünk is az élet kenyeréül adtál.  †Ámen

Énekek: 364 5 367 293