Veperdi Zoltán igehirdetése, 2021. január 10.

†

Vízkereszt után első vasárnap

1Móz 9, 12-16

Pesthidegkút, 2021. január 10.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Isten igéjét, amelyet Vízkereszt ünnepe után első vasárnapra anyaszentegyházunk az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk 1Móz 9,12-16-ban a következőképpen:

„Majd azt mondta Isten: Ez a jele a szövetségnek, amelyet most szerzek veletek és minden élőlénnyel, amely veletek van, minden nemzedékkel örökre: szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, amelyet most a földdel megkötök. Amikor felhővel borítom be a földet, és feltűnik a szivárvány a felhőn, akkor visszaemlékezem a szövetségemre, amelyet veletek és minden élőlénnyel kötöttem, amely testben él, és nem válik többé a víz özönvízzé minden élőlény pusztulására. Ha ott lesz a szivárvány a felhőn, látni fogom, és visszaemlékezem az örök szövetségre, amelyet Isten kötött minden élőlénnyel, amely testben él a földön”

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Vízkereszt ünnepe után az első vasárnapon, még mindig itt ragyog fölöttünk Karácsony fénye, és Jézus Krisztus dicsősége. Ennek megfelelően, a Vízkereszt utáni vasárnapok fő mondanivalója az, hogy Jézus Krisztus dicsősége megjelent a világban. S ezen belül ma az Isten dicsőségéről kell szólnunk.

Már az oltár előtt hallott igeszakasz is, segítségünkre van ebben. Hiszen Lukács evangéliumából olvastuk a tizenkét éves Jézus történetét. Emlékszünk, szülei öt nap után találták meg Jeruzsálemben a templomban. Ott ült a tanítómesterek körében. Hallgatta és kérdezte őket. S amikor Őt kérdezték a tanítómesterek, felelt nekik. Lukács azt jegyezte föl, hogy „Mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein”(Lk 2,47).

A görög kifejezés, amelyet Lukács használ, azt is jelenti: megzavar, megdöbben, extázisba, önkívületbe esik! A tanítómesterek tehát, akik minden bizonnyal betéve ismerték az Írásokat és azok magyarázatát, zavarba jöttek Jézus kérdéseitől és feleleteitől! A tizenkét éves Jézus, valószínűleg az összes jelen lévő tanítómesternél többet tudott az Istenről, a Felséges dolgairól és dicsőségéről.

S amikor szülei végre megtalálták, édesanyja szelíd kérdésére Jézus így felelt: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?”(Lk 2,49). Tehát József és Mária között is az Atyára mutatott. Az Isten nagyságát és dicsőségét hirdette az embernek!

A tizenkét éves Jézus szavai, teljesen egybecsengenek azokkal a mondatokkal, amellyel majd a főpapi imádságát kezdi János evangéliumába: „Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, mivel hatalmat adtál neki minden halandó felett, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon. Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem: és most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett”(Jn 17,1.5).

S íme, az igehirdetésünk alapigéje Mózes első könyvéből, szintén hibátlanul állítja elénk Isten dicsőségét!

Azt gondolom, senki előtt nem maradt rejtve, hogy arról a szövetségről olvastunk, amelyet Isten az özönvíz után kötött az emberrel. Azt azonban nem árt fölelevenítenünk, hogy hogyan is jutottunk el idáig.

Mózes első könyvében, mégpedig a hatodik fejezetben, a Biblia talán legdöbbenetesebb sorait olvassuk: „Amikor látta az ÚR, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, megbánta az ÚR, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében. Azért ezt mondta az ÚR: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az emberrel együtt a szárazföldi állatokat, a csúszómászókat és az égi madarakat is, mert megbántam, hogy megalkottam őket. De Nóé kegyelmet talált az ÚR előtt”(1Móz 6,5-8).

Gondoljuk csak el! A teremtés minden egyes napjának végén, Isten örült mindannak, amit megalkotott. S látta, és kijelentette, hogy mindaz jó! Öröme pedig arra indította, hogy embert is alkosson a saját képére és hasonlatosságára. Ha tehát az Isten szeretet, akkor az embert is szeretetre alkotta. Hogy szeresse a Teremtőjét, és szeresse az embertársát!

Mégis, hamarosan megtörtént a bűnbeesés! S már a második nemzedékben bekövetkezett egy igen súlyos bűn, a testvérgyilkosság! S a romlás nem állt meg. Káin utóda volt az ötödik nemzedékben Lámek. Ő egyszer ezt mondta a feleségeinek:„Ádá és Cillá, hallgassatok szavamra! Lámek asszonyai, figyeljetek mondásomra! Embert ölök, ha megsebez, gyermeket is, ha megüt. Ha hétszeres a bosszú Kainért, hetvenhétszeres az Lámekért”(1Móz 4,23-24).

S növekedett a gonoszság egészen addig, amíg Isten azt nem mondta: elég! Ekkor döntött arról a Teremtő, hogy özönvizet bocsát a földre, annak minden tragikus következményével együtt. Isten azonban, ennél a döntésnél is megmutatta szeretetét, kegyelmét és dicsőségét. Mert Nóé, akit Isten igaz embernek talált, kegyelmet kapott.

Így történhetett meg, hogy az özönvíz után nyolc emberrel indult újra a történelem. Nóé és felesége, valamint három fiúk és azoknak feleségei élték túl az özönvizet. Meg a bárkában velük lévő állatok.

Azt gondolom, nyugodtan nevezhetjük ezt bizonyos értelemben új teremtésnek, hiszen Isten ugyanazzal a paranccsal indította újra az életet, amelyet a teremtéskor is adott: „Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a földet!”(1Móz 9,1).

Noé hálaáldozatot mutatott be az Úrnak, Isten pedig szövetségre lépett velük. Ennek a szövetségnek a jele a szivárvány. Amely tehát így, megint csak az Isten felségét, nagyságát, kegyelmét, dicsőségét hirdeti a világ felett.

Erről szól tehát a mai igénk. Hangozzék hát el újra: „Majd azt mondta Isten: Ez a jele a szövetségnek, amelyet most szerzek veletek és minden élőlénnyel, amely veletek van, minden nemzedékkel örökre: szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, amelyet most a földdel megkötök. Amikor felhővel borítom be a földet, és feltűnik a szivárvány a felhőn, akkor visszaemlékezem a szövetségemre, amelyet veletek és minden élőlénnyel kötöttem, amely testben él, és nem válik többé a víz özönvízzé minden élőlény pusztulására. Ha ott lesz a szivárvány a felhőn, látni fogom, és visszaemlékezem az örök szövetségre, amelyet Isten kötött minden élőlénnyel, amely testben él a földön”(1Móz 9,12-16).

Mózes első könyve azt sem rejti el előlünk, hogy milyen gondolat vezette Istent erre a szövetségkötésre. Az előző, vagyis a nyolcadik fejezet végén, amikor Isten megérezte Nóé hálaáldozatának illatát, kedvesnek találta azt, és ezt mondta: „Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva, és nem irtok ki többé minden élőt, ahogyan most cselekedtem. Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka”(1Móz 8,21-22).

Azért fontos ígéret ez, mert azt mutatja meg számunkra, hogy Isten továbbra is úgy akarja fenntartani a világot, a földet, az életet, ahogyan azt a teremtéskor megalkotta. Ebből az következik, hogy Isten változatlan! Vagyis a Teremtő kegyelme, szeretete, dicsősége örök! Hiszen látja, hogy az ember nem változott meg az özönvíz alatt, sőt utána sem, Isten mégis szövetséget köt vele, és a teremtést fenntartja!

S lám, Istennek lett igaza! Nem sokat kellett várni az újabb komoly engedetlenségig. Ugyanis az emberek, amikor Sineár (Babilon) földjére értek, ezt mondták egymásnak: „Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén!”(1Móz 11,4).

Nem engedelmeskedtek tehát Isten ama parancsának, hogy szaporodjanak és betöltsék a földet! Inkább együtt akartak maradni, és maguknak akartak nevet szerezni! Azaz a saját dicsőségüket akarták az égig emelni, a bábeli torony megépítésével. Tudjuk, Isten büntetése nem maradt el, mert összezavarta e nyelvüket. Nem értették egymást, így kénytelenek voltak eltávolodni egymástól. Mégiscsak betöltötték a földet, mert Isten megtalálta a módját, hogy akaratát véghezvigye. Ugyanakkor megtartotta ígéretét, mert özönvizet nem bocsátott a földre!

Mert Isten ígérete csak az özönvízre vonatkozott. Azt nem ígérte, hogy soha semmilyen csapással nem sújtja a földet az emberek engedetlensége miatt. Hiszen a bűn nem maradhat büntetés nélkül! De özönvíz nem lesz többé. Amikor tehát előttünk jelenik meg az égen a szivárvány gyönyörű látványa, akkor először elszomorodhatunk, hogy bűneink miatt Isten egykor szigorú ítéletet hozott. De utána örömre derülhetünk, hogy Isten szövetsége örök. Ő soha nem hagy el minket! Kegyelme, szeretete, dicsősége velünk van, és velünk is marad. Ezen a földön is, s övéivel majd az új teremtésben, vagyis az örök életben is!

S milyen szép biztatás az most nekünk is. Egy új naptéri évben, az Úr kétezerhuszonegyedik évének kezdetén, Isten azt ígéri nekünk, hogy soha nem fog elhagyni. Vagy itt van a világjárvány, amely hazánkat, szeretteinket, az Istenben bízókat sem kíméli! S itt nem az a kérdés igazán, hogy honnan ered ez az egész? Egyet biztosan elmondhatunk: Istennek lett volna hatalma megállítani! De nem tette! Valamiért megengedte az életünkben. Nekünk tehát inkább azt kell kérdeznünk, hogy Isten miért engedte meg?

Azt gondolom, mi is azt látjuk, hogy az emberek inkább istentelenek! Jobban szeretik a sötétséget, mint a világosságot. Inkább követik a saját akaratukat, mint Isten parancsolatát. Talán lesznek néhányan, akik ebben a mai helyzetben felismerik, hogy kié a dicsőség!

Mert a dicsőség a mi Istenünké, és az Ő egyszülött Fiáé, most és mindörökké.

                                                                  †Ámen 

Imádkozzunk!

Hálát adunk neked, Urunk és Istenünk, hogy egyszülött Fiadat emberré tetted, és a bűnösök közé állítottad, hogy elvegye és hordozza a világ bűnét. Add, hogy szolgai formájában is ráismerjünk Megváltónkra, reá vessük minden bűnünket, és felszabadult lelkiismerettel szolgáljunk neki, és hirdessük dicsőségét, most és mindörökké.

                                                                  †Ámen

Énekek: 361 1 263 293