Veperdi Zoltán igehirdetése, 2020. július 5.

†

Szentháromság ünnepe után negyedik vasárnap

Róm 2, 14-24

 Lelkészotthon, Modori u., 2020. július 5.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe után a negyedik vasárnapra, az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk Róm 2,14-24-ben a következőképpen:

^„14Mert amikor a törvényt nem ismerő népek természetükből fakadóan cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmagukban hordozzák a törvényt. ¹⁵Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete a szívükbe van írva, bizonysága ennek lelkiismeretük és gondolataik, melyek hol vádolják, hol felmentik őket ¹⁶azon a napon, amelyen megítéli Isten az emberek titkait az én evangéliumom szerint Krisztus Jézus által.

A törvény alatt élők bűnössége

¹⁷Ha pedig te zsidónak nevezed magadat, aki a törvényre hagyatkozol, és Istennel dicsekszel, ¹⁸és ismered az ő akaratát, és el tudod dönteni, mi a helyes, hiszen megtanultad a törvényből; ¹⁹és meg vagy győződve arról is, hogy te a vakok vezetője vagy, a sötétben járók világossága, ²⁰az oktalanok nevelője, a kiskorúak tanítója, mert tied a törvényben megtestesült ismeret és igazság: ²¹ha tehát mást tanítasz, önmagadat nem tanítod? Aki hirdeted: ne lopj, lopsz? ²²Aki azt mondod: ne paráználkodj, paráználkodsz? Aki utálod a bálványokat, templomrabló vagy? ²³Aki a törvénnyel dicsekszel, törvényszegéseddel meggyalázod Istent? ²⁴Bizony „miattatok gyalázzák Isten nevét a népek között”, amint meg van írva.” (Róm 2,14-24)

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Szentháromság ünnepe után a negyedik vasárnap egyházunkban az irgalmasság vasárnapja. Ezt mutatja meg nekünk az óegyházi evangélium Lukács könyvéből, amelyet ma oltári igeként hallottunk. Emlékszünk, ezzel a felszólítással kezdődött: „Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas!”(Lk 2,36).

Ágendánk pedig ebben a mondatban foglalja össze a mai vasárnap mondanivalóját: „Isten hívása és földi hivatásunk”. Ebből kiviláglik, hogy Isten hív minket. S az „és” kötőszó pedig egyértelművé teszi, Isten hívása nem maradhat válasz nélkül a mi életünkben, hanem hivatást ad nekünk ezen a földön! Jelesül, ha Isten irgalmasan bánik velünk, azaz nem vétkeink szerint büntet minket, hanem megbocsát és kegyelmet ad; akkor nekünk ugyanezzel az indulattal kell fordulnunk felebarátaink felé, mégpedig személyválogatás nélkül!

Megállapíthatjuk, hogy az oltári igénk és az igehirdetés alapigéje a Római levélből, bizonyos értelemben, kiegészítik egymást. Mert amíg Lukács a jó példát adja elénk, hogy mikor járunk el hivatásunknak megfelelően, addig a Római levél előttünk lévő szakasza éppen azt mutatja meg, hogy hogyan nem szabad cselekednünk!

Az evangélium tehát félreérthetetlenül arra kötelez minket, hogy ha Isten irgalmas velünk, akkor nekünk is irgalmasságot kell tanúsítanunk a másik ember felé. Ennek pedig a kezdete az, hogy nem ítélkezünk a másik ember felett. Először is azért, mert tudjuk, hogy Jézusé minden hatalom mennyen és földön. Az ítélet hatalma is.

Azután, János evangéliumában azt mondja Jézus: „Az Atya nem is ítél meg senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta át”(Jn 5,22). Majd néhány verssel alább, még ezt teszi hozzá: „Ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem”(Jn 5,30).

Pál apostol pedig így inti a korinthusiakat a nekik írt első levélben: „Egyáltalán ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet.”(1Kor 4,5).

S van itt még egy szempont az ítélkezéssel kapcsolatban, amely már az Ószövetségben megjelenik, amikor Isten ezt mondja Sámuel prófétának: „Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van!”(1Sám 16,7).

Nos, hogyan is tanít Jézus Lukács evangéliumában: „Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod testvérednek: Testvérem, hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – mikor a saját szemedben nem látod a gerendát? Képmutató, előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és akkor jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd a szálkát testvéred szeméből”(Lk 6,41-42).

A nehézségünk azzal kezdődik, hogy mi csak az ember szemébe látunk, a szívébe nem. Igaz, mondjuk, hogy a szem a lélek tükre. Lukács evangéliumában Jézus is ezt mondja: „A test lámpása a szem. Ha a szemed tiszta, az egész tested világos, de ha gonosz, a tested is sötét”(Lk 11,34).

A szem tehát, valamennyire visszatükrözi azt, ami az ember bensőjében van, de a szívbe csak az Isten lát bele. Ezért bölcsebb nekünk az ítéletet reá hagynunk.

A másik nehézség viszont a saját szemünkkel van: az a bizonyos gerenda! Az ember, önmagával szemben, rendszerint sokkal elnézőbb, mint a felebarátjával. A saját, méghozzá nagyobb bűnét, nem veszi észre, elsiklik mellette; viszont a másik emberben még a szálkát is, azaz a sokkal kisebb vétket is felfedezi és felrója.

Sokan tudják a testvérek közül, hogy szoktam igéslapokat osztogatni. Megtettem ezt a fogorvosnál is. Egy alkalommal helyettes asszisztens volt, de neki is adtam igét. Elolvasta, s szinte lelkendezve mondta: „Na, ez pont a férjemre illik!” Mondtam neki: no, itt álljunk meg egy szóra! Azt rögtön tudjuk, hogy a másikra mi vonatkozik! De hátha inkább nekünk magunknak mond valamit!

Íme, az evangélium tehát arra tanít, hogy ne ítélkezzünk, ne kárhoztassunk (azaz ne mondjunk másokat bűnösnek), viszont legyünk megbocsátók!

Nos, ezek után forduljunk immár a Római levélből előttünk lévő igeszakasz felé! Tudjuk, hogy Pál apostol, az írása elején, a hit által való megigazulásról tanít. Már az első fejezet tizenhetedik versében, Habakuk prófétát idézve kijelenti: „Az igaz ember pedig hitből fog élni”(Róm 1,17). Azután később azt is kimondja: „A törvény cselekedeteiből senki sem fog megigazulni őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik”(Róm 3,20).

S itt, a levél második fejezetében, Pál azt is világossá teszi, hogy Isten ítéletét egyetlen ember sem kerülheti el. Az sem, aki ismeri Isten törvényét, és az sem, aki nem. Mert Isten nem személyválogató! S aki nem ismeri az Isten törvényét, annak a lelkiismeretébe írt törvény alapján kellene tudni megítélni, hogy mi a jó, és mi a rossz.

S ekkor kerül homloktérbe a törvény alatt élők kérdése. Mielőtt azonban erről beszélnék, valamit el kell mondanom. Pál apostol a Római levelet a harmadik missziói út végén írta, még mielőtt Jeruzsálembe érkezett volna. S csak ez után került Rómába, immár fogolyként, mert fellebbezett a császárhoz. Szokása szerint, itt is, először a zsidóknak hirdette az evangéliumot, éspedig annál a háznál, ahol őrizetben volt.

S még azt kell emlékezetünkbe idézni, hogy Claudius császár Krisztus után 49-ben kitiltotta Rómából a zsidókat, mert ahogyan Suetonius leírta: „Chrésztosz által feltüzelve folytonosan nyugtalanságot szítottak”. Chrésztosz valószínű a Krisztus név eltorzított alakja. Feszültség lehetett tehát a zsidók és a zsidókból lett keresztyének között. Majd Nero 54-ben visszaengedte a zsidókat, s ettől kezdve a zsidókból, illetve pogányokból lett keresztyének újra egy közösséget alkottak. S nem volt egyetértés közöttük a keresztyén szabadság értelmezésében.

Például, a Római levél 14. fejezetének elején ezt találjuk: „A hitben erőtlent pedig fogadjátok be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassátok. Az egyik azt hiszi, hogy mindent ehet, az erőtlen pedig zöldségfélét eszik. Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik, aki pedig nem eszik, ne ítélje meg azt, aki eszik, hiszen Isten befogadta őt. Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel?”(Róm 14,1-3).

Úgy tűnik, Pál a Római levéllel igyekezett elsimítani ezeket az ellentéteket. Ezért teszi nyilvánvalóvá, hogy a törvény nélkül élők, azaz a pogányokból lett keresztyének, ugyanúgy, mint a törvény alatt lévők, azaz a zsidókból lett keresztyének, egyformán Isten ítélete alá esnek.

Vita volt arról is, hogy a pogányoknak előbb zsidóvá kell-e lenniük ahhoz, hogy keresztyének legyenek? Vagyis Mózes törvényét be kell-e tartaniuk, és alá kell-e vetniük magukat a körülmetélkedésnek. Erről a kérdésről pedig már a Jeruzsálemben, Krisztus után 48-ban megtartott apostoli zsinat döntött: „Mert jónak látta a Szentlélek és mi is, hogy ne tegyünk több terhet rátok a szükségesnél: hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Legyetek egészségben!”(ApCsel 15,28-29).

Ez a háttér rajzolódik ki a Római levélben az igeszakaszunk után következő mondatokból: „A körülmetélkedés valóban használ, ha megtartod a törvényt, de ha törvényszegő vagy, akkor körülmetéltséged körülmetéletlenséggé lett. Ha pedig a körülmetéletlen megtartja a törvény rendelkezéseit, nem számít-e Isten előtt a körülmetéletlensége körülmetéltségnek?”(Róm 2,25-26).

Az a fontos tehát, ami a szívben van. Sokkal nagyobb baj az, ha valaki ismeri a törvény, mégsem aszerint cselekszik. Erre sorol példákat az apostol az igénkben: „Aki hirdeted: ne lopj, lopsz? Aki azt mondod: ne paráználkodj, paráználkodsz? Aki utálod a bálványokat, templomrabló vagy? Aki a törvénnyel dicsekszel, törvényszegéseddel meggyalázod Istent? Bizony „miattatok gyalázzák Isten nevét a népek között”(Róm 2,21-24).

A kulcsmondat itt az, hogy ha valaki azt hirdeti magáról, hogy Isten törvénye szerint él, de a cselekedetei nem arról tesznek bizonyságot, akkor ezzel megbotránkozást fog okozni. Aminek a vége az, hogy a hitetlenek Istent fogják káromolni.

De ha valaki irgalmasságot cselekszik az emberekkel, ahogyan Isten is irgalmas hozzá, ezért áldani fogják az Istent. Hogyan is mondja Jézus, a Hegyi Beszéd boldog-mondásai között: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek”(Mt 5,7). Jakab levele pedig ezt írja: „Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten”(Jak 2,13).

Ezért tehát mindenki a saját szívét vizsgálja meg! Van-e benne hit, szeretet, megbocsátás, irgalmasság! S ha igen, akkor induljon hivatása teljesítésére, és szolgálja az Urat! Mert akkor örök élete van!

†Ámen

Imádkozzunk!

Hálát adunk neked, Atyánk, hogy irgalmas vagy, és türelemmel hordozod vétkeinket. Tégy minket gyermekeiddé, hozzád hasonlóvá, hogy szelídek, türelmesek és irgalmasak legyünk egymáshoz, az Úr Jézus Krisztus által.

                                                                  †Ámen

Énekek: 67 8 475 255