Veperdi Zoltán igehirdetése, 2020. július 19.

†

Szentháromság ünnepe után hatodik vasárnap

ApCsel 19, 1-7

Pesthidegkút, 2020. július 19.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe után a hatodik vasárnapra, az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk ApCsel 19,1-7-ben a következőképpen:

„Amíg Apollós Korinthusban volt, Pál végigjárva a felső vidékeket, Efezusba érkezett. Ott néhány tanítványra talált, és így szólt hozzájuk: Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek? Ők így feleltek: Hiszen még azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek. Ezután megkérdezte tőlük: Akkor milyen keresztséget kaptatok? János keresztségét – válaszolták ezek. Pál ekkor így szólt: János, amikor keresztelt, megtérést követelt, de azt mondta a népnek, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban. Amikor ezt meghallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevére. És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak. Ezek a férfiak pedig összesen mintegy tizenketten voltak”(ApCsel 19,1-7). †Ámen

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Az egyházi esztendő második felében, a Szentháromság ünnepe utáni vasárnapokon, eleddig arról szóltunk, hogy Isten hív minket, s nekünk felelnünk kell Isten hívására. Azt is hallottuk, hogy ez a mi feleletünk egyfelől az irgalmasság kell legyen, amelyet a felebarátaink felé gyakorolunk. Másfelől, része a mi feleletünknek a Krisztusról való bizonyságtétel is, amiről az elmúlt vasárnapon hallottunk.

S íme, ezt követően ma, tehát Szentháromság ünnepe után a hatodik vasárnapon, arra nézve kapunk útmutatást, hogy a mi bizonyságtételünk hogyan, és mitől lesz teljessé. Amit Ágendánk ebben a mondatban foglal össze: „Keresztség által megtérésre!”.

Nos, először a keresztséggel kapcsolatban kell valamit az emlékezetünkbe idézni. János evangéliumában, amikor Nikodémus fölkereste Jézust, Ő azt mondta neki: „Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát”(Jn 3,3). Majd Nikodémus értetlenkedésére Jézus még ezt tette hozzá: „Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az”(Jn 3,5-6).

Mindebből kitűnik, hogy különbséget kell tennünk „víz-keresztség” és „lélek-keresztség” között. Mindjárt adódik azonban a kérdés, hogy hogyan fér ez össze Jézusnak eme mondatával: „Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik”(Mk 16,16). Nos, a megkeresztelkedés (a víz-keresztség) nem kérdéses. Viszont hinni csak az hisz a feltámadott, élő Jézusban, aki megkapta a Szentlélek ajándékát. Más szóval: részesült a lélek-keresztségben.

Az apostoli korban ez a kettő rendszerint együtt járt. Gondoljunk csak Pünkösdre, amikor Péter apostol ezt mondja: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk”(ApCsel 2,38-39).

Vagy ugyancsak Péter mondja, de immár Kornéliusz, római százados házában: „Vajon megtagadhatja-e a vizet valaki ezektől, hogy megkeresztelkedjenek, akik ugyanúgy vették a Szentlelket, mint mi? És úgy rendelkezett, hogy keresztelkedjenek meg a Jézus Krisztus nevében”(ApCsel 10,47-48).

Amikor tehát az apostolok kereszteltek, akkor a Szentlélek látható módon megjelent, világossá téve, hogy a „lélek-keresztség” is megtörtént.

Különleges ebből a szempontból Pál apostol esete. Ő ugyanis a lélek-keresztségben a damaszkuszi úton részesült, amikor megjelent neki a feltámadott Jézus. A víz-keresztséget pedig már Damaszkuszban vette föl, amikor Anániás szavára leestek a pikkelyek a szeméről, újra látott, és azonnal megkeresztelkedett. S ettől kezdve, azonnal hirdetni kezdte, hogy Jézus az Isten Fia. (ApCsel 9,20)

S itt azt kell gondoljuk, hogy csak az apostoloknak adatott meg, hogy a kézrátételükkel a megkereszteltekre kitöltetett a Szentlélek ajándéka is. Emlékezzünk csak arra, hogy Fülöp, aki később az etióp kincstárnokot is megkeresztelte, előbb Samáriában hirdette az evangéliumot. Ő pedig nem Fülöp apostol, hanem az egyik diakónus, a görög nyelvűek hét gondozójának egyike, a Jeruzsálemi gyülekezet választása szerint. Amikor tehát ő megkeresztelte Samáriában mindazokat, akik hittek az evangéliumban, akkor ezek csak a víz-keresztségben részesültek.

A továbbiakról a Cselekedetek könyve így számol be: „Amikor meghallották a Jeruzsálemben levő apostolok, hogy Samária befogadta az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost. Ők lementek, és imádkoztak értük, hogy részesüljenek a Szentlélek ajándékában, mert még nem szállt le egyikükre sem, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére. Akkor rájuk tették a kezüket, és részesültek a Szentlélek ajándékában”(ApCsel 8,14-17).

Lényegében, igénkben is ugyanez a helyzet ismétlődik meg. Az előző fejezet végén arról olvashatunk, hogy Apollós nagy erővel hirdette az evangéliumot Efezusban, de csak a János keresztségét, vagyis a víz-keresztséget ismerte.

Történetileg pedig, már a harmadik missziói út idején járunk (Krisztus után 53-59) amikor tehát Pál újra megérkezett Efezusba. Valószínűleg volt már keresztyén gyülekezet is a városban, de volt ott Keresztelő Jánosnak is néhány tanítványa. Akik eleddig a János-keresztségben, azaz a víz-keresztségben részesültek, de a Szentlélekről még nem is hallottak. S amikor Pál ezt tanította nekik: „János, amikor keresztelt, megtérést követelt, de azt mondta a népnek, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban”(ApCsel 19,4), akkor megkeresztelkedtek Jézus nevére. S midőn Pál rájuk tette a kezét – ahogyan olvastuk az igében – leszállt rájuk a Szentlélek. Vagyis részesültek a lélek-keresztség ajándékában is.

A Szentlélek ezzel lényegében bizonyságot tett arról, hogy Pál valóban apostol. Hiszen az ő kézrátételével is kitöltetett a Szentlélek mindazokra, akiket megkeresztelt.

Számolnunk kell azonban azzal is, hogy az első megkeresztelt keresztyének felnőtt emberek voltak. S ahhoz, hogy hitben megalapozottan csatlakozhassanak a gyülekezetekhez, szükséges volt az is, hogy élő Krisztus-hittel bírjanak. Ezért kellett nekik a lélek-keresztségben is egyidejűleg részesülniük.

Elfogadott vélemény, hogy Krisztus után 60-70-től, a gyermekkeresztelés is általánosan elfogadott volt. A kisgyermek – érhető módon – nem tudja még saját maga megvallani a hitét. Megkeresztelésekor a szülők és a keresztszülők tesznek ígéretet arra nézve, hogy gondoskodnak a gyermek hívő keresztyénné növekedéséről.

A gyermek keresztség ugyanakkor hűen kifejezi Isten megelőző kegyelmét. Azt a tényt, hogy Isten kegyelme megelőzi a mi hitünket. Gyermekek esetében tehát a víz-keresztség jelképezi a megtisztulást, illetve az újjászületés kezdetét. Amely a lélek-keresztséggel teljesedik be, amikor felnövekedve Krisztus hitre jut. S Pállal együtt mondja: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem”(Gal 2,20).

A lélek-keresztség pedig Isten ajándéka, ahogyan Pál mondja: „Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”(Róm 9,16). S ebben az az örömhír, hogy a boldog Isten boldogan adja kegyelmét mindenkinek, aki elfogadja azt!

Nos, hogyan is értsük most már a mai felszólításunkat: „Keresztség által megtérésre!”?

Azt gondolom, azt bízvást kijelenthetjük, hogy így egyenesen, nem ránk vonatkozik! Hiszen mi, akik itt együtt vagyunk, és hiszünk a feltámadott, élő Krisztusban, már biztosan elnyertük a lélek-keresztséget! Ebben az esetben pedig arra tudok gondolni, hogy ez a felszólítás is a mi földi hivatásunk része. Hiszen az elmúlt vasárnap, amint az fentebb említettem, a Krisztusról szóló bizonyságtételre hívott minket. S ezzel a bizonyságtétellel arra kell indítanunk a felebarátainkat, hogy megkeresztelkedjenek, és megtérjenek az élő Krisztushoz! Hiszen annyi még a tévelygő ember, akik még a János-keresztségét sem ismerik! Fel hát, Testvéreim, szolgálatra a Krisztusért!

                                                                †Ámen

 Imádkozzunk!

Urunk, Istenünk! Sokszor megbocsátottad bűneinket, mégsem tudunk tőlük szabadulni. Kérünk, ne hagyj bűneink rabságában, hanem ragadj meg, és szabadíts meg minket a te gyermekeid szabadságára, arra, hogy szeretettel tudjunk szolgálni egymásnak az Úr Jézus Krisztus által.

                                                                  †Ámen

Énekek: 359 8 295 293