Veperdi Zoltán igehirdetése, 2021. november 21.

†

Örökélet vasárnap

Jel 21, 6-7

 Pesthidegkút (Lelkészotthon, Modori u.), 2021. november 21.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk az egyházi esztendő utolsó vasárnapjára, azaz Örökélet vasárnapra, az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk Jel 21,6-7-ben, a következőképpen:

„És ezt mondta nekem: Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz.”

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Örökélet vasárnapján tegyük meg először, hogy gyönyörködünk az egyházi esztendő folyamatában. Mert hogyan is kezdődik? Ádvent csodálatos várakozásával, amikor a Megváltó születésére tekintünk előre. Hogy azután a betlehemi mezőn felhangozzék a világra szóló evangélium: „Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában”(Lk 2,10-11).

Szól ez az örömhír a bűn mélységében gyötrődő embernek, aki Istenhez kiált szabadításért. Szól ez az örömhír azoknak is, akik nem ismerik Istent; akiket nem éget a bűnből való szabadulás vágya; akik nem hiszik, hogy a földi léttel nem ér véget minden, hanem Isten új teremtése veszi kezdetét. Mert, ahogyan Pál apostol írja: „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére”(1Tim 2,4).

S íme, az egész egyházi esztendő arról szól, hogy Isten mindent megtett azért, hogy valóban az összes ember eljusson annak a valóságnak a megismerésére, miszerint Isten mindennek a kezdete és vége. Hogy szívét az az egyetlen vágy töltse meg, amelyet Ágendánk erre a vasárnapra így foglal össze: „Az újjáteremtő Isten színe elé!” Hogy Isten üdvtervének gyönyörű beteljesedésére várakozva, az ember boldogan, és hittel tudja kimondani: „Jöjj, Uram Jézus!”(Jel 22,20).

S hadd utaljak itt, egy gondolat erejéig az oltár előtt, Máté evangéliumából fölolvasott igeszakaszra! Mert abban Jézus arról beszél, hogy az emberiség élte a megszokott életét addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába. Az a tény, hogy Nóé építette a bárkát, egy jel volt az emberek számára, de nem törődtek vele, nem hittek neki. S akkor váratlanul rájuk tört az özönvíz, és mindnyájukat elsodorta.

Vegyük észre, hogy csak Nóé és családja menekültek meg, akik hittek az Isten beszédének!

Jézus, ezek után, a beszéde folytatásában, a saját visszajövetelét a tolvaj megjelenéséhez hasonlítja, mondván: „Legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!”(Mt 24,44).

A készenlétre, más szóval a szüntelen vigyázásra, azért van szükség, mert a gonosz szolgák, a hitetlenek, az ítéletben a képmutatók sorsára jutnak, ahol lesz sírás és fogcsikorgatás. Viszont az okos és hű szolgák pedig boldogok lesznek, mert elnyerik lelkük üdvösségét, az örök életet!

Az egyházi esztendő tehát, amely évről évre tökéletesen hirdeti nekünk az evangéliumot, egy gyönyörű jel előttünk az Isten kegyelméről, és mentő szeretetéről. Bizonyságul számunkra, hogy „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek. Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által”(1Kor 2,9-10). Ahhoz pedig, hogy mindez a miénk legyen, csak hinnünk kell az Isten Fiának nevében, Jézus Krisztusban!

Íme, a Jelenések könyvének huszonegyedik, utolsó előtti fejezete, azzal kezdődik, hogy Isten mit készített az őt szeretőknek. Azoknak, akik benne bíztak mindvégig. János látomásban látta, és írta le nekünk mindazt, amit látott és hallott: „És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. A trónon ülő ezt mondta: Íme, újjáteremtek mindent. És így szólt: Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak!”(Jel 21,1-5).

Ezek a versek előzik meg tehát mai igénket, amelyben a trónuson ülő szózatát így hallja János: „Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz”(Jel 21,6-7).

Isten szava ezzel a határozott kijelentéssel kezdődik: „Megtörtént!” A görög szövegben itt a „γιυομαι” (ginomai) ige szerepel, amely azt jelenti: lesz, történik, válik valamivé. S mivel „ginomai” befejezett jelen időben áll, ezért lehet múlt időben fordítani: meglett, megtörtént, azzá vált, amit Isten elrendelt.

Nem árt tudnunk, hogy a teljes Biblia görög fordításában, a Septuagintában, méghozzá a teremtéstörténetben, ugyanez a kifejezés szerepel, ahol Mózes első könyve ezt írja: „Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság”(1Móz 1,3).

Isten szava tehát teremtő szó. Amit Ő elkezdett, azt Ő be is fejezi. Amit Ő megígért, azt Ő be is teljesíti. Amit Ő eltervez, azt véghez is viszi. Nem véletlenül írja Ézsaiás: „Az én igém is, amely számból kijön, nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem”(Ézs 55,11).

Az az Isten mondja ezt, aki itt, a Jelenések könyvében, így mutatja be magát Jánosnak: „Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég”(Jel 24,6).

Tudjuk jól, az Alfa és az Ómega a görög ABC első, illetve az utolsó betűje. Vagyis Isten mindennek a kezdete és vége, Isten foglal magába mindeneket. Istenen kívül nincsen élet, Jahvén (Vagyok) kívül nincs is más élő Isten!

Továbbra is érdeklődésünkre tarthat számot a görög szöveg. Amely a „kezdetre” az „αρχη” (árhé) kifejezést használja, amelynek jelentése: kezdet, eredet, ős, ősidő. A „Kezdet valamely cselekvés, tevékenység vagy folyamat megkezdését, megindítását, első mozzanatát jelenti”(Értelmező szótár). Vagyis Istennel kezdődött minden. Ő indította el a teremtéssel a világmindenség megalkotását. Őtőle ered a föld és az ég, a nappal és az éjszaka, a növény és az állatvilág, s Ő teremtette az embert is. Az „eredet” jelentése pedig ez: „Azoknak a körülményeknek az összessége, amelyekből valami ered, származik”(Értelmező szótár). Ez is Istenhez vezet minket, hiszen Belőle ered, Tőle származik minden!

S még mindig a görög szövegnél maradva, a „vég” helyén a „τελος” (telos) szó áll, amely azt jelenti: vég, beteljesedés, döntés, végzés! Mert ebből világosan kitűnik, hogy ennek a világnak az elmúlása, nem mindennek a végét jelenti. Hanem azt, hogy Isten végzése, döntése szerint, amikor az első ég és föld ideje lejárt, célhoz ért, akkor Isten az új ég és új föld teremtésével beteljesíti az Ő művét.

Ennek a beteljesedésnek lesz része az is, amit igénk így fogalmaz: „Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz”(Jel 21,6-7).

Íme, a szomjazók azok, akik a bűn mélységéből kiáltottak Istenhez, mert hittek a Megváltó eljövetelében! Ők tehát azok, akiknek Isten, az élet vizének forrásából ad. Azt tudjuk, éppen a Jelenések könyvéből, hogy az élet vizének folyama az új Jeruzsálemben, vagyis a mennyben van, és az Isten és a Bárány trónusából ered (Jel 22,1). Akinek tehát Isten ad az élet vizének forrásából, annak örök élete van!

S itt az „ad” kifejezés vonja magára a figyelmünket. A görögben itt a „διδωμι”(didómi) ige áll, amelynek gazdag jelentéstartalma van: ajándékoz, átad, kiszolgáltat, megenged, megbocsát, elenged. S ha jól meggondoljuk, akkor mindezek valóságosan megtestesülnek abban a mozzanatban, amikor Isten megajándékoz minket az örök élettel.

S teszi ezt ráadásul, ingyen! Vagyis nem a mi érdemeinkért, hanem egyedül Jézus Krisztusért, a mi Jézus Krisztusba vetett hitünkért!

Madách remekművében, az „Ember Tragédiája” végén, az angyalok kara így tanítja Ádámot: „Szabadon bűn és erény közt Választhatni, mily nagy eszme. S tudni mégis, hogy felettünk Pajzsul áll Isten kegyelme. Tégy bátran hát, és ne bánd, ha A tömeg hálátlan is lesz, Mert ne azt tekintse célul, Önbecsét csak, ki nagyot tesz, Szégyenelve tenni másképp. És e szégyen öntudatja A hitványat földre szegzi, A dicsőet felragadja, – Ámde útad felségében Ne vakítson el a képzet, Hogy, amit téssz, azt az Isten Dicsőségére te végzed, És ő éppen rád szorulna, Mint végzése eszközére. Sőt te nyertél tőle díszt, ha Engedi, hogy tégy helyette”.

S ezután Isten végszava zárja a költeményt: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”

De hiszen, pontosan ezt tettük ebben az egyházi esztendőben is. És reménység szerint, ez lesz az osztályrészünk az eljövendőben is! E világ, nem sok jóval kecsegtet minket. De mi ne is erre figyeljünk. Hanem csak higgyünk Jézus Krisztus nevében, mert akkor örök életünk van. †Ámen

Imádkozzunk!

Urunk, Istenünk! Te úgy szereted a világot, hogy nemcsak odaadtad értünk egyszülött Fiadat, hanem meg is újítod a világot általa. Kérünk, újíts meg minket is a te Szentlelkeddel, hogy győzelmesen harcoljuk a hit harcát, és elérjük hitünk célját, az örök üdvösséget. †Ámen

Énekek: 454 9 493 46