Veperdi Zoltán igehirdetése, 2021. február 28.
†
Böjtben második vasárnap
1Thessz 4, 1-8
Pesthidegkút, 2021. február 28.
Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen
Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet Böjtben a második vasárnapjára az igehirdetés alapjául választottam! Feljegyezve találjuk 1Thessz 4,1-8-ban a következőképpen:
„Egyébként pedig, testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, hogyan kell Istennek tetsző módon élnetek – s amint éltek is –, ebben jussatok még előbbre. Hiszen tudjátok, milyen rendelkezéseket adtunk nektek az Úr Jézus nevében. Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól, hogy tanuljon meg mindenki szentségben és tisztaságban élni feleségével, nem a kívánság szenvedélyével, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent; és senki ne károsítsa meg és ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben. Mert bosszút áll az Úr mindezekért, ahogyan már előbb megmondtuk nektek, és bizonyságot is tettünk róla. Mert nem tisztátalanságra hívott el minket Isten, hanem megszentelődésre. Aki tehát ezt megveti, az nem embert vet meg, hanem Istent, aki Szentlelkét is rátok árasztja”(1Thessz 4,1-8).
Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Böjtben a második vasárnapon, az igére figyelésünk szent áhítatát, még magasztosabbá teheti az a tény, hogy a levél, amelyből fölolvastunk, tehát Pál apostolnak a thesszalonikaiakhoz írt első levele, Pál ránk maradt legkorábbi írása, Krisztus után körülbelül 50-ben keletkezett.
Az újszövetségi korban Thesszalonika, amely a Kelet felé vezető forgalmas, római úton feküdt, népes és gazdag kereskedő és kikötőváros volt. Amelyet Krisztus előtt 315-ben alapított Kasszandrosz (Makedónia királya Kr. e. 317-298), és feleségéről nevezett el.
Pál a második missziói úton járt Thesszalonikában. Mondhatjuk, menekülve érkezett a városba, hiszen előző állomáshelyén, Filippiben történt, hogy miután meggyógyította a jövendőmondó szolgálólányt, annak gazdái felbujtották ellene a város vezetőit. Akik aztán megbotoztatták és börtönbe vetették Pált és munkatársát, Szilászt. Még aznap éjjel megszabadította az Úr az ő hűséges szolgáit, mert lehullottak lábaikról a bilincsek. Mégis, csak reggel hagyták el a börtönt, majd a testvérek bátorítása után, sietve eltávoztak Filippiből.
S mondhatjuk azt is, hogy Pál miután menekülve érkezett, ugyanígy távozott is Thesszalonikából. Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv tanúsága szerint, legkevesebb három évig hirdette az evangéliumot a városban. Az ott élő zsidókat irigységgel töltötte el, hogy a kis keresztyén közösség gyorsan gyarapodik, sőt közülük is néhányan hívőkké lettek. (ApCsel 17. fejezet). Felizgatták tehát a zsidók a város vezetőit és a sokaságot, úgyhogy a testvérek jobbnak látták, ha Pál és munkatársai elhagyják Thesszalonikát. Így is történt. Az apostolt azonban aggodalommal töltötte el a fiatal gyülekezet sorsa, és Timóteust visszaküldte. Ő csupa jó hírrel érkezett Pálhoz, aki örömében lediktálta gondolatait.
Mindjárt a levél elején kiderül, hogy a thesszalonikai gyülekezetet a hit, a szeretet, és a reménység jellemzi, hiszen Pál ezt írja: „Emlegetjük a mi Istenünk és Atyánk színe előtt hitből eredő munkátokat, szeretetből jövő fáradozásotokat, és a mi Urunk Jézus Krisztus felől táplált reménységetek állhatatosságát”(1Thessz 1,3).
S az apostol nem is biztatja másra a pásztoroltjait, mint hogy abban, amiben már most élnek, jussanak még előbbre. Mert az az élet, amelyet a hit, szeretet, és reménység hármasfogata vezérel, az Istennek tetsző élet, biztos módja a megszentelődésnek.
S a továbbiakban Pál a három közül, a szeretetből mutat meg valamit. Előbb azonban pillantsunk bele, milyen talajon született és növekedett a keresztyén gyülekezet Thesszalonikában.
A görögök az isteneiket emberi tulajdonságokkal ruházták fel, és sok helyen azt olvashatjuk, hogy féltékenyek, bosszúállók, és erkölcstelenek voltak. Ezek tehát gyakori magatartásformák voltak az emberek között is. Sok görög férfinek, a divat szerint, volt 12-18 éves fiúszeretője (pederasztia) és emellett persze tartott „hetérát”, azaz különböző társadalmi rangú, és különféle igényeket kielégítő barátnőket is. Ráadásul a görög ember nem tudta, mi az, hogy szeretet. Az igazságot és bölcsességet kereste; a hősiességet, mint erényt, tisztelte; de azt a fajta szeretetet, amelyet Jézus hirdetett és Pál az első Korinthusi levélben megénekelt, azt nem ismerte!
Érthető most már, miért éppen a szeretetről beszél az apostol a thesszalonikaiaknak. A szeretetről, mégpedig két vonatkozásban. Az egyik: szeretet a magánéletben, s a másik: szeretet a közösségben.
Érdekes, hogy Pál mindkettőre nézve, azt fogalmazza meg, amit nem tesz a szeretet. Más szóval, amit le kell vetnie annak, aki a megszentelődés útján akar maradni.
Szóljunk most tehát ezekről, s elsőként mindjárt arról, mit jelent a szeretet a magánéletben.
Azt mondja Pál: „Tartózkodjatok a paráznaságtól!”(1Thessz 4,3). Luther Márton a Kiskátéban azt írja a 6. parancsolatról, hogy az azt jelenti: tiszták és szemérmesek legyünk szavainkban és cselekedeteinkben, és hogy hitvestársát mindenki szeresse és megbecsülje.
A Nagykátéban azután már bővebben szól a reformátor, eképpen: „Mivel azonban nálunk megtalálható minden erkölcstelenség és szemérmetlenség szégyenletes keveréke és szennye, ez a parancsolat is érvényes mindennemű paráznaság ellen, akárhogyan nevezik azt. Nem is csupán a külső cselekedetet tiltja, hanem mindennemű okát, ösztönzését és eszközét is, vagyis azt követeli, hogy tiszta legyen szívünk, szánk és egész testünk, ne adjunk se helyet, se segítséget vagy tanácsot paráznaságra. Sőt, nemcsak ezt, hanem azt is, hogy óvjunk, védjünk és mentsünk, ahol veszély és baj van, viszont segítsünk és tanácsoljunk, hogy felebarátunk becsülete érintetlenül maradjon. Mert ha ezt elmulasztanád, pedig megakadályozhatnád, vagy szemet hunysz, mintha nem tartoznék rád, akkor éppen olyan vétkes vagy, mint maga a tettes. Rövidre fogva tehát azt követeli, hogy mindenki tisztán éljen és felebarátját is erre segítse!” – fejezi be Luther Márton.
S mivel Jézus szava szerint egyetlen „ióta” sem veszett még el a törvényből, ez azt jelenti, hogy a 6. parancsolat ma is érvényben van! Ne paráználkodj! – mondja a házasságot teremtő Isten, s ezzel, teremtményének védelmében, megtiltja a házasságon kívüli szexuális életet. Természetesen ez a tilalom vonatkozik a házasságban élőkre, és azokra is, akik nem élnek házasságban!
Énekeskönyvünk imádságos részében minden parancsolatra található egy ima. Mindenkinek ajánlom elolvasásra, de különösen a fiataljainknak, amit a 6. parancsolathoz ír.
Pál apostol később azt mondja a korinthusiaknak, akiknek erkölcstelensége közismert volt az Ókor világában: „Kerüljétek a paráznaságot. Minden más bűn, amit elkövet az ember, az kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik”(1Kor 6,18).
A főénekünkben így énekeltük: „Inkább fonj gyarló tested ellen ostort, semhogy bemocskold”(EÉ 460,4). Nekünk azonban – figyelemmel a lutheri magyarázatra – a felebarátunkra is tekintettel kell lennünk! Aki tehát házasságon kívül testi szerelemben él valakivel, az nemcsak a saját testét, hanem a másikét is bemocskolja!
S itt az sem mentség, ha azt mondják: szeretik egymást! Mert akkor éppen annak a teste ellen vét, akit állítólag szeret! Isten törvényével szemben nincs helye magyarázkodásnak Testvéreim! Mindent eldönt, amit Pál mond: az az Isten akarata, hogy tartózkodjatok a paráznaságtól!
Ideje azonban a másik vonatkozásról is beszélni: szeretet a közösségben! Azt írja az apostol: „Senki túlkapásra ne vetemedjék, és ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben”(1Thessz 4,6).
Néhány verssel alább így inti Pál a thesszalonikaiakat: „Csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát”(1Thessz 4,10).
S tulajdonképpen minden keresztyén embernek lehetne ez az életcélja: „Teszem a dolgom”, mármint elvégzem azokat a kötelességeimet, amelyeket a két nagy szeretet-parancsolat reám bíz! S ebben természetesen nem fér meg semmi, ami a felebarátomnak kárára van, és távol esik tőle mindenfajta hazugság.
A 133. Zsoltár juthat eszünkbe: „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!… Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor”(Zsolt 133,1.3).
Olvastam egyszer egy kedves asszonyról, aki „Régóta határozott követője volt a Megváltónak. Nemcsak a házában tartott Bibliaórákon elhangzott bizonyságtételei hirdették ezt, hanem tiszta, nyílt tekintete, a modor, amellyel a környezetével érintkezett, a legvilágosabb bizonyítékai voltak annak, hogy kiapadhatatlan forrásból meríti mindenkor a testi-lelki erejét. Egyszer egy nagyon rossz hírű leány került a házához, aki erkölcstelen és hazug volt, de ő nem félt a házához fogadni a szerencsétlen leányt, hanem elhatározta, hogy az Úr segítségével leszoktatja bűneiről. Komoly és mégis szelíd szavakkal mutatott rá minden alkalommal a bűnökre, amelyek egyre gyérültek. Rövidesen teljesen megváltozott a leány”(Fébé naptár 1941).
Íme, ez az asszony, tette a dolgát! Nem kárára volt a fiatal lánynak, hanem éppen ellenkezőleg: örökkévaló ajándékkal ajándékozta meg, vagyis Krisztushoz vezette!
Végezetül Pál szava nem hagy nekünk semmi kétséget: aki megmarad a paráznaságban és a hazugságban, az Isten haragját és ítéletét vonja magára: „Bosszút áll az Úr mindezekért”(1Thessz 4,6) – mondja az apostol. Minket azonban ne az eljövendő ítélettől való félelem tartson távol ezektől a bűnöktől, hanem az a tudat, hogy „Nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelődésre”(1Thessz 4,7).
A megszentelődés útján az az ember halad a legbiztosabban, aki tudja, mi az Isten akarata, és életét aszerint igazítja. S ezen az úton hit, remény és szeretet viaskodik szüntelenül a kísértéssel, de a győzelem a miénk! Mert velünk az Úr van, aki ezen az úton az örök életre visz.
†Ámen
Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, aki engedelmes voltál mindhalálig: győzz le bennünk minden kételkedést és ellenkezést, hogy megtérjünk hitetlenkedésünkből, és ne csak szánkkal tegyünk rólad bizonyságot, hanem örömmel teljesítsük parancsolataidat.
†Ámen
Énekek: 191 3 460 46
