Veperdi Zoltán igehirdetése, 2021. március 7.
†
Böjtben 3. vasárnap
Ef 5, 1-9
Pesthidegkút, 2021. március 7.
Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen
Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet Böjtben a harmadik vasárnapra az igehirdetés alapjául választottam. Feljegyezve találjuk Pál apostolnak az Ef 5,1-9-ben a következőképpen:
„Legyetek tehát Isten követői mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként. Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó, se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség, mert ez nem illik, hanem inkább a hálaadás. Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége Krisztus és Isten országában. Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait. Ne vegyetek tehát részt ezekben! Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség”.
Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Pál apostol körülbelül Krisztus után 61-62-ben írta levelét Efezusba. Ő maga ekkor már Rómában, a birodalom fővárosában fogságban sínylődött. Pál 2. és 3. missziói útján járt a kis-ázsiai városban, ahol az utóbbi során három éven át tanított. Jól ismerte tehát az ottani gyülekezet mindennapi gondjait és azokat a kísértéseket is, amelyek a Krisztust követőket elfordulni csábították Uruktól.
Ilyen pedig akadt bőven. Hiszen Efezus évszázadokon át a Földközi tenger legnagyobb kikötője, gazdag világváros volt, annak minden bűnével és romlottságával. Valósággal hemzsegtek az álarcosok, szerencse-mondók, álomfejtők és más varázslók. Ezek aztán lecsaptak a kikötőben partra szálló tengerészekre, kereskedőkre, idegenekre, és ahogy lehetett, becsapták őket. Efezus mint „szent” város is igen híres volt abban az időben. A pogány Artemisz istennőnek emelt templom korának legünnepeltebb oltára, s az antik világ hét csodájának egyike volt. Benne nagyszámú papság hihetetlen gazdag fénnyel és pompával szolgált.
S a bálványimádók kultuszában ott találjuk a legkirívóbb vétkek egész sorát, amelyek csak Krisztus világosságában válnak valóságos bűnökké.
Ezek tehát azok a körülmények, melyek jól ismertek voltak Pál előtt. S ezért érthető az apostol szándéka a levél megírásával: a kísértések ellen hitében akarja megerősíteni a gyülekezetet. Nem ellenkezik ezzel a gondolattal az a vázlat sem, amelyet a levél felépítésének boncolgatása után felállíthatunk.
Az első nagy rész tanító jellegű, benne Pál összefoglalja Isten üdvözítő tervét (1,3-2,11), valamint rámutat a zsidók és pogányok egységére (2,11-3,13). Világos a mondanivalója is: egység Krisztusban, aki a Fej, s akinek teste az Egyház. Az első szakaszt egy imádság zárja le a 3. fejezet végén, amelyet Pál „Miatyánk”-jának is szoktak nevezni.
A második nagy rész az intelmeket tartalmazza. Az apostol levonta azokat a következtetéseket, amelyeket a tanításból a keresztyéneknek le kell vonniuk: így szól az egységről (4,1-16), a lelki megújulásról (4,17-5,20), a családi erényekről (5,21-6,9), és a sátán elleni harcról (6,10-24).
Mai textusunk ebben a második részben, a lelki megújulásról szóló szakaszba tartozik. Mielőtt azonban részletesen beszélnénk Igénkről, érdekességként hadd mondom el a következőket: az egyháztörténetből ismerünk egy Ignatius nevű hívő férfiút, aki Péter apostol után Antiochia harmadik püspöke volt. A hagyomány szerint Traianus császár üldözése idején, Krisztus után 110-ben Rómában vadállatok elé vetették.
Nos, ő is írt levelet az efezusiakhoz, összecsengő tartalommal, mint Pál. A XVI. cikkelyben például így figyelmeztet: „Ne áltassátok magatokat testvéreim! Akik a családjukat megrontják, nem fogják örökölni Isten országát. Aki Isten hitét, melyért Jézus Krisztus megfeszíttetett, rossz tanítássá torzítja, az szennyessé válva a kiolthatatlan tűzre kerül, hasonlóképpen az is, aki hallgatta őt”.
De fordítsuk figyelmünket most már a felolvasott Bibliai szövegünkhöz! Pál köntörfalazás nélkül, mindjárt az első versben elibénk helyezi a látszólag könnyen teljesíthető felszólítást: legyetek tehát Isten követői, s Krisztus példáján, járjatok szeretetben!
S az ez után következőkben az apostol megmutatja az utat is: elvetve a bűn sötétségét, éljetek úgy mint a világosság fiai! Felsorol az elhagyandó vétkek közül jó néhányat, amelyek közel kétezer év múltán, a mi füleinknek is ismerősen csengenek. Túl egyszerű volna sorra venni most ezeket, és magunkra vonatkoztatni. Ne is tegyük, hiszen bűnös voltunkat nem tagadjuk. Van azonban kettő, amelyen érdemes elgondolkozni. Ezek a paráznaság és a tisztátalanság.
Néhány évvel ezelőtt felháborodva olvastam egy újságcikket. Szerzője annak örvendezett, hogy az emberek többsége már nem ismerte a paráznaság fogalmát! Meggyőződésem, hogy a hívő keresztyének nem így éreznek, és ismerik a bűn miben valóságát. Hiszen például evangélikus énekeskönyvünk végén, az imádságos részben, mind a tíz parancsolathoz találunk egy-egy bűnvallást, s ezek sorában természetesen ott a „Ne paráználkodj!” is.
Istennek hála, hazánkban egyre több lehetőséget kapnak az egyházak a szolgálatra, és sokan visszatérnek a Jó Pásztor nyájába. Szép számmal akadnak olyanok, akiket a Szentlélek most juttat hitre, s világosodnak meg bűneik előttük.
A Biblia-olvasó ember azonban nem csak az erkölcstelen, buja életmódot érti a paráznaság alatt, hanem a hűtlenséget is. Mégpedig az Istenhez, Isten törvényéhez való hűtlenséget!
Hóseás próféta, könyvében egész Izraelt egy parázna asszonyhoz hasonlítja, aki elfordult urától. A paráznaság bűne is attól súlyos tehát, hogy az Istenhez való hűtlenség is benne van.
A másik, amiről még szólni szeretnék, a tisztátalanság. Ez nem azonos semmiféle fizikai, sőt semmilyen erkölcsi tisztátalansággal. Hanem egy olyan akadály, amely az embernek az Istennel való kapcsolatát lehetetlenné teszi! Izrael népe elsősorban azért vált tisztátalanná, mert idegen isteneket tisztelt. Az Ószövetség a halállal, halottak érintésével, bizonyos betegségekkel (mint pl. lepra), de egyes állatokkal és ételekkel összefüggésben is beszél tisztátalanságról. Olyan értelemben is, hogy azt a felsoroltak érintése, vagy például az ószövetségi zsidóságnál idegen, tehát nem Istenhez tartozó nép eledeleinek elfogyasztása okozza.
Mindezt azért tartottam fontosnak elmondani, hogy a paráznaságból és a tisztátalanságból kiindulva gondolatainkban felismerjük, hogy a bűn végső oka minden esetben az Istenhez való hűtlenség és az Istentől való eltávolodás. Érdekes, hogy az apostol valamennyi visszaéléssel szemben az emberi beszéd helyességének és tartalmának csupán egyetlen dolgot jelöl meg: a hálaadást!
Miért éppen ezt tartja Pál a bűntől való elfordulásunk és a Krisztussal való közösségünk megmegbízhatóbb igazolásának? Azért, mert az újszövetségi görög nyelvben a hálaadás szó nem más, mint az eucharisztia, vagyis az Úrvacsora!
De nézzük most már tovább, hogyan folytatódik az apostol tanítása: a bűnnel nem szabad tréfálkozni, ostobán viccelődni. Herodotos jegyezte fel, hogy a perzsa udvarban tilos volt erkölcstelen dolgokról beszélgetni. Logikus a menetrend ugyanis: először csak tréfálkozunk a bűnökkel, majd egyre inkább betöltik gondolkodásunkat és szívünket, végül meghódítják magatartásunkat és nyomorult rabszolgákká tesznek.
Pál ettől akar megóvni bennünket. Ezért mondja nyíltan, hogy a bűnösnek nincs öröksége a Krisztus és az Isten országában. Sorsa az örök kárhozat lesz. Valójában nem fenyegetni akar az apostol, hanem inkább eltaszítani a sötétségtől – az örök világosság felé!
Olyan lehet ez, mint amikor az ember elrúgja magát a medence aljától és minden erejét összeszedve tör a felszín felé. Hogy a víz által megtört, megszűrt, imbolygó sugár helyett közvetlenül tóduljon rá a tiszta fény, és nagyot szívhasson az élethez nélkülözhetetlen oxigénből.
A világossághoz érkezés hasonlatos lehet ahhoz a felszabadultsághoz, amelyet egy ízben még gimnazista koromban éreztem. Egy pünkösdi vasárnapon, az istentisztelet hatására, bensőmben megindulva, diadalt harsogó orgonaszóval a hátam mögött lépem ki a templom ajtaján. S odakinn csodálatosan ragyogott az új életet keltő, tiszta napsugár.
A prédikáció elején elhangzott, hogy Pál megmutatja az utat is, amelyet be kell járnunk: elvetve a bűn sötétségét, a világosság fiaivá kell lennünk. Mert a világosság gyümölcsei a jóság, igazság és egyenesség. A jóság nem attól jó, hogy nem tesz rosszat, hanem attól, hogy maga is cselekszi a jót. Az igazság nem akkor igazság, ha csak én tudom, hanem akkor, ha elmondom és megtudja mindenki. S az egyenesség sem akkor erény, ha önmagának tetszeleg, hanem akkor, ha másokat is egyenességre hívogat.
Nincsenek-e itt is mulasztásaink? Hányszor mulasztjuk el a jót, pedig megtenni módunkban állna? De sokszor nem mondjuk el az igazságot, pedig ezt várja tőlünk mindenki. S végül hányszor nem vagyunk egyenesek, de ugyanakkor másokat bírálunk ezért! Ám a világosság gyümölcseit Jézustól le lehet szakítani, hiszen Őt helyezi elénk példaként Pál, amikor ezt írja: járjatok szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett titeket!
Keresztyén Testvéreim! Az egész felolvasott Igében érezhető egy határozott vonal, amely egyértelművé teszi, honnan indultunk és hová kell eljutnunk. Böjti napok múlnak el felettünk. A bűnbánat, s a Krisztusra várás időszaka ez, melynek végén ott vár bennünket a Szabadító. De nem a Nagypénteken megfeszített áldozati Bárány, hanem Húsvét fényében, a halálon is győzedelmes Feltámadott. A mai nap pedig böjt harmadik vasárnapja, melynek latin neve: Oculi. Az elnevezés a 25. zsoltárból ered, melynek 15. és 16. verse így hangzik: „Szemeim az Úrra néznek szüntelen, fordulj felém és könyörülj rajtam”.
Igen, szemeim az Úrra néznek, hiszen hozzá kell eljutnunk, Ő ami világosságunk. S miként Pál szerint az efezusi keresztyének, úgy mi is csak Őbenne lehetünk világosság, s az örök élet reménységében az Isten és Krisztus eljövendő országának örökösei.
A kijelölt textusunk után Pál Ézsaiástól idézve így ír az efezusi gyülekezetnek: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus”. Kérjük a mi mennyei Atyánkat, hadd ragyogjon fel ma nekünk is Jézus, mert övé a hatalom és a dicsőség mind örökkön örökké.
†Ámen
Jertek imádkozzunk!
Urunk, Istenünk! Kérünk engedd soha ne felednünk, hogy bűnösök vagyunk, s ezért csak alázattal közeledhetünk Hozzád. Bocsásd meg nekünk, hogy hűtlenek voltunk Tehozzád és elfordultunk Tőled. Szent Fiadért kérünk irgalmazz nekünk, hogy egykor Vele örvendezhessünk mennyei hajlékodban. Kegyelmedért pedig legyen szívünkben mindenkor hálaadás.
