Beszámoló a szombathelyi gyülekezeti kirándulásról
Szombathelyre látogattunk el gyülekezeti kirándulás keretében október első vasárnapján Gregersen-Labossa György lelkész vezetésével, aki 24 évet szolgált a szombathelyi evangélikus gyülekezet lelkészeként. Tíz fős csapatunk Teodóra lelkésznővel együtt 1/2 11 re érkezett az evangélikus templomba, ahol a szombathelyiekkel együtt vettünk részt a családi istentiszteleten, amelyen Barcsik Zoltán és Torma-Hasza Mónika, a gyülekezet és diakóniai központ lelkészei szolgáltak. Az aratási hálaadó istentiszteleten jó volt látni a gyereksereget, akik a felnőttek úrvacsora vétele után jöttek az oltárhoz, és kaptak személyes áldást a lelkészektől. A népes gyerekszám bizonnyal köszönhető többek között annak is, hogy a városban a gyülekezeti fenntartású Reményik Sándor Evangélikus Általános és Művészeti Iskola működik.
Istentisztelet után a három lelkész vezetésével bejártuk a 19. sz. végén épült templomot, és a tágas gyülekezeti közösségi tereket. Meglátogattuk a templom szomszédságában működő Túróczy Zoltán Otthont, majd a kissé távolabb található fogyatékkal élők és idősek gondozását végző Johanneumot. Mindkét telephely a MEE fenntartásában működő Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ fontos részeként működik.
Az ebédet követően felkerestük Ják emblematikus templomát, amit nemrégiben újítottak fel. A román stílusú templomépület gazdag ornamentikája az őszi napsütésben különösen is szép látványt nyújtott. Innen még visszatértünk Szombathelyre, hogy az ugyancsak impozáns katolikus templomot is körbejárjuk, és megtekintsük a város /a római korban Savaria/ jeles szülötte, Szent Márton emlékének szentelt kiállítást. A mai város központjában az ókori Savaria romjai és az egykori Borostyánkőút egy darabkája is látható.
A hazafelé vezető úton kis kitérővel felkerestük Egyházashetyén Berzsenyi szülőházát, végig jártuk az épületben kialakított emlékhelyet, ahol a szombathelyi Reményik iskola bobai tagiskolájának tanítója, lelkes lokálpatrióta, Zolnainé Nábrádi Györgyi vezetett minket.
Késő este érkeztünk vissza Hidegkútra kissé fáradtan, de sok élménnyel a tarsolyunkban.
Köszönjük a szervezést, a túravezetést – no meg a Sztehlo otthon szolgálati kisbuszának vezetését – Gregersen-Labossa György lelkész úrnak. A gyönyörű őszi időért pedig Istenünknek adhatunk hálát.
Dobó György









