Túri Krisztina igehirdetése, 2021. január 3.
1Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: „Ki a nagyobb a mennyek országában?” 2Jézus odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, 3és ezt mondta: „Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. 4Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. 5És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be. (Máté 18, 1-5)
Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim a Jézus Krisztusban!
Az év első vasárnapján az a kérdés, ki az első? A tanítványok rangvitája akörül az örökzöld téma körül forog, hogy: ki kit fog megelőzni, kinek lesz magasabb pozíciója, fontosabb helye, nagyobb hatalma – az eljövendő Isten országában. Mert az ember, még ha tanítvány is, csak a már ismert rendszerekben tud gondolkodni. Hogyan alakul a rangsor. Megszoktuk már ennek a világnak a törvényeit, és a királyság a mi fogalmaink szerint hierarchiát feltételez.
Az ember örök témája : naggyá lenni, mint egyfajta örökélet-pótlék. A „nagyság” kapcsán egy sor újabb kérdés vetődik fel. Mekkora ára van a „nagyságnak”? Mit jelen a „nagyság”? Feljogosít-e a „nagyság” arra, hogy lenézzünk másokat, miközben egyikünknek sok minden jár, ami a másik számára elérhetetlen vágy marad? Ki számít nagynak, milyen közegben, milyen mérce és értékrend szerint? A „nagyság” relatív: aki egy bizonyos körben sztár, arról máshol nem is hallottak. Milliónyi szubkultúra darabolja a nagyságot is.
Minden „nagyság” egyszer aláhullik, sikere alábbhagy, dicsősége elmúlik, személye nem számít többé, élete lejár, és nagy többségüket pedig elfelejtik… Ennek ellenére naggyá akarunk lenni, még Jézus közelében is versengünk, még a mennyek országában is olyan szigorú rangsort akarunk, mint itt a földön.
Fodor Ákos Alapszabályok – című versében írja:
„A vendégnek minden jár. A vendég mindent mástól, ajándékba kap.
A vendégnek előbb-utóbb el kell mennie innen.
A vendég magával semmit nem vihet.
Mindenki vendég.”
A költő is hangsúlyossá tesz a tényt, hogy igazán szó sincs érdemekről…ebben a világban és Isten országában is mindenki vendég. A vendéglátó, a gazda jóvoltából lehet ott…és az egyetlen úgymond pozíció a gazdáé. A nagyság csak vele összefüggésben értelmezhető.
Jézus tanít és szemléltet. Mindezt úgy teszi, hogy meglepi hallgatóit. Odahív egy kisgyermeket. Középre állítja őt, majd példává teszi. Egyes igemagyarázók egyenesen azt állítják, hogy valószínűleg egy utcagyereket hív magához, akivel aztán végképp nem számol senki, ha a rangokról beszélünk…
Alapvetően a gyermekek megítélése a korabeli Izraelben nagyon eltért attól, ahogyan manapság róluk gondolkodunk. Félreértés ne essék, akkor is ők voltak a jövő. De a rabbinista tanítás a Törvény összefüggésében beszélt a kicsinyekről is. A gyermek többek közt életkorából adódóan sem tudta még megtartani a Törvényt, ezért még nem tett semmi olyat, amit ennek alapján értékelni lehetne – így egy gyermeknek önmagában csekély mozgástere volt az üdvösség szempontjából
Hitük szerint éppen a törvény cselekedete által juthat be valaki az Isten országába… Mi lesz hát a gyermekekkel? Akik egyébként is, rangsor tekintetében a legutolsó helyen állnak a kor megítélése szerint.
Jézus újszerűen gondolkodott a korához képest a kicsinyekről. Ez megmutatkozik abban a történetben is, amikor többen hozzák oda a gyermekeket hozzá, a tanítványok pedig nem akarják őket a közelébe engedni. Jézus, ahelyett, hogy hallgatna a tanítványokra és elküldené a gyerekeket, magához hívja, majd megáldja őket. Tetteit olyan szavakkal nyomatékosítja, amelyek nemcsak korabeli hallgatóságot, hanem mai olvasóját is megdöbbentik: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.”
Képzeljük csak el a körülötte álló emberek elképedését! Hiszen a gyerek nem is érti a törvényt, nemhogy megtarthatná, hogyan lehetne hát az övé az Isten országa? A keresztyén hívő nem a törvénnyel összefüggésben teszi fel a kérdést – „Miért a gyermek?” –, hanem inkább arra lehet kíváncsi: milyen az a „gyermeki” magatartás, amelynek Jézus példává tesz?
Megfordítja a korabeli ember hagyományos, törvénytisztelő logikáját. Éppen azoknak ígéri oda Isten országát, akik még semmilyen, a törvényből fakadó érdemet nem tudnak felmutatni! Jézus más összefüggésben is hangsúlyozza, hogy pusztán a törvény cselekvése nem tud bevinni az Isten országába. Ehelyett a gyermek példája arra mutat rá, hogy azé lesz az Isten országa, aki üres kézzel, de nyitott szívvel áll Isten előtt; aki tudja, hogy nem az emberi erőfeszítés, hanem Isten szeretete fog üdvözíteni.
A különböző írásmagyarázók már sokféle választ adtak arra a kérdésre, hogy vajon milyen is az a gyermeki hit. Ezek közül néhány: a gyermeki hit őszinte; a gyermek feltétel nélkül rábízza magát a szüleire, így bízhatunk mi is Istenben; a gyerek tisztában van saját kicsinységéve, nem akar fölébe emelkedni senkinek.
Mindegyik értelmezés megfelel a maga módján, de mindemellett azt is látnunk kell, hogy Jézus maga is „Isten – gyermek” volt. Ő is úgy szólította meg Istent, ahogy a gyerek szólítja meg az apját: Abba. És ami a legnagyobb ajándék, ígéret, biztatás számunkra a történetben: nemcsak Jézus viszonyulhat így az Úristenhez, hanem általa mi is.
Nemrégiben olvastam épp a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ oldalán a következő mondatot a karácsony lényegéről: ”Isten embergyermekké lett, hogy mi istengyermekké lehessünk”
Ő nem azt akarja, hogy ez a bensőséges kapcsolat csupán saját privilégiuma legyen, ránk is ki akarja terjeszteni. Így az ember és Isten viszonya radikálisan átalakul. A gyermek annak az új közösségnek a mintája, amelynek Jézus volt a legelső tagja, s amelyhez Általa mi is csatlakozhatunk.
Ha komolyan vesszük ezt a történetet, akkor istenismeretünk talán legcsodálatosabb igazságához juthatunk el. Ahhoz a gondolathoz, ami néha a saját imádságaimban is megszokott szófordulattá válik: mennyei Atyánk az Isten.
Azért mégis úgy tűnik, hogy vannak feltételek: megtérés, önmagunk megalázása, befogadás. De ezek minden látszat ellenére mégsem feltételek, hanem következmények. Az Isten-gyermekségből fakadnak….
Megtérni azt jelenti megfordulni a rossz útról…visszatérni. Istenhez, mint Atyához. Jézusnak nem kellett Istenhez visszatérnie, hiszen az Atya és a Fiú egységét semmi nem bontotta meg. A felvett bűnteher nem választotta el Jézus szívét Istentől. De a kicsivé létel nagyon is nyomon követhető. Jézus valóban kicsinnyé, embergyermekké lesz…de nem veszíti el soha istengyermekségét. A kirekesztés helyett pedig a befogadás gyakorlata szintén jellemzi őt. Olyanokat gyógyít meg, olyanokkal áll szóba, akik az adott korban, még Isten házából is kirekesztettek voltak. Gyakran éri éppenséggel ennek a vádja, hogy közösséget vállal azokkal, akikkel a vallási elit semmiképpen nem keres kapcsolatot. Mert ők nem tudják betartani a Törvényt….
Ők is kicsinyek. A nagyok és tekintélyesek nem számolnak velük. De Jézus igen .Ki lesz a legszorosabb közösségben Jézussal – nem a rangos, hanem a befogadó. Titkon angyalokat vendégelő…
A gyermeki hit számol azzal, hogy vendég ezen a földön…mindent, amije csak van kapott.
Így sóhajt fel Weöres Sándor ( Rongyszőnyeg – részlet)…amikor kezdi megérteni, mit jelent, az a gyermeki….
Én is világot hódítani jöttem,
s magamat meg nem hódíthatom,
csak ostromolhatom nehéz kövekkel,
vagy ámíthatom és becsaphatom.
Valaha én is úr akartam lenni;
ó bár jó szolga lehetnék!
De jaj, szolga csak egy van: az Isten,
s uraktól nyüzsög a végtelenség.
Ha megértjük az evangélium logikáját akkor egészen egyértelmű…Nem az a vágy fogalmazódik meg bennünk: Bárcsak nagyobb lehetnék… Hanem épp Weöres Sándor sóhajtása és vágya: Ó bár jó szolga lehetnék….
Ámen.
