Veperdi Zoltán igehirdetése, 2020. augusztus 2.

†

Szentháromság ünnepe után nyolcadik vasárnap

1Kor 8, 1b-13

Fébé Anyaház, Modori u., 2020. augusztus 2.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe után a nyolcadik vasárnapra, az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk 1Kor 8,1-13-ban a következőképpen:

^„1Ami pedig a bálványáldozati húst illeti, tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismerete: az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. ²Ha valaki azt gondolja, hogy ismer valamit, az még semmit sem ismert meg úgy, ahogyan ismerni kell. ³De ha valaki szereti Istent, azt már ismeri Isten.
⁴Ami tehát a bálványáldozati hús evését illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy Isten sincs más, csak egy. ⁵Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van, ⁶nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala. ⁷Viszont nem mindenkiben van meg ez az ismeret, sőt némelyek a bálványimádás régi szokása szerint a húst még mindig bálványáldozati húsként eszik, és lelkiismeretük, mivel erőtlen, beszennyeződik.
⁸Az étel pedig nem visz minket Istenhez közelebb; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk. ⁹De vigyázzatok, nehogy ez a szabadságotok valamiképpen megütközést váltson ki az erőtlenek között. ¹⁰Mert ha valaki látja, hogy te, akinek ismereted van, a bálványtemplom asztalánál ülsz, vajon nem fog-e erőtlen lelkiismerete felbátorodni arra, hogy ő is megegye a bálványáldozati húst? ¹¹És így ismereteddel vesztét okozod erőtlen testvérednek, akiért Krisztus meghalt. ¹²Így amikor a testvérek ellen vétkeztek, és erőtlen lelkiismeretüket megsértitek, Krisztus ellen vétkeztek. ¹³Ezért tehát, ha az étel megbotránkoztatja testvéremet, inkább nem eszem húst soha, hogy őt meg ne botránkoztassam” (1Kor 8,1-13)

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Szentháromság ünnepe után a nyolcadik vasárnapon, még mindig abban a nagy gondolatkörben vagyunk, hogy nekünk felelnünk kell Isten hívására. S a mi válaszunk rendesen a hitünkről, és az Isten iránti szeretetünkről való bizonyságtétel kell legyen.

Íme, ebben az összefüggésben szólal meg a mai mondanivalónk is: „Szeretet által Isten gyermekeivé!”

Megint el kell mondanom, hogy ennek a mondatnak a végén felkiáltó jel van. Vagyis ez egy felszólítás! S azt gondolom, hogy ennek a felhívásnak két iránya is van. Az egyik az, hogy Istennek Jézus Krisztusban megismert szeretete által, mi magunk igyekezzünk Isten gyermekeivé, azaz Krisztus hűséges tanítványaivá, követőivé lenni! S a másik az, hogy Istennek, immár bennük meglévő szeretetével, mi igyekezzünk másokban vágyat ébreszteni arra, hogy Isten gyermekeivé akarjanak válni.

S ez a két irány, egyben azt is megmutatja, hogy először nekünk, magunknak kell a helyünkön lennünk. Íme, pontosan erről szól a mai igénk kezdete. Az első három versben így olvastuk Pál apostol szavait: „Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. a valaki azt gondolja, hogy ismer valamit, az még semmit sem ismert meg úgy, ahogyan ismerni kell. De ha valaki szereti Istent, azt már ismeri Isten”(1Kor 8,1b-3).

A görög szövegben az „ismeret” helyén a „γνωσις” (gnózis) szó szerepel, amely ismeretet, tudást jelent. Mivel az első Korinthusi levél az első század közepén keletkezett, itt még nem lehet szó, az ugyanennek a századnak a végén kialakult gnosztikus irányzatokról. Bár ezeknek a lényege is az volt, hogy az ismeret által egyesekben az isteni természet növekedése megkezdődött, ami a gnosztikus embernek erőt és képességet adott a földi dolgoktól való fokozott elszakadásra, és ezzel együtt a mennyeiekhez való közeledésre. Ez pedig ahhoz vezetett, hogy magukat különbnek tartották a gnózissal nem bíró hívőknél. Vagyis felfuvalkodottak lettek. Azt pedig tudjuk, „Hogy Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad”(1Pt 5,5).

Pál tehát világosan kimondja, hogy az ismeret felfuvalkodottá tesz. Mondjuk ki sietve, nem önmagában az ismerettel, a tudással van baj. Ezek nélkül nem tudnánk élni. Az emberiség, ha nem tudná megtartani, átörökíteni, a megszerzett ismereteit, már rég elpusztult volna.

De hogyan is mondja Pál a Római levélben: „Ami megismerhető Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Láthatatlan valóját, azaz örök hatalmát és istenségét meglátja alkotásain az értelem a világ teremtésétől fogva. Ezért nincs mentségük, mert bár Istent ismerték, mégsem dicsőítették vagy áldották mint Istent, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és sötétség borult oktalan szívükre. Akik bölcseknek mondják magukat, bolonddá lettek, és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték halandó emberek, sőt madarak, négylábúak és csúszómászók képmásával”(Róm 1,19-23).

Vagyis az ismeretnek, tudásnak, együtt kell járnia az Isten iránti szeretettel. Sőt! Istent megismerni és megszeretni igazán nem ésszel, hanem szívvel lehet! Előfordulhat egy tudós emberrel, aki a teremtett világ, s az élet tanulmányozása során megérti, hogy mindez nem lehet a véletlen műve, hanem csakis egy Teremtő, vagyis az Isten alkotása. De nem tud mit kezdeni a Megváltóval. Akiben Isten szeretete öltött testet!

Madách az Ember tragédiájának végén a „hideg tudást” a „dőre tagadással” állítja párba, s e kettő Lucifer sajátja. S nekem az a meggyőződésem, hogy az igazi tudós ember nem felfuvalkodott, hanem sokkal inkább alázatos. Mert a nagyszámú ismeret elsajátításával azt is világosan látja és érti, hogy még sokkal több az, amit nem tud! Erről mondja Pál az igében: „Ha valaki azt gondolja, hogy ismer valamit, az még semmit sem ismert meg úgy, ahogyan ismerni kell”(1Kor 8,2).

S csak akkor ismeri meg helyesen, ha megismerte és megszerette Istent! Ám akkor, valami más is megtörténik! Igénk harmadik versében azt mondja Pál: „De ha valaki szereti Istent, azt már ismeri Isten”(1Kor 8,3)!

Nem gondolhatjuk, hogy Isten ne ismerné valamennyi teremtményét, közöttük azt a hétmilliárd-nyolcszázmillió embert is egyenként, akik manapság élnek a földön. S minthogy itt is a „γινωσκω” (ginószkó) szerepel, Pál kijelentését úgy is érthetjük, hogy ha valaki szereti Istent, akkor azt Isten is tudja róla! Ismeri, számon tartja. Mondhatjuk tehát, hogy aki szereti Istent, az Isten gyermeke lett, akit az Atya is elismer.

S íme, Pál apostol, az igénk folytatásában, az Isten iránti szeretetünknek a gyakorlati megvalósulására ír egy példát, amely az ő korában bonyodalmat jelentett. Nevezetesen a bálványáldozati hús elfogyasztásáról van szó.

Emlékeznünk kell arra, hogy Korinthus, korának egyik legjelentősebb városa. Földrajzi elhelyezkedése és két kikötője révén, kelet és nyugat kapuja volt. Ebből következik, hogy mindenfajta szellemi áramlat is eljutott ide, és hatott rá. A társadalmi nehézségek mellett, a vallások sokfélesége is nehezítette az itt élő keresztyének életét. Amelyet amúgy is próbára tett az a tény, hogy a zsidókból, illetve a pogányokból lett keresztyének, egyaránt ragaszkodtak korábbi hagyományaikhoz.

Ezek közé tartozott a bálványáldozati hús elfogyasztásának kérdése is. Az volt a szokás, hogy az áldozati állatnak csak egy részét égették el az oltáron. Más része a papoké lett. De maradt az áldozatot bemutató embernek is, aki ebből a rokonainak, ismerőseinek lakomát készíthetett. Vagy például, ha a városi közigazgatás, vagy egy szakmai egyesület mutatott be áldozatot, akkor a hús egy részét mindig kiárusították a mészárszékben.

A hívők számára a helyzet világos, és egyértelmű: „Egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala”(1Kor 8,6).

A bálványok emberkéz csinálmányai, és nem istenek. Lényegében tehát nem is bálványok, ezért bálványáldozati hús sincsen. Nem beszélve arról, amit Pál így mondott, ugyanennek a levélnek a tizedik fejezetében: „Minden szabad, de nem minden használ…Akár esztek tehát, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek! Megütközésre ne adjatok okot sem a zsidóknak, sem a görögöknek, sem Isten egyházának, mint ahogyan én is mindenben mindenkinek igyekszem kedvére lenni, nem a magam hasznát keresve, hanem a többiekét, hogy üdvözüljenek”(1Kor 10,23.31-33).

Nos, itt, az igénkben is világosan kimondja az apostol: „Az étel pedig nem visz minket Istenhez közelebb; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk”(1Kor 8,8).

Ez a hit szabadsága, hiszen tudjuk, hogy „Akik Istent szeretik azoknak minden a javukra szolgál”(Róm 8,28). S ezzel mi a helyünkön állunk. Azaz Isten gyermekei vagyunk, amit Isten is tud. Ettől kezdve pedig, nekünk a másik emberre kell figyelemmel lennünk. Aki esetleg csak most teszi az első bátortalan lépéseket a hit útján. Vagy aki már előrébb halad, de vannak még kérdések, amelyekben bizonytalan. Arra kell tehát vigyáznunk, hogy bennük se okozzunk megbotránkozást! Mert akkor az én ismeretemmel, hitemmel, vesztét okozom annak az erőtlen testvéremnek, akiért ugyanúgy meghalt a Krisztus! S ezzel, végső soron, Krisztus ellen vétkezek!

Példamutató Pál apostol megalázkodása, amit igénk utolsó mondatában fogalmaz meg: „Ezért tehát, ha az étel megbotránkoztatja testvéremet, inkább nem eszem húst soha, hogy őt meg ne botránkoztassam”(1Kor 8,13).

Természetesen, ez az önfegyelem, nem csak a bálványáldozati hús elfogyasztására vonatkozik, hanem az élet legapróbb dolgaira is. S itt kell igazán megrendülnünk: vajon eddigi életünkben, hányszor és hány embernek okoztunk megbotránkozást. Akkor is, ha nem is volt szándékunkban. Talán észre sem vettük. De azért van reménységünk, mert Isten szeret minket! Sőt! Tudja, hogy az Ő gyermekeiként szeretnénk élni a földön, s majd vele együtt az Ő eljövendő országában! Tudja, hogy szeretet van bennük, és szeretnénk úgy szeretni, ahogyan Ő szeret minket. Hát hogyne bocsátana meg nekünk, az Ő gyermekeinek? És miért ne ajándékozna meg kegyelméből az örök élettel?

                                                                  †Ámen

Imádkozzunk!

Istenünk, mennyei Atyánk, aki naponként bőséggel árasztod jóságodat és áldásodat azokra is, akik nem ismernek téged: emlékeztess minket erre a te szeretetedre, hogy ne csak szóval nevezzünk téged Atyánknak, hanem hasonlók is legyünk hozzád őszinte emberszeretetben, az Úr Jézus Krisztus által.

                                                                  †Ámen

Énekek: 238 8 442 255