Veperdi Zoltán igehirdetése 2020. március 1.

† Böjtben első vasárnap

Jak 1, 12-15

¹²Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek. ¹³Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: „Isten kísért engem”, mert Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. ¹⁴Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. ¹⁵Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.

Fébé Anyaház, Modori u., 2020. március 1.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Böjtben az első vasárnapra az igehirdetés alapjául választott. Följegyezve találjuk Jak 1,12-15-ben, a következőképpen:

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Március hónappal Böjtben az első vasárnap is reánk köszönt. Amelyen Jézus Krisztus, mint a sátán Legyőzője áll előttünk. S jó ezt nekünk megszívlelnünk. Hiszen arról tesz bizonyságot előttünk, hogy a kísértés valóság, amit nem szabad nem észre vennünk. Ugyanakkor azt is világossá teszi, hogy ki a Győztes. Ezért mi mindenkor, még böjtben is, az értünk meghalt és feltámadott Krisztusra tekintünk, aki a mi Megváltónk!

Nem meglepő tehát, hogy az oltár előtti igénk, ezen a vasárnapon, éppen Jézus megkísértésének története volt, Máté evangéliumából. S nem tehetem meg, hogy erről is ne szóljak néhány mondatot. Ugyanis kiviláglik belőle a mindenkori kísértés alaptermészete.

Először is, a kísértő negyven napi böjt után, a pusztában jelenik meg Jézusnak. Amikor egyedül van. Tehát egy megpróbáltatás alatt, és kiszolgáltatott helyzetben. Amikor az ember esetleg még arra is gondolhat, hogy elhagyta őt az Isten. S akkor egyszerre megjelenik a kísértő, és felkínálja a megoldást. Figyeljük meg, az alapvető célja az, hogy Jézust elfordítsa Istentől. Ne az Atya akaratát teljesítse, hanem a sátánét. És ne az Istent imádja, hanem a sátán előtt boruljon le.

S kezdi mindjárt azzal, hogy Jézus változtassa köveket kenyérré! Túl azon, hogy ha Jézus ezt megteszi, akkor a sátánnak engedelmeskedik, mekkora üzlet ez! Hiszen a kenyeret jó pénzért el lehet majd adni. S hogy idővel elfogynak a hegyek? Az a kísértőt egyáltalán nem érdekli, hogy mi lesz majd. Neki csak az a célja, hogy ha lehet, még a választottakat is eltántorítsa Istentől, és csak ő uralkodhasson.

S hogy ezt a hatalmat megszerezhesse, csalétekként a gazdagságot és a hatalmat kínálja föl. Jól tudjuk, hogy éppen e kettő a legnagyobb kísértés az ember számára. Azt nem gondolhatjuk, hogy a sátán nem tudja, kivel áll szemben. S ebben az a megdöbbentően nagy hazugság, hogy azt kínálja föl Jézusnak, ami amúgy is az Övé. Hiszen Isten neki adott minden hatalmat mennyen és földön. És a sátán mégis megpróbálja. S íme, ezek után, semmi kétségünk nem lehet arra nézve, hogy a kísértő minket nem próbál meg Istentől elszakítani! Sőt! Az első Péter levél szerint „Mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el”(1Pt 5,8).

Mi azonban tudjuk, hogy Jézus a Győztes! Kitartott a Gecsemáné kertben is, és diadalmaskodott a kereszten is. Most pedig, mennybemenetele után, az Atya jobbján ül, és boldog!

S akkor megszólal a mai igénk, Jakab leveléből: „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart”(Jak 1,12).

Emlékezzünk csak, hogyan is kezdődik a Jakab levél: „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudva, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül”(Jak 1,2-4).

Az eredeti görög szövegben a „” (peiraszmosz) kifejezés szerepel, amely nem csak kísértést, hanem próbatételt is jelent. A Szent István Társulat által kiadott Bibliában például ez az igevers így szerepel: „Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket”(Jak 1,2). S tovább, a mai igénk is egyértelműen kijelenti: „Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: „Isten kísért engem”, mert Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal”(Jak 1,13).

A kérdésnek az időszerűségét azt veti föl, hogy Vatikán ez év tavaszán hivatalosan is megváltoztatja a Miatyánk szövegét ezen a helyen. Ez igazából nem újdonság, mert a Francia Püspöki Konferencia már 2017. december 3.-án életbe léptette az új szövegrészt, és az evangélikusokkal és a reformátusokkal egyeztetve, attól kezdve így mondják: „ne engedd, hogy kísértésbe essünk”. Arról nincs tudomásom, hogy Magyarországon lesz-e változtatás. Azt olvastam, hogy Római Misekönyv magyar fordítása most van előkészületben, de a bevezetéséről, majd annak idején, a budapesti főpásztorok fognak dönteni.

Szerintem, csak jól kell érteni a meglévő szöveget. Hiszen ha teljes örömnek tarthatjuk, hogy kísértést, azaz próbát szenvedünk, akkor mit kell ezen változtatni? Láttuk: Jézus is kísértést szenvedett. Nem Isten kísértette, hanem a sátán. De Isten megengedte ezt a próbát, nyilván azért, hogy mi okuljunk belőle! Megjegyzem, nekem nem okozott soha problémát ez a kérés a Miatyánkban, hiszen így folytatódik: „Szabadíts meg minket a gonosztól”.

Az én életemben is jó néhány próbát megengedett az Úristen. Nyilván, a legtöbbnek akkor nem örültem. És szerintem, mindannyian elmondhatjuk ezt a saját életünkre nézve. S talán azt is, hogy utólag megértettük: Istennek volt igaza, amikor megengedte a próbát, és Ő jót hozott ki belőle, a mi javunkra. Az állhatatosságunkat, azaz a hitben való kitartásunkat erősítve, növelve.

Nos, ezek után állapítsuk meg, hogy igénk mindössze négy verset tartalmaz. E négyből csak egy foglalkozik azzal, hogy mi lesz akkor, ha valaki kitart a kísértés idején. A másik három pedig azt taglalja, mi van akkor, ha ez ember – mondhatom: ha mi, bűnös emberek – lázadozunk Isten ellen.

Most először, e második három mondatról szeretnék szólni. Az első tehát ez volt: „Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: „Isten kísért engem”, mert Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal”(Jak 1,13).

Ezt a mondatot már idéztem is. Most azonban arra is figyeljünk föl, hogy minden baj, hogy ne mondjam: bűn, akkor kezdődik, amikor az Istent okolja az ember. S hadd mondjam el, ebben a mondatban is a „peiraszmosz” kifejezés szerepel. Tehát ugyanúgy kísértésről, próbatételről szól!

Ez a mondat lényegében azt eleveníti föl, amikor Isten felelősségre vonta Ádámot, hogy miért evett a tiltott fa gyümölcséből. Mert Ádám így felelt: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, ezért ettem”(1Móz 3,12). S azután, amikor Évát kérdezte az Úr, ő is hasonlóképpen válaszolt: „A kígyó szedett rá, ezért ettem”(1Móz 3,13).

Igen, ilyen az ember természete. Nem szereti a saját bűnét, bűnösségét megvallani, hanem tolja tovább. A másik emberre, s még az Istenre is!

Nos, pontosan ezt teszi világossá ez a mondatunk, hogy ez nem lehetséges. Mert Isten nem kísért senkit. Próbát, természetesen, hatalma van megengedni az életünkben. De Isten maga a gonosszal, más szóval bűnnel, soha nem kísért senkit. És Ő maga sem kísérthető a gonosszal. Hiszen Isten szent, akinek a közelébe sem férkőzhet a bűn.

Emlékezzünk csak Káin esetére. Isten előre figyelmeztette őt: „Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!”(1Móz 4,6-7). Mert pontosan itt a kérdés lényege. Az ember, miután bűnbe esve megtudta mi a jó, és mi a rossz, nem tud uralkodni a rosszon. Az önmagában és a természetben megismert erőket nem tudja kizárólag a jóra használni. Mert egyedül Isten képes uralkodni a rosszon, hiszen Ő a szent Mindenható!

Igénk következő mondata így hangzik: „Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe”(Jak 1,14).

Minden bűn alapvető oka a megkívánás. Nem véletlenül szerepelnek a Tízparancsolatban is ezek: Ne kívánd felebarátod házát, és ez: Ne kívánd felebarátod házastársát, vagy bármiféle tulajdonát! S nem feledkezhetünk meg Jézus szaváról sem, amikor a tisztaságról tanította a tizenkettőt: „Ami azonban kijön a szájból, az a szívből származik, és az teszi tisztátalanná az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és istenkáromlások”(Mt 15,18-19).

A rosszat, a bűnt, tehát önmagunkban kell keresnünk, és önmagunkat kell legyőznünk.

S a harmadik mondatunk ez: „Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz”(Jak 1,15).

Jakab pontosan leírja azt az utat, amelyet azoknak, akik nem követik az Isten parancsolatait, végig kell járniuk. Kezdődik a megkívánással, amelyet követ valamilyen bűn, amit elkövet az ember. S ennek az útnak a vége a halál, mégpedig az örök halál!

S most azt kell mondjam, hogy mindannyian ezen az úton indultunk! Hiszen Isten ismerete nélkül, bűnösen születtünk! Kegyelem az, ha valaki felismeri azt, hogy rossz úton, a széles úton jár. És időben letér, vagyis áttér a keskeny útra. Az Isten útján járva, az Ő akaratát követve. Kerüli a bűnt, és igyekszik a szeretetre.

Sajnos, nem mindig tudunk botlás nélkül járni ezen az úton. De éppen ezért adatott nekünk a bűnbánat, a böjt, hogy bármikor visszatérhessünk az Isten útjára. Ahol az örök életre kísér minket az ígéret: „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek”(Jak 3,12).

                                                 †Ámen