Veperdi Zoltán igehirdetése, 2024. november 17.

† Szentháromság ünnepe után utolsó előtti vasárnap

2Thessz 1, 3-10

Pesthidegkút, Lelkészotthon, 2024. november 17.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe után utolsó előtti vasárnapra az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk 2Thessz 1,3-10-ben, a következőképpen:

„Szüntelen hálával tartozunk Istennek értetek, testvéreim, amint ez méltó is, hiszen hitetek nőttön-nő, és az egymás iránti szeretet gazdagodik mindnyájatokban, úgyhogy mi magunk dicsekszünk Isten gyülekezeteiben veletek, állhatatosságotokkal és hitetekkel, amellyel minden üldöztetést és nyomorúságot elviseltek. Ez annak a jele, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor titeket méltónak nyilvánít az ő országára, amelyért szenvedtek is. Mert úgy igazságos Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen, nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon mivelünk együtt. Mert amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival, tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának. Ezek majd örök pusztulással bűnhődnek az Úrtól és az ő dicső hatalmától, ¹amikor eljön azon a napon, hogy megdicsőüljön szentjei között, és csodálják mindazok, akik benne hittek, aminthogy ti is hittel fogadtátok bizonyságtételünket.” (2 Thessz 1, 3-10)

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Ismét elmúlt velünk az egyházi esztendő, hiszen mához egy hétre Örökélet vasárnap következik. Reménységgel tekintünk tehát az új, az eljövendő egyházi év felé, hogy Isten kegyelmes szeretetében folytathassuk földi vándorlásunkat.

A mai vasárnapon ezért az Eljövendő felé fordítjuk figyelmünket. S minthogy ebben a mondatban az „Eljövendő” nagy kezdőbetűvel szerepel, ez világosan Jézus Krisztusra, illetve az Ő dicsőséges visszajövetelére utal. Azonban nekünk illik azzal is számolnunk, hogy az utolsó napon oda kell majd állnunk a Krisztus ítélőszéke elé!

Íme, pontosan erről szól a mai oltári igénk, Máté evangéliumából. Amely számunkra – végső soron – csupa örömhírt tartalmaz. Mert már az is öröm, hogy az a Jézus Krisztus lesz az ítélő bíránk, Aki úgy szeret minket, hogy az életét adta értünk! Aki nem azért jött, hogy elítélje a világot, hanem azért, hogy üdvözítse!

Azután – emlékezzünk csak – Jézus hogyan szólítja meg azokat, akik a jobb keze felől állnak? Azaz a juhokat, akik az Ő bárányai: „Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta”(Mt 25,34).

Kérdezem én, ezek után nekünk miért kellene félnünk az ítélettől? Általában az „ítélet” többnyire elmarasztalást, vagyis rosszat, büntetést jelent. Igen, de van felmentő ítélet is!

S ha egyszer Jézus azért jött, hogy üdvözítse a világot, akkor nekünk miért kellene rosszat várni? Várjuk inkább a jót, a szeretetet, a kegyelmet!

Ráadásul – ahogyan olvastuk – Jézus nem kérdez! Nem az érdekli, hogy voltunk-e minden vasárnap a templomban? Nem kérdezi, hányszor vettél úrvacsorát egy évben? Vagy mennyit adományoztál? Jézust az sem érdekli, hogy milyen a mi teológiánk?

A Megváltót egyetlen dolog érdekli: mi van a szívedben? Életed során megtetted-e a szeretet cselekedeteit? Adtál-e ételt az éhezőnek, italt a szomjazónak? Megláttad-e felebarátod szükségét, és segítettél-e rajta tiszta szívből? Ahogyan a Krisztus is könyörült rajtad, sőt meg is váltott bűntől és örök haláltól!

Íme, az is csodálatos, hogy Jézus már mindezt tudja is rólunk! Még meg sem szólalt, de már tudta, hogy kit melyik oldalra kell állítani! Máté elbeszélése így kezdődik: „Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára. Összegyűjtenek elé minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja”(Mt 25,31-33).

Igaz, az ítélet után a Jézus bal keze felől állók az örök büntetésre mennek, míg az igazak az örök életre. Mert igenis van pokol!

Nagyon találónak tartom Dr. Masznyik Endre „Evangélikus dogmatika” című könyvének megfogalmazását: „Az örök kárhozat helye pedig a kínhely vagy pokol. – Hogy hol légyen a pokol, az Isten azt mi nékünk meg nem jelentette s jobb is, ha a helyett, hogy a felől aggságosan tudakozódnánk, azt inkább elkerülni igyekezünk, vagyis az állandó és idvességes dolgokat kívánjuk és keressük.”(Pozsony, 1888. 236. old.)

Mert ha így cselekszünk, ha így folytatjuk földi életünket, és szeretjük a mi Urunkat és Megváltónkat, akkor valóban nem kell félnünk az utolsó naptól, az ítélettől, mert mi már átmentünk a halálból az életbe! (Jn 5,24).

S íme, a mai igénkben, Pál apostolnak a thesszalonikaiakhoz írt második leveléből előttünk lévő szakaszban is, az eljövendő ítéletről van szó.

Pál a második missziói úton, Krisztus után 50-ben érkezett Filippiből Thesszalonikába. Valószínűleg hosszabb ideig tartózkodott a városban; ide küldte a filippibeli gyülekezet a neki szánt szeretetadományait. Ennek ellenére Pál nem hagyta fel a foglalkozását, és a sátorponyva szövésből elért bevételből fedezte saját megélhetésének költségeit. Ez az önzetlen szolgálat nem maradt eredmény nélkül: Pál igehirdetése nyomán keresztyén gyülekezet született Thesszalonikában.

Tudnunk kell, hogy maga Pál apostol, és nyomában a thesszalonikai gyülekezet tagjai is, abban a tévhitben éltek, hogy Jézus dicsőséges visszajövetele még az ő életükben be fog következni. Ebből adódott egyeseknek az a rossz döntése, hogy akkor már nem is kell dolgozni, hiszen Jézus hamarosan itt lesz. Nincs szükség semmit gyűjtögetni, felhalmozni. A dologtalanság sokakat felháborított. Ez ellen is fellépett Pál, itt a thesszalonikaiakhoz írt második levelében, amikor a harmadik fejezetben ezt írta: „Mert halljuk, hogy némelyek tétlenül élnek közöttetek, nem dolgoznak, hanem haszontalan dolgokat művelnek. Az ilyeneknek pedig megparancsoljuk, és a lelkükre kötjük a mi Urunk Jézus Krisztusban, hogy csendben dolgozva, a maguk kenyerén éljenek. Ti pedig, testvéreim, ne fáradjatok bele a jó cselekvésébe”(2Thessz 3,11-13).

Természetesen, voltak a gyülekezetben sokan, akik nem követték ezt a tévedést, és ahogyan Pál írta: nem fáradtak bele a jó cselekvésébe. Az apostol, elismerően szól ezekről a hívőkről mai igénk első versében, mely a levélfőben szokásos imádságban kapott helyet: „Szüntelen hálával tartozunk Istennek értetek, testvéreim, amint ez méltó is, hiszen hitetek nőttön-nő, és az egymás iránti szeretet gazdagodik mindnyájatokban”(2Thessz 1,3).

A gyülekezetnek ez az állhatatossága azért is említésre méltó, mert ezt követően Pál beszél üldöztetésről és nyomorúságról is. Ezek miben valóságáról nem szól, azonban elég, ha tudjuk, hogy Néró uralkodásának idejében vagyunk.

S itt máris előkerül az ítélet, amelyről ez mondja az apostol: „Ez annak a jele, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor titeket méltónak nyilvánít az ő országára, amelyért szenvedtek is. Mert úgy igazságos Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen, nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon mivelünk együtt”(2Thessz 15-7).

Látjuk, hogy Krisztus ítélete igazságos lesz. S neki nem kell az utolsó napig várni, Ő már most is tudja, hogy ki hogyan él: esztelenül vagy bölcsen? S ez a mai világunkra is érvényes, és ugyanúgy miránk is vonatkozik!

Ám jusson eszünkbe a második zsoltár, amely így kezdődik: „Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek? Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az ÚR ellen és felkentje ellen: Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket! A mennyben lakozó kineveti, az ÚR kigúnyolja őket”(Zsolt 2,2-4).

S érdeklődésünkre tarthat számot a zsoltár befejezése is: „Azért ti, királyok, térjetek észhez, okuljatok, ti, bírái a földnek! Félelemmel szolgáljátok az URat, reszketve vigadjatok! Csókoljátok a fiút, hogy meg ne haragudjék, és el ne pusztuljatok az úton. Mert hamar föllángol haragja, de mind boldog, aki hozzá menekül!”(Zsolt 2,10-12).

Nekünk tehát előre és fölfelé kell néznünk mindenkor, méghozzá reménységgel! Az ellenséges világban is! Mert Isten igazságos! A gyötrőinknek gyötrelemmel fog fizetni, nekünk pedig örök enyhülést ad az Ő eljövendő országában!

Hiszen az ítélet jön. Pál is ezt írja: „Mert amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival, tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának”(2Thessz 1,7-8).

Valóban élnek olyan emberek, aki csak nevetnek a Krisztus evangéliumán. Nem törődnek mással, csak saját magukkal. Történhet bármi, nem teszik föl a kérdést, hogy vajon én tettem valamit rosszul? Csakis a másik ember lehet a hibás, és persze az Isten.

A jelenések könyvében többször szó van ezekről az emberekről, amikor bekövetkezik a harag hét poharának kiöntése. Például: „A negyedik angyal is kiöntötte a poharát a napra, és megadatott neki, hogy gyötörje az embereket annak tűző sugarával; és az emberek gyötrődtek a nagy hőségben, és káromolták az Isten nevét, akinek hatalma van ezek fölött a csapások fölött, de nem tértek meg, hogy dicsőséget adjanak neki. Az ötödik is kiöntötte a poharát a fenevad trónjára: országa elsötétült, nyelvüket rágták kínjukban, kínjaik és fekélyeik miatt káromolták a menny Istenét, de nem tértek meg cselekedeteikből”(Jel 16,8-11).

Akik tehát nem ismerik Istent, és nem is akarják megismerni; akik nem engedelmeskednek Jézus Krisztus evangéliumának, azokkal szemben igazságos lesz a Eljövendő ítélete: megtudják majd, hogy hol van a kínhely, a pokol!

Velünk azonban ne így legyen! Hanem hitben és szeretetben eltöltött életünk alapján, amikor Jézus eljön azon a napon, mi is ott legyünk szentjei között, ahol a Feltámadott, és az Eljövendő megdicsőül. S akkor nekünk is szól majd Krisztus hívó szava: „Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta”(Mt 25,34).

                                                                                    †Ámen

Imádkozzunk!

Áldunk téged, Istenünk és Atyánk, hogy az örök élet jó reménységével ajándékoztál meg minket. Ne engedd, hogy megfeledkezzünk erről a Te nagy kegyelmedről és szeretetedről. Add, hogy napról napra növekedjünk a szeretetben, akaratod ismeretében, evangéliumod követésében, és el ne fáradjunk a jó cselekvésében, az Úr Jézus Krisztus által.

†Ámen

Énekek: 402 9 459 312 11