Fodor Viktor lelkészünk köszöntése szolgálatának 20. évfordulóján
December 8-án volt húsz éve, hogy első parókus lelkészünk Fodor Viktor gyülekezetünkben szolgál. Úgy terveztük, hogy 13-án köszönjük meg szolgálatát. Az előző vasárnapon, 6-án eredetileg Labossa György lelkésztestvérünk szolgált volna, de neki is közbe szólt a vírus, így őt a meghirdetettel ellentétben Viktor helyettesítette. Mivel istentiszteletet viszont sajnos most nem tudunk templomunkban tartani, így csak interneten tudjuk megköszönni lelkészünk eddigi szolgálatát. Még jó, hogy Urunk felé a hálaadáshoz nincs szükség internetre.
Kedves Nagytiszteletű úr! Kedves Viktor! Köszönjük a húsz éves parókusi szolgálatot és hálát adunk Istenünknek, hogy gyülekezetünk lelkésze munkáján keresztül hirdetheti Urunk Istenünk dicsőségét! Itt szeretnénk köszönetet mondani szolgatársainak is, hogy támogatták gyülekezetünket és ezzel lelkészünk munkáját! Most kell hálát adni Urunknak, Istenünknek, hogy így gondoskodik gyülekezetünkről. Nekünk kell már végre észrevennünk a kiemelt gondoskodást és megbecsülni a lehetőséget.
Békés Tamás, felügyelő