Veperdi Zoltán igehirdetése, 2020. július 26.
†
Szentháromság ünnepe utáni 7. vasárnap
Jn 5, 10b-13
Pesthidegkút, 2020. július 26.
Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen.
Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe után a hetedik vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk 1Jn 5,10b-13-ban a következőképpen:
„Aki nem hisz Istennek, az hazuggá teszi őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben, amellyel Isten bizonyságot tesz Fiáról. Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban. Ezt azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van”(1Jn 5,10b-13).
Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! „Hit által örök életre” – mondja Ágendánk jelmondatul nekünk ezen a vasárnapon. Mindjárt egy hatalmas örömhírt fedezhetünk föl ebben. Mert nem azt a kérdést veti föl, hogy van-e örök élet, hanem azt az utat mutatja meg nekünk, amely által mi eljuthatunk az örök életre. Örök élet tehát van!
Ám ha azt mondjuk, hogy van örök élet, akkor azt is ki kell mondjuk, hogy van örök kárhozat is. Legyen hát rögtön végtelen hála a mi szívünkben Istenünk iránt, aki nem azt akarja, hogy mi az örök kárhozatra jussunk, hanem mindent megtesz azért, hogy eljussunk az örök életre. Íme, most is arról biztosít minket, hogy van örök élet, és még azt az utat is elénk tárja, amelyen mi eljuthatunk oda!
Ez az út, ma a János első leveléből fölolvasott igében nyílik meg előttünk.
S íme, elsőként arról szeretnék most szólni, hogy kinek és mit ír János. Nos, amint hallottuk, azokat szólítja meg, akik hisznek az Isten Fia nevében. Mert ezeknek bátorításra van szükségük.
Az előttünk lévő levél az első és a második század fordulóján keletkezett. Az első gyülekezetek tehát túl voltak a Néró alatti üldöztetéseken, továbbá – éppen az első század végén – szembe kellett nézniük Domitianus zsarnokságával. Helyén való tehát János első levelének biztatása: a Krisztusban hívőknek túl kell látni a jelen való világ pillanatnyi szenvedésein, megpróbáltatásain, mert nekik örök életük van!
De az első gyülekezetek már különböző tévtanításoknak is ki voltak téve. Éppen János első leveléből lehet következtetni az úgynevezett doketisták elleni hitvitára. Ők ugyanis azt tanították, hogy Jézus csak látszólag lett emberré. Vagyis csak víz által jött el. Ami azt jelenti, hogy a názáreti Jézus csak a vízben való megkeresztelkedésekor kapta meg az Isteni Lelket, és az a kereszthalál előtt elhagyta őt. Azaz vér által nem jött el!
Ezért írja János, nem sokkal ezelőtt, itt az első levelének ötödik fejezetében: „Ő az a Jézus Krisztus, aki eljött víz és vér által: nemcsak víz által, hanem víz és vér által; a Lélek pedig bizonyságot tesz róla, mert a Lélek az Igazság”(1Jn 5,6).
Íme, a belső harcokban is szükség van tehát arra a bátorításra, és az igazság mellett való hűséges kitartásra, amelyet a János előttünk lévő levele ad a Krisztusban hívők számára.
Nos, János első levele tehát azoknak szól, akik hisznek az Isten Fia nevében. De vessük csak össze ezt János evangéliumának a végén található, következő igével: „Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében”(Jn 20,31).
Ennek alapján, én pedig azt gondolom, hogy János az üdvösségből most sem akar kizárni senkit. Most is csak azt a hitet akarja ébreszteni és fenntartani mindenkiben, hogy az értünk meghalt és feltámadott Jézus a Krisztus, az Isten Fia! Mert hiszen, a Krisztusban hívők állhatatos hitét látva, egészen biztos, hogy mások is sokan hitre jutottak, és jutnak ma is.
S most már folytathatjuk azzal, hogy mit ír János. Nos, azt írja azoknak, akik hisznek az Isten Fia nevében, hogy tudják meg, nekik örök életük van! Legyenek mindenkor biztosak benne, és ne feledjék el soha: van örök életük!
S nem ezt mondtuk-e a bevezetőben is, Ágendánk jelmondatáról szólva: hogy nem az a kérdés, van-e örök élet, mert örök élet van! Hanem az oda vezető út! Az út pedig Jézus Krisztus. Vajon nem ő maga mondta ezt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet”(Jn 14,6). Azon már meg sem lepődünk, hogy Jézusnak ezt a kijelentését, éppen János evangéliuma őrizte meg számunkra, a többi „Én vagyok” igével egyetemben.
És Jézus, az előbb idézett szavához, még ezt tette hozzá: „Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam”(Jn 14,6). S íme, éppen erről beszél itt János, aki nyilván a tanítványok között volt akkor is, amikor Jézusnak ez a szava elhangzott. Mert János is csak azt mondja, hogy annak van örök élete, aki hisz az Isten Fiának nevében!
S íme, ha valakinek bármi kétsége volna afelől, hogy a názáreti Jézus az Isten Fia, gondoljon csak az oltár előtt felolvasott igénkre, nevezetesen a négyezer ember megvendégelésére! (Mk 8,1-9) Mert hogyan is lehet elegendő hét kenyér és néhány kis hal, négyezer ember jóllakására? Hát csakis úgy, hogy az Isten Fiának áldására annyi eledel lett belőle, hogy a négyezer ember jóllakott, és még összeszedtek hét kosárra való maradékot is. S vajon nem az Isten jóságára, szeretetére, valóságos jelenlétére mutat az is, hogy ő nem hagyta el azokat, akik – nem törődve a testi táplálék hiányával – immár három napja hallgatták Jézus beszédét, vették magukhoz az örök lelki eledelt, az Isten országának evangéliumát?
Isten tehát – bizonyságul minden ember számára – megmutatta itt, az ő Fiának természetfölötti hatalmát. Igazolásul arra, hogy Jézus valóban az Isten Fia! Éppen ezért, ebben a csodában, számomra nem a négyezer ember megvendégelése az igazi örömhír. Hanem az, hogy Isten látja a mi életünket, és ismeri minden szükségünket. S ezért elküldte az ő egyszülött Fiát, Jézus Krisztust, hogy betöltse minden hiányunkat!
De van itt az igében még egy figyelemre méltó dolog. Azt írja János: „Aki nem hisz Istennek, az hazuggá teszi őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben, amellyel Isten bizonyságot tesz Fiáról”(1Jn 5,10b).
Először is azt kell tudatosítani önmagunkban, hogy itt nem emberek bizonyságtételéről van szó, hanem az Istenéről. Arról a bizonyságtételről, hogy Isten maga tesz bizonyságot az ő Fiáról. Erről szól az imént is említett oltári ige, a négyezer ember megvendégelése. János pedig ott volt a tanítványok között, maga is osztotta a sokaságnak a kenyeret és a halat, és ott volt, amikor összeszedték a hét kosár maradékot. János tehát nem a levegőbe beszél, mert látta az Isten bizonyságtételét Jézusról, s ezért megingathatatlanul tudja, hogy az Isten bizonyságtétele igaz.
S akkor még nem is szóltunk arról, hogy János ott volt a megdicsőülés hegyén, és hallotta Isten szavát: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!”(Mt 17,5).
És sorolhatjuk azt is, hogy János Péterrel együtt lépett be az üres sírba, és látott, és hitt! Szívének teljes bizonyosságával szól tehát arról, hogy a názáreti Jézus az Isten Fia, akiről maga Isten tett bizonyságot, s ő, azaz János, ezt az igazságot hirdeti.
S itt jön az, amiről érdemes elgondolkodnunk. Azt írja János, hogy ha valaki nem hisz Istennek, akkor hazuggá teszi őt. Mert ha nem fogadja el igaznak Istennek azt a kijelentését, hogy Jézus az ő Fia, akkor ezzel azt állítja, hogy Istennek ez a kijelentése hazugság!
Én pedig azt gondolom, hogy az élő Isten szavában kételkedni, sőt, az élő Istent hazugnak mondani, az a legnagyobb bolondság, amit csak ember elkövethet!
Érdekes, hogy Pál apostolnak is van egy hasonló gondolatmenete. Az első korinthusi levél 15. fejezetében arról ír, hogy ha azt feltételezzük, hogy Krisztus nem támadt fel, akkor Isten hamis tanúinak bizonyulunk, mert Istennel szemben azt állítjuk, hogy Jézus feltámadt.
No, lám! Itt is Jézusról van szó! Sőt Jézus feltámadásáról. S nekünk most legjobb így mondani: Jézus feltámasztásáról. Mert Jézus feltámasztása Istennek legnagyobb bizonyságtétele arról, hogy a názáreti az ő Fia, akire a megváltás szent művét, rábízta!
S ha az Isten bizonyságtétele igaz, akkor az is igaz, hogy „Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van”(1Jn 5,11).
Mindezeket pedig – János első levele alapján – azért mondtam nektek, akik hisztek az Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van!
S még csak annyit hadd tegyek hozzá, hogy Istent hazuggá tenni: életveszélyes. Mégpedig, nyugodtan mondhatom így: örökélet-veszélyes! Hát csak jól vigyázzunk, hogy ne kövessünk el semmi balgaságot, hanem őrizzük meg a szívünkben azt az örömhírt, hogy nekünk a Jézus Krisztusba vetett hitért örök életünk van.
†Ámen
Imádkozzunk!
Üdvözítő Istenünk! Áldunk atyai szeretetedért, amellyel a halálból életre hívtál minket. Szabadíts meg a hitetlenségtől, hogy üdvözítő szereteted ne legyen rajtunk kárhoztató ítéletté, Támassz bennünk vágyakozást az örök élet teljességére, amelyet megígértél nekünk Jézus Krisztus által.
†Ámen
Énekek: 248 8 369 277
