Megemlékezés elhunyt lelkészeinkről: 2019. január 20. vasárnap

Megemlékezés elhunyt lelkészeinkről 2019.

Gyülekezetünket közvetlenül gondozó lelkészek

MOHR HENRIK: 1879. 03. 21. – 1967

Óbudai lelkészként 1902-től szórványként, 1935-től fíliaként gondozza a gyülekezetet, mert jogilag  ekkor még Óbudához tartozunk 1945-ig, mert a Fébé Országos Egyházunktól független egyesület volt.

 

GÁNCS ALADÁR: 1891 – 1935

1926-ban választotta meg a Fébé egyesületük lelkészének, 1930-ig töltötte be náluk szolgálatát. 1929-ben vásárolták meg a Báthory László u. 8 és a Hűvösvölgyi út 193 ingatlanokat. Az előbbit országos anyaház, majd a helyi gyülekezettel együtt templom építés, az utóbbit a lelkészi szolgálati lakás és lábadozó betegek, pihenni vágyók szállása céljából. A vendéglő volt nagytermében havonta egy istentiszteletet tartanak maguknak és a Hidegkútiaknak.

 

ZULAUF HENRIK: 1893. 03. 26. – 1956 03. 13.

1931. 03. 24-én lett a Fébé titkára, ekkortól gondozza az ide járó Hidegkútiakat 1951. 12. 01-ig a Fébé feloszlatásáig. (Csak 1938-ban lett hivatalos lelkészi állás a Fébében.) Ő ekkor már havonta két istentiszteletet tart Hidegkúton. Jogilag 1945-ben került gyülekezetünk Óbudától a Budai Egyházmegyéhez és ekkortól lett hivatalosan is Zulauf Henrik a lelkészünk.

 

FERENCZY ZOLTÁN: 1919 – 2010

1943. 12. 01.-1945. 03.-ig budahegyvidéki segédlelkész. 1946. 12. 01-től Fébé segédlelkésze két évig, majd elnyeri az Egyházak Világtanácsa ösztöndíját és z 1948-49 évet külföldön tölti. 1954. 07. 10-1954. 12. 01-ig ismét Budahegyvidéken segédlelkész. Rákoskeresztúrra (Rákoshegy) helyezik 1954. 12. 01-én

 

DANCHAUSER LÁSZLÓ: 1906.02.10. – 1990.10.

1951. 10. 19-től tartozunk Budahegyvidékhez, budahegyvidéki vezető lelkészként szolgált Pesthidegkúton. Zulauf Henrik neki adta át a gyülekezet gondozását. Utolsó hivatalos szolgálata nálunk 1959. 03. 22.

 

RUTTKAY ELEMÉR: 1914. 06. 24. – 1987. 11. 21.

Budahegyvidéken1955. 09. 16-1981-ig szolgál rövid ideig másod lelkészként, majd lelkészként, így rendszeresen nálunk is. A gyülekezet őt tekintette parókus lelkészének, ő végezte a hitoktatásokat, a konfirmandusok felkészítését, a családlátogatásokat és ő vezette a presbiteri üléseket 1981. 08. 31-i nyugdíjba vonulásáig. Szolgálatát Groó Gyula ide helyezése csaknem másfél évig megszakította.

 

GROÓ GYULA: 1913.04. 18. – 1989. 04. 23.

1955. 08. 01-1956. 11. 31. segédlelkész Budahegyvidéken. Az ÁEH „segítségével” került hozzánk Ruttkay Elemér eltávolítása után. Elsősorban nálunk, Hidegkúton szolgál. A gyülekezet nem rajongott érte, főleg Ruttkay Elemér eltávolítása miatt. Groó Gyula viszont nagyon megszerette a gyülekezetet. Ez utóbbit búcsú levelében olvashatjuk.

 

KÁROLYI ERZSÉBET: 1931. 01. 28. – 1966.

1956. 10. 01-1962. 12. 31-ig segédlelkész Budahegyvidéken. Leginkább gyermekmunkát végzett nálunk, akik nagyon megszerették. Tragikus, hogy gyermekszülésben váratlanul elhúnyt.

 

CSENGŐDY LÁSZLÓ: 1925. 05. 30 – 1992. 06. 07.

1948-tól a Fébé segédlelkésze annak feloszlatásáig. Később püspöki titkár, majd Budahegyvidék megválasztott parókus lelkészeként szolgál 1963. 01. 26-tól, így rendszeresen nálunk is, 1985. 06. 30-i nyugdíjba vonulásáig. Még azon a nyár végén fiához látogatott Németországba. Kiutazása előtt adta nekünk az 1955-ös megállapodás iratait. 1992. 07. 26-án Takács József temette.

 

TAKÁCS JÓZSEF 1925. 09. 07. – 2008. 01. 17.

Hivatalosan 1963. 10. 01-től kisegítő lelkészként szolgál Budahegyvidéken, így nálunk is. Gyülekezetünk saját lelkészeként fogadta be. Prédikációi, sorozatai, Krisztus Urunk melletti példamutatóan kemény kiállása még a gyülekezet legrosszabb körülményei között is nagylétszámú gyülekezetet erdményezett. 1997. 06. 31-én D. Szebik Imre püspök Budahegyvidéki új lelkészválasztás okán megszünteti szolgálati viszonyát Budahegyvidéken. Nálunk nyugdíjasként tovább szolgálhat, bár 1997. 12. 14-2001. 10. 01-ig Kelenföldön elhangzott antiszemita! igehirdetése miatt eltiltották a szószékről. Saját maga idított eljárást maga ellen. 2001. 10. 01-től ismét szolgálhat. D. Szebik Imre levele szerint nem találtak antiszemitizmust igehirdetésében. 2007 karácsony másnapján szolgált volna utoljára, de rosszulléte miatt kérésére a szolgálatot Gyekiczky János lelkész úr végezte el.

 

Dr. BÖRÖCZ ENIKŐ: 1947 – 2014. 10. 10.

1990. 10. 01-1991. 07. 31-ig kisegítő lelkészként szolgált Budahegyvidéken és így nálunk is. Igehirdetései eleinte felértek egy-egy tudományos értekezéssel. Kérésünk, hogy legyen tekintettel az otthonlakókra és az idősekre is, meghallgatásra talált. Szerénységét és megértő képességét mutatja, hogy többen is emlékezhetünk igen érdekes és értékes gondolatébresztő szolgálataira. Tőlünk az Országos Levéltárba ment tudományos munkatársnak, de mindig szívesen jött hívásunkra előadásokkal.

 

KŐSZEGHY TAMÁS: 1933. 12. 24. – 2016. 10. 12.

Ruttkay Elemér utódjaként került Budahegyvidékre és ezzel hozzánk is 1981. 11. 24-én. Előtte két püspököt is szolgált püspöki titkárként. 13 év szolgálat után 1996-ban kérte nyugállományba helyezését. Fél évig még, mint megbízott helyettes szolgált Budahegyvidéken, majd a Balatonmáriafürdőhöz közeli Marcali fíliájában nyolcvanéves koráig. Érdekes igehirdetési stílusát csak lassan szokta meg a gyülekezet, de alapos tudását, szelídségét megkedvelték. Először a gyermekeink szerették meg szelídsége és türelme miatt is. Feleségének Kőszeghy Tamásnénak, Máriának is sokat köszönhet a gyülekezet és Pesthidegkút vonzáskörzete az Ökumenikus Iskola megszervezéséért.

 

SZILAS ATTILA: 1935. 06. 13. – 2015. 07. 20.

1997. 04. 18-án püspöki kirendeléssel került hozzánk. Nehéz röviden összefoglalni „eseménydús” kapcsolatunkat. Érdeme, hogy felkutatta az evangélikusokat. Kerékpárral kereste fel a kapott címlista alapján az újakat. Rövid igehirdetései gondolatébresztőek voltak, sokszor folytattuk magunkban megkezdett gondolatait. Szerette meglepni a gyülekezetet, pl. egyszer dán lelkészi ruhában jelent meg egy szeretetvendégségen. Sajnálatos, hogy a presbitériumot ellenségként kezelte mind nálunk, mind előző (külföldi) gyülekezeteiben. Nem volt sima a kapcsolatunk, több nagy vita után 1995. 08. 01-én Bálint László esperes úr véleményével megerősítve váltunk meg egymástól. Legutolsó nemleges válaszát Zircről küldte, mikor meghívtuk a templomunk 50 éves évfordulójának ünnepére.

 

Akik társintézmény lelkészeiként hirdették Urunk igéjét a gyülekezetben.

Lelkésznevelő Intézet:

 

VÖRÖS IMRE:

A feloszlatott Fébé után Sopronból ide költöztetett Lelkésznevelő Intézet vezetője.

 

FRIDRICH LAJOS:

Vörös Imrét követi áthelyezése után az intézet elköltöztetéséig.

Szeretetotthon, illetve későbbi Sarepta:

SZTEHLO GÁBOR: 1909. 09. 25. – 1974. 05. 28.

1951-ben kerül a Budai Szeretetotthon élére, ahol 1961-ig szolgál. A mindenkori üldözötteket segíti, amiért a mindenkori hatalommal törvényszerűen szembe kerül. Ő maga is üldözötté válik, csak segédlelkész lehet. A gyülekezetünkben ennek ellenére hirdetheti Urunk igéjét. Családja is ketté szakad, látogatásukra utazik Svájcba. Kint szívroham éri, vízuma lejár, kint reked.

 

MUNCZ FRIGYES: 1919. 04. 05. – 2004. 01. 11.

1957. 02. 01-én kap családostól helyet Sztehló Gábor jóvoltából a szeretetotthonba Kelenföldről történt elküldésekor. (A Kelenföldiek id. Kendeh György politikai rehabilitációja után küldik el családostól, mert csak politikai nyomásra kerülhetett nagynevű elődje számára.) Sztehlo Gábor emiatt először csak gondnokként tudta alkalmazni. Sztehló Gábor távozása után 1961. 10. 01-től ő veszi át a Szeretetotthon vezetését egészen 1985. 12. 31-ig történt nyugdíjba vonulásáig. Főleg nyaranta, ünnep másnapokon és rendszeresen karácsony estéjén hallgathatta a gyülekezet.

 

FILIPPINYI JÁNOS: -1989

Békéscsabai gimnáziumi vallástanár. Az iskolák államosítása után 1956-ban kerül a szeretetotthonba. Először mindenes, majd pénztáros, gondnok, utána segédlelkész, végül korai haláláig (1989) diakóniai lelkész. A szeretetotthon által biztosított szolgálatok idején akkor éppen a hó utolsó vasárnapjain szolgál köztünk. Saját maga végezte a kántori szolgálatot is. Rövid, velős, lényegre törő igehirdetéseit szívesen hallgatta a gyülekezet. Felesége a szeretetotthon főnővére volt.

 

CSIZMAZIA SÁNDOR: 1926 – 2002

1986. 04. 21-én iktatta be D. Szebik Imre a Szeretetotthon élére. Rendszeresen szolgált a hónap utolsó vasárnapjain gyülekezetünkben. Evangélizációval felérő igehirdetéseit szívesen hallgattuk. Sok kemény vita és küzdelem után nyugdíjasként aktív segítsége lett Fodor Viktornak lelkészünknek és a gyülekezetnek. Hirtelen bekövetkezett betegsége és halála mindenkit megrendített.

 

 

 

 

Akik nyugdíjas otthonlakó lelkészként szolgáltak:

 

THURCSÁNYI KÁROLY:

Dr. Ordass Lajos püspöki titkára volt1956-tól püspök úr leváltásáig. Muncz Frigyest helyettesítve szolgált időnként, főleg nyaranta gyülekezetünkben.

 

HERNÁDI NÁNDOR:

Ritkán szolgált templomunkban, de szívesen segített mind a szeretetotthoni , mind pedig a gyülekezeti lelkészek akadályoztatásakor is.

 

BREBOVSZKY GYULA: 1925. 04. 19. – 2012. 08. 15

1998-ban költöztek a Nyugdíjas Lelkészek Otthonába. Nyugdíjasként is tovább szolgált a Sarepta Szeretetotthonban, a Fébé kápolnában és nálunk a templomban nyaranta, vagy ünnep másodnapján lelkészünket helyettesítve, vagy gyülekezeti karácsonyi szeretetvendégségeken, de a fogyatékos gyermekeink között is. Ugyanakkor a missziói szolgálatát sohasem tette félre.

 

GYEKICZKY JÁNOS: 1925. 07. 07. – 2009. 05. 06.

1999 decemberében költözött a Nyugdíjas Lelkészek Otthonába. Utolsó pillanatig minden vasárnap felkészült az igehirdetésre függetlenül attól, hogy kellett-e szolgálnia. Ezért is tudott beugrani Takács József rosszullétekor. Előadást tartott a Trianon miatt szétszakított egyházunkról a templomunk 50 éves jubileumán és sokszor hallhattuk őt is helyettesítve lelkészünket. Emlékezetes volt az énekes liturgiával tartott szlovák nyelvű bemutató istentisztelete is.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük