Veperdi Zoltán igehirdetése, 2020. november 8.

†

Szentháromság ünnepe után

utolsó előttit megelőző vasárnap

Jel 14, 12-13

 Pesthidegkút, 2020. november 8.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Isten igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe után utolsó előttit megelőző vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk Jel 14,12-13-ban a következőképpen:

„Itt van szükség a szentek állhatatosságára, akik megtartják az Isten parancsait és Jézus hitét. És hallottam egy hangot az égből, amely ezt mondta: Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket”(Jel 14,12-13).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Íme, az elmúlt vasárnapon arról szóltak az igehirdetések, hogy nekünk a hit harcában kell folytatnunk földi életünket. Melynek során halljuk Isten szavát, az evangéliumot, amellyel Isten bűnbánatra, megtérésre, és az örök életre hív! Mert szeret! A mai vasárnap pedig, egyenesen azt a kijelentést állítja elénk, hogy „Az ítélet felé!” haladunk.

Megint felkiáltó jel van a jelmondatunk végén. S akkor ez azt jelenti, hogy nekünk szüntelen vigyázásban, és mindig ébrenlétben kell állnunk a hit harcában, hogy kiolthassuk a sátán minden felénk forduló, tüzes nyilát! Ami pedig nekünk ehhez mindig rendelkezésünkre áll, az az Efezusi levél szerint a hit pajzsa! (Ef 6,16).

S emlékezzünk csak: az oltár előtti igében, pontosan arról olvastunk, hogy Jézus visszajövetele, azaz az ítélet előtt, nagy nyomorúság lesz a Földön. Amikor sok a baj a Földön, akkor szokták az istentelenek kérdezgetni: na, hol van ilyenkor az Isten? Miért engedi meg ezt a sok nyomorúságot? Miért nem száll alá, és tesz helyre mindent? Nekünk pedig meg kell állnunk a hit harcában, és bizonyságot kell tennünk a hitünkről!

S aztán jönnek a hamis krisztusok, hamis próféták, akik jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék, ha lehet, a választottakat is. De mi tudjuk, mert Jézus megmondta nekünk előre, hogy „Ahogyan a villámlás keletről támad, és ellátszik nyugatig, úgy lesz az Emberfiának az eljövetele is… Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóoszlopai megrendülnek. És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden nemzetsége, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel. És ő elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig”(Mt 24,27. 29-31).

S itt érdemes egy kevés figyelmet fordítanunk a „pusztító utálatosságra” is. Amikor Dániel próféta leírta ezt a kifejezést, akkor ő – minden bizonnyal – IV. Antiokhosz Epiphanész szeleukida királyra gondolt, aki Krisztus előtt 168-ban egy Zeusz képet és Zeusz oltárt állított fel a Jeruzsálemi templomban.

Jézus erre emlékeztethet itt, Máté evangéliumában, amikor a pusztító utálatosság eljöveteléről jövendöl. Vannak magyarázók, akik ezt Caligula császár parancsára értik, aki Krisztus után 40-ben a saját oltárképét akarta felállítani, szintén a Jeruzsálemi templomban. Lehetséges azonban, és talán ez a valószínűbb, hogy Jézusnak ez a jövendölése inkább az utolsó időkre vonatkozik, hiszen ennek a jelei között hangzott el. Ebben az esetben a „pusztító utálatosság” az antikrisztust jelenti, aki a maga trónját akarja fölállítani a szent helyen.

S íme, mit látunk ma a világban? Innen-onnan, az istentelenek nyomására, egyre-másra vesszük le a kereszteket, helyet készítve ezzel az antikrisztus trónjának! Nekünk pedig itt kell megállnunk a hit harcában, és bizonyságot tennünk a hitünkről!

A Jelenések könyvéből vett mai igénk pedig a 14. fejezetből való. Pontosan abból a szakaszból, amelyben János látomása szerint három angyal bejelenti az ítéletet. Az első, akinél az örök evangélium volt, hogy hirdesse a földön minden népnek, törzsnek, nyelvnek és nemzetnek, így szólt: „Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait!”(Jel 14,7).

Ez az utolsó igehirdetés, amely elhangzik majd a földön. Istenfélelemre, vagyis megtérésre hívja a földet, hogy minden lélek a Teremtőnek, és immár az Újjáteremtőnek adja a dicsőséget, és csak Őt imádja! Mert Övé minden hatalom, az ítélet is, amelynek óráját most elhozta.

A második angyal ezt mondta: „Elesett, elesett a nagy Babilon, amely féktelen paráznasága borával itatott meg minden népet”(Jel 14,8).

Most válik nyilvánvalóvá, hogy ki a Győztes: a Krisztus, aki a kereszten elszenvedett kínhalálával legyőzte a sátánt. Minden lélek előtt itt lesz kétségtelenné, hogy a bűn többé nem uralkodik rajtunk. Sőt, Jézus, a feltámadásával, a halált is legyőzte, és világosságra hozta az örök életet.

Ezek után pedig, a harmadik angyal, egy kicsit hosszabban, a következőket hirdette ki: azok, akik a fenevadat (vagyis az antikrisztust) és a képmását imádták, és annak bélyegét felvették a homlokukra, vagy a kezükre, azok számára is lesz örök élet. Csakhogy nem Istennel és Jézussal együtt az Isten eljövendő országában! Hanem örökkön örökké, éjjel és nappal, gyötrődni fognak tűzben és kénben a szent angyalok és a Bárány előtt!

Érdemes tudatosítani magunkban az angyalok mondanivalójának a sorrendjét: az első tehát a teremtő Istenről tesz bizonyságot, Isten dicsőségét hirdeti mennyen és földön, aki ígéretét betartva ítéletre hívja a lelkeket. A második angyal azt teszi világossá, hogy Jézus a Győztes, és a gonosz bukásával immár semmi és senki nem áll uralkodásának útjában. A harmadik angyal pedig bejelenti, hogy mi lesz azoknak a sorsa, akik nem engedelmeskedtek Isten parancsolatainak, nem hallgattak hívó szavára!

S akkor folytatódik a könyv: „Itt van szükség a szentek állhatatosságára, akik megtartják az Isten parancsait és Jézus hitét”(Jel 44,12).

Ők azok, akik a hit harcában győztesek lettek. Hittek Istenben, megtartották parancsolatait. És Krisztusban maradtak, azért mert hitték, hogy a názáreti Jézus az Isten Fia!

Hogyan is írja János első levele: „Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született, és aki szereti azt, aki szülte, azt is szereti, aki attól született. Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük Istent, és megtartjuk az ő parancsolatait. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek. Mert aki Istentől született, az legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?”(1Jn 5,1-5).

Őrájuk nézve írja tehát az igénk a mennyei szózatot: „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket”(Jel 14,13).

Gyönyörű ígéret ez számunkra, azonban egy kérdést biztosan fölvet. János evangéliumában így szólt Jézus: „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe”(Jn 5,24).

Most akkor mi nem esünk az ítélet alá? Igénkben azt hallottuk, hogy cselekedeteik követik őket. Ez arra a korabeli zsidó elképzésre utal, hogy az ítéletben az emberek cselekedetei fellépnek, mint védők, illetve vádlók! Az tény, hogy az Élet Könyvében minden cselekedetünk fel van jegyezve.

Nos, valahol azt olvastam, hogy az ítéletben mindenki átéli majd azt a fájdalmat, amit a bűneivel a másik embernek okozott. Bizony, ez elég rosszul hangzik, s én félhetek is ettől. Azonban két dolog mindenképpen vigasztaló.

Az egyik: azt gondolom, csak így lehet igazán megbánni a bűneinket, hogy ha tudjuk, hogy mit okoztunk egy másik embernek! Tehát az ítélet, végeredményben a bűneinkből való megtisztulás folyamata.

A másik, talán már nem is vigasztaló, hanem egyenesen örömteli dolog az, hogy mindez Jézus jelenlétében zajlik majd! Amikor bőrünkön érezhetjük szeretetét, arcunkon szelíd szemének simogatását. S talán még a kezét is foghatjuk, hogy ha Péterként süllyedni kezdenénk, Ő maga emeljen föl magához minket!

S akkor azok, akik a Krisztus hitben haltak meg, valóban boldogok lesznek. Örökre boldogok! S amíg az istentelenek sohasem találnak nyugalmat, addig az állhatatos szentek megnyugszanak fáradozásaiktól.

S itt figyelemre méltó a görög szöveg, mert a „κοπος”(koposz) kifejezést használja. Amely jelent kemény munkát, fájdalmat, szenvedést, fáradtságot, de üldöztetést is! Vagyis mindazt, amit annak az embernek, aki a Krisztus útján akar járni, a hitben meg akar maradni mindvégig, a hit harcában el kell hordoznia a föld életében!

S mégis mi lehet még a vigaszunk? Hát az, hogy ha a cselekedeteink követnek minket, akkor azok között az állhatatosságunknak is ott kell lennie! Hát csak álljunk meg a hitben! Jöhetnek még a mostaninál nehezebb idők, nagyobb megpróbáltatások is! De mindig legyen ott a szemünk előtt, hogy akik megállnak a hit harcában, azok örök nyugalmat, örök boldogságot nyernek az Úrtól!

                                            †Ámen

 Imádkozzunk!

Hálát adunk neked, mennyei Atyánk, hogy mindent megtettél üdvösségünkre. Emlékeztess az idő múlására és a számadás közeledtére, hogy ne éljünk vissza kegyelmeddel, hanem megtérjünk hozzád, és cselekedjük akaratodat, az Úr Jézus Krisztus által.

                                                                  †Ámen

Énekek: 494 10 501 293