Túri Krisztina Pünkösd ünnepi igehirdetése, 2020. 05. 31.

Pünkösd ünnepe
2020. május 31.

János 14,16-21
„16én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: 17az igazság Lelkét, akit a világ nem fogadhat be, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.
18Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. 19Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. 20Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. 21Aki elfogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat.”

Szeretett Testvérek a Krisztus Jézusban!

Pünkösd, Lélek, tűz…az ünnep, ami arról szól, mit is jelent, amikor beáramlik újra az élet, felismerésekre juttat, formál és mozdít.
Ha felidézzük a mögöttünk lévő évek ünnepeit, biztosan vannak emlékeink különlegesen szép karácsonyokról, húsvéti találkozásokról, lehet, hogy éppen a hajnali csendben – de vajon vannak-e pünkösdi megéléseink, amelyek meghatározóak? Az idei Pünkösd lehet, hogy sokunk emlékezetében úgy marad majd meg, hogy a nyitás, a reménység, az újra induló élet ebben az évben ehhez az ünnephez kapcsolódott.
Mély vágy bennünk, hogy mi is lendületet kapjunk és megújulhassunk hitünkben, rátaláljunk a lelki erőforrásra újra és a közösségre.
Megerősítő és iránymutató, ha arra emlékezünk az első Pünkösd története kapcsán, hogy Jézus tanítványai, akik már tudják a legnagyobb örömhírt, de még nincs meg bennük az a belső erő és bátorság, hogy el merjenek indulni, – amikor eléri őket a Szentlélek fuvalma és tüze, a passzív tétlenségből egyszerre aktivitásba lendülnek. Kilépnek a félelmeikből és a küldetés útjára indulnak.
Az imádságunk az, nekünk, 2020-ban élő tanítványoknak, hogy ez a Lélek minket is megérintsen újra és aktívvá tegyen, hogy ne csak az életünk átlagos medrei felé induljunk el megint, sokkal inkább abba az irányba, ami itt és most a küldetésünk Isten országának építésében.
Mi kell ehhez? Jézus erre a kérdésre nagyon konkrét válaszokat ad a búcsúbeszédekből való igében.
Jézus tudja, hogy mennyire el tudunk árvulni, és mennyire reményvesztettekké tudunk válni mindenkori tanítványokként. Ha csak arra nézünk, ami látható, elveszettnek érezhetjük magunkat.
Jézus születésének üzenete már az evangélium elején úgy fogalmazódik meg, hogy személyében „velünk az Isten” (Mt 1,23) és benne valósággá váltak a régi próféciák. Mert azok, akik Istennel – ezt már az Ószövetség történeteiből is láthatjuk – kapcsolatba kerültek, azok megtapasztalhatták, hogy nem maradnak egyedül, támasz és vezetés nélkül. Az, hogy Isten Atyánk lesz és mi képesek vagyunk őt így látni, megszűnteti az árvaságot
A Parakétoszt Jézus kérésére adja majd az Atya a tanítványoknak, miután látszólag elveszítik őt magát. Ennek a Parakétosznak éppen az a küldetése, hogy Jézus mennybemenetele után nem maradjanak egyedül tanítványai. A Paraklétosz ( a Szentléleknek ez az elnevezése) egy széles jelentéstartalmú kifejezés. Az alapját adó ige jelenti azt, hogy „maga mellé hívni, segítségül „. A latin kifejezésből származó szó védőügyvédet jelent. A másik értelme pedig úgy fordítható, hogy „buzdítani, bátorítani, vigasztalni”. Mi is gondolkodunk így a Szentlélek Istenről, mint olyan valakiről, a pártfogol, bátorít, vigasztal.
Jézus arról is beszél, hogy a Szentlélek az „igazság Lelke.”Az igazságról nem elvont filozófiai értekezésként esik szó.
Az ember az érzékeire és a gondolataira hagyatkozik, de ezek nem feltétlenül mutatják meg számára a világ valódi arcát. A Szentlélek gondolatok, képzelgések helyett, a valósággal szembesít, mégpedig a „Legfőbb valósággal” Istennel. Így jutunk el a teljes igazsághoz – oda, ahol túllátunk az emberin.
A Lélek dolga az is, hogy a már megismert valóságról tudjunk hitelesen beszélni. Akinek ez a valóság idegen, a „világ” alatt az érzékekkel felfogható dolgok realitását érti, és nem jutott el az Isten egyszülött Fiával való életközösségből fakadó megismerés szintjéig az nem képes még befogadni ezt a Lelket. A tanítványok viszont igen, ebből fakadóan átélik, hogy működik bennük és körülöttük. Gyökössy Endre néhai református lelkész és lelkigondozó így ír erről Jöjj, éltető Lélek című könyvében:
„A lényeg, hogy ne csak beszéljünk a Szentlélekről, hanem általa beszéljünk, imádkozzunk, cselekedjünk. Az életünk reménytelen lenne, ha nem hihetnénk és nem tapasztalnánk meg folyamatosan, hogy van Paraklétosz, vagyis Vigasztaló. „Aki bennünk marad, bennünk él, lakik – mindörökké. És boldog az, aki figyel Rá, hallja a hangját, mert az pünkösd utáni ember.”
A pünkösd utáni ember egy másik ismérve az, ami kidomborodik a jézusi mondatokban, amikor vissszajöveteléről esik szó. A kulcs pedig a kapcsolat. A tanítvány nem veszíti el a kapcsolatát Jézussal akkor sem, amikor a szó klasszikus értelmében nem látja őt. A tanítványok az élő Úrhoz kapcsolódnak, és életük.
Amikor pedig eljön a színről színre látás napja – az ítélet napja, amelynek pontos idejét csak az Atya tudja egyedül (Mk 13,32) – Jézus így fogalmaz: „akkor megtudjátok, hogy én az Atyában vagyok”, az-az látni fogjátok egyértelműen, hogy én az életadó Atyával vagyok közösségben. Amit pedig egyértelműen meg lehet látni akkor, az az Atya jósága – „jótéteményeinek ismerete” (Bolyki János : Igaz tanúvallomás) Ennek válunk részeseivé.
Összefoglalva tehát: A Szentlélek közösségbe von Jézussal és az Atyával. Megláttatja a „valóságot” – ami túl van az emberileg érzékelhetőn – és célirányosságra nevel, az-az arra, hogy lássuk Isten országa a végső cél, mindez pedig Jézus visszajövetelével válik teljessé. De azt is tudatosan vegyük figyelembe naponként, hogy amíg „út közben” vagyunk, akkor sem maradhatunk passzív várakozók.
Zárásul arról tanít Jézus, hogy útközben Isten országa felé, hogyan tudjuk megélni a hitünket a gyakorlatban. Mert ha szeretünk valakit, az nyilvánvaló módon akkor teljes, ha nem csak a szavaink szólnak erről, de jelei is vannak. Jézus esetében ha a szeretetünk iránta teljes, akkor fontos számunkra az ő szava. A Szentlélek erre is emlékeztet minket. A jézusi tanítás, üzenet mondanivaló belecseng a hétköznapokba és ott konkrét lépésekre indít.
A Jézus iránti szeretet motiválja az engedelmességet, a parancsok, amelyeknek engedelmeskedni kell, azok pedig nem mások, mint a szeretet törvényei. Jézust szeretni – ez nem merő érzelem, etiakai következményei vannak. Kihat az életgyakorlatra.
Ernst Haenchen német teológiai professzor megfogalmazása szerint: „A Lélek etikája nem anarchia, hanem valóságos etika a legnagyobb követelményekkel.”
Az engedelmes szeretetközösség tanítványi létforma. Mekkora szükségünk van ehhez a Szentlélek munkájára. De ha megéljük, akkor Isten valósága – valódisága, jelenvalósága – kiábrázolódik, akár ratunk keresztül is.
Sok szép példát is láthattunk erre a közelmúltban. Lehet, hogy résztvevői is lehettünk ezeknek a történeteknek, amikor nem pusztán emberség és empátia nyilvánulhatott meg, hanem valóban az „ember feletti”.
Ámen.
Imádkozzunk!
Jézus, Megváltó Urunk! Köszönjük Neked, hogy a Pünkösd soha nem átlagos. Most különösen is érezzük ezt. Te tudod, mennyire nagy szükségünk van a Szentlélek munkájára, hogy meglássuk az igazságot, ami mindig túl van a szemmel láthatón. Legyen áldásod a közösségeinken, és hadd legyen ennek a közösségnek mindig a közepén a te személyed, tanításod, vezetésed. Kérünk ne engedd, hogy a hitünk következmények nélkül maradjon. Erősíts meg az engedelmes szeretetben nagy nevedért!