Veperdi Zoltán igehirdetése, 2023. június 18.

†

Szentháromság ünnepe után 2. vasárnap

Mt 23, 37-39

Pesthidegkút, Lelkészotthon, 2023. június 18.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe után első vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk Mt 23,37-39-ben a következőképpen:

„Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kotlós szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! Íme, elhagyatottá lesz a ti házatok. Mert mondom nektek, nem láttok engem mostantól fogva mindaddig, amíg azt nem mondjátok: Áldott, aki az ÚR nevében jön!” (Mt 23, 37-39)

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Íme, az egyházi esztendő második felében járunk immár. Elmúlt Pünkösd, s így előttünk van a teljes kinyilatkoztatás. Megismertük az Atya, Fiú, Szentlélek, Szentháromság egy igaz, élő Istent.

Ám ebben az időszakban sem maradunk ünnep nélkül, mert számunkra minden vasárnap ünnep: Jézus feltámadásának ünnepe. A Krisztus értünk hozott áldozata pedig, meghívó nekünk az örök életre. Ebből is ered, hogy az egyházi esztendő második felében Isten hív minket. Hív bűnbánatra, hív megtérésre, hív az örök életre. Mert szeret!

Megismerve tehát, hogy Isten milyen hatalmasan cselekedett értünk, nekünk egy feladatunk marad. Nevezetesen az, hogy feleljünk Isten hívására! S a mai vasárnap mondanivalója szerint, a mi válaszunk Isten hívására az is lehet, hogy engedelmeskedünk a következő felszólításának: „Meg ne vessétek azt, Aki szól!”

Aki tehát szereti azt, Aki szól hozzá: a feltámadott Jézust, Aki kijelentette nekünk Isten szeretetét a világban, az nem veti meg az ő Megváltójának szavát! Hanem inkább hallgat rá, és megtartja parancsolatait. Aki tehát hallgat arra, aki szeretetből szól hozzá, és hívja az örök életre, az maga is szeret! Szereti Istent, az ő Teremtőjét, és szereti a felebarátját, mert Jézus őérte is meghalt és feltámadott.

Pontosan erről olvastunk az oltári igénkben, János első levelében, ahol ezt írja: „Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért”(1Jn 3,16).

Igen találónak tartom Charles Spurgeonnek egy idevágó gondolatát: „Aki meg akarja ismerni a szeretetet, menjen a keresztrefeszítés hegyére és szemlélje ott a fájdalmak embere halálát”. Hiszen pontosan ott lehet a legmélyebben megismerni az Istennek irántunk való szeretetét, ahol Jézus meghalt értünk! Miután mi tudjuk azt is, hogy Jézus feltámadt, Jézus él!

S a János levél imént idézett mondatában a „yuch” (pszüché) kifejezés szerepel. Érthetjük ezt akkor úgy is, hogy úgy adjuk oda az életünket a felebarátunkért, hogy kitesszük érte a lelkünket! Más szóval, mindent megteszünk érette, ami testi és lelki erőnkből kitelik.

Ahogyan ezt Luther Márton is megfogalmazta az „Értekezés a keresztyén ember szabadságáról” című írásában: „Odaadom tehát magamat, mintegy Krisztusként embertársamnak, ahogyan Krisztus nekem adja önmagát, és nem fogok tenni ebben az életben semmi mást, mint amiről látom, hogy embertársamnak szükségére, javára és üdvösségére van, minthogy hit által mindenben bővelkedem Krisztusban”. Aki tehát így tud szeretni, az átment a halálból az életbe! (1Jn 3,14)

Van itt János levelében egy mondat, amely mellett – úgy gondolom – nem mehetek el szó nélkül. Ez pedig a következő: „Ne csodálkozzatok, testvéreim, ha gyűlöl titeket a világ”(1Jn 3,13).

Ez a világ, amely helyet adott a bűnbeesésnek, s az azóta is áradó bűnnek, nem tud mit kezdeni az Isten szeretetével, a Megváltó ingyen kegyelmével. Nem érti, mert csak azt ismeri, hogy „Bőrért bőrt”, vagy „Szemet szemért, fogat fogért”. Meg azt is, hogy „Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten” – vagyis ahogyan velünk bánnak, mi is úgy bánunk a másikkal. Például, rosszal fizetünk a rosszért. Nem kétséges, milyen távol van mindez a szeretettől! S ha valamit a világ nem tud befogadni, megérteni, ha tetszik: elhinni, akkor azt gyűlölni fogja, és meg akarja semmisíteni!

Íme, ez a harc folyik a bűnbeesés óta. Folyt akkor is, amikor Jézus itt élt a földön, és hirdette az evangéliumot: az Isten megbocsátó szeretetét. A Máté írásából előttünk lévő igeszakasz is, ennek a harcnak egy ütközetét mutatja be. Azt, amelyet Jézus a farizeusok és az írástudók ellen folytatott. Hiszen az igeszakaszunk előtt Jézus éppen ezek bűnét rója fel.

Így kezdi a beszédét: „Az írástudók és a farizeusok Mózes törvényhozó székében ülnek. Mindazt tehát, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert nem azt teszik, amit mondanak”(Mt 23,2-3).

Vagyis képmutatóknak nevezi azokat, akikre Isten igéjének hirdetése és magyarázata rábízatott. Később ki is mondja Jézus: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok azt, ami a törvényben fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni”(Mt 23,23).

Mindazt, amit Jézus e képmutatóknak elmondott, így foglalja össze a mai igénk: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kotlós szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! Íme, elhagyatottá lesz a ti házatok. Mert mondom nektek, nem láttok engem mostantól fogva mindaddig, amíg azt nem mondjátok: Áldott, aki az ÚR nevében jön!”(Mt 23,37-39).

Először is, ki kell jelentenünk, hogy képmutatók mindig voltak, vannak, és lesznek. Akik, ha szembesülnek Isten igazságával, tehetetlenségükben csak gyűlölködni tudnak ahelyett, hogy bűnbánatot tartanának, és megtérnének. Mondhatjuk: megvetik azt, aki szól! Nem kell sokat gondolkozni azon, hogy belássuk: így van ez ma is!

Jézus a prófétákat említi. Azokat az igaz prófétákat, akiket az Isten küldött, s akik valóban csak azt az üzenetet hirdették, amit az Isten rájuk bízott! E kiválasztottak által próbálta Isten összegyűjteni, lelkileg egyesíteni az övéit. Úgy, ahogyan a kotlós gyűjti védőszárnyai alá a kicsinyeit. De a képmutatók ezt nem engedték. Megölték és megkövezték az Isten küldötteit.

Pontosan erről szól a gonosz szőlőmunkások példázata is. Akik nem akarták kiadni a gazdának termés rá eső részét. Az ezért küldött szolgákat megverték, megölték, megkövezték. Amikor pedig a gazda a fiát küldte el, őt is kidobták a szőlőn kívülre, és megölték. Ebben a példázatban Jézus világossá tette, hogy a gonosz szőlőmunkások csak büntetésre számíthatnak. S a gazda a szőlőt is elveszi tőlük és más munkásoknak adja, akik engedelmeskednek neki. Máté hozzáteszi a példázathoz, hogy a főpapok megértették, amint Jézus róluk beszélt. El is határozták, hogy elfogják őt.

Íme, itt a gyűlölködés! Pedig ők is hallották a parancsolatot, amely Mózes harmadik könyvében már megmondatott: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”(3Móz 19,18). Ezt hirdetik, de nem e szerint cselekszenek. Ezért képmutatók! Ahogyan az 5. Zsoltár is mondja: „Nem jön ki szájukon őszinte szó, belül romlottak, nyitott sír a torkuk, sima a nyelvük”(Zsolt 5,10).

Sőt, éppen most készülnek arra is, hogy az Isten Fiát, Jézus Krisztust keresztre feszíttessék! S amint tudjuk, a tervüket Római segítséggel véghez is vitték. Csak Istennel nem számoltak! Nem tudták, hogy pusztán eszközök Isten üdvtervének megvalósításában. Nem várták, és ezért nem is hitték a Krisztus feltámadását. Pedig megtörtént! Jézus feltámadt, Jézus él!

Az a Jézus, Akit a képmutatók kérdőre vontak, hogy miért gyógyította meg a beteget szombaton a Betesda tavánál. Jézus akkor ezt válaszolta nekik: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom”(Jn 5,17).

S itt szólal meg számunkra az örömhír. Mert Jézus ma is munkálkodik. Nem meglepetés ez, hiszen tanítványainak megígérte, hogy velük lesz a világ végezetéig. A Feltámadott tehát ma is velünk van. Ma is kiteszi a Lelkét értünk! Ma is megtesz mindent azért, pusztán szeretetből, hogy megszeressük, és Őt kövessük. A mi Megváltónkat, az örök életig!

A feltámadott Jézus hív minket. Hív bűnbánatra, hív megtérésre, hív az örök életre! Mert szeret!

Jézus az igénkben azt mondja a képmutatóknak, hogy „Íme, elhagyatottá lesz a ti házatok”(Mt 23,28). Jézusnak ez a jövendölése beteljesedett, amikor Krisztus után 70-ben a rómaiak elfoglalták és lerombolták Jeruzsálemet!

A szeretet Istenének azonban nem ez az utolsó szava. Hanem a kegyelem. Az Atya ma is küldi a prófétáit, a szószólóit, akik hirdetik a Jézus Krisztus evangéliumát! Isten hívó szava ma is bejárja a földet: jöjjetek énhozzám mindnyájan!

Boldog az az ember, aki nem veti meg azt, Aki szól! Boldog az az ember, aki hallgat a hívó szóra! Boldog az az ember, aki engedelmességgel válaszol Isten hívására! Boldog az az ember, aki képmutatás nélkül tudja szeretni az embertársait! Boldog az az ember, aki Jézussal gyűjt, mert annak örök élete van!

Érdekes lehet még igénk utolsó verse. Jézus ajkáról hangzik a kijelentés: „Mert mondom nektek, nem láttok engem mostantól fogva mindaddig, amíg azt nem mondjátok: Áldott, aki az ÚR nevében jön!”(Mt 23,39).

Történetileg már a Nagyhéten járunk, tehát a jeruzsálemi bevonulás után. Így Jézus, itt biztosan nem a virágvasárnapi jelenetről szól!

Nos, ezt a jövendölést ezért én így értem: Virágvasárnapon, a Jeruzsálembe bevonuló Jézusban a sokaság a Messiást, az Isten Fiát látta, ezért üdvözölték e szavakkal: „Hozsánna Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban!”(Mt 21,9). Ha tehát valaki Jézusra nézve ezt mondja: áldott, aki az ÚR nevében jön, az hiszi, hogy a názáreti Jézus a Krisztus, az Isten Fia. Tehát meglátja Jézusban a Megváltót! Csak akkor látja meg valaki Jézust a maga valójában, ha hiszi, hogy Ő az Isten Fia!

Adja meg az Úristen, ezen a vasárnapon mindnyájunknak, hogy egy szívvel mondjuk el, hitvallásként is: „Áldott, aki az ÚR nevében jön!”(Mt 23,39).                                 †Ámen

Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük, hogy szeretettel szólsz hozzánk, és Megváltónkat is azért küldted el, hogy tanúja legyen hozzánk való irgalmadnak. Add, hogy mindig komolyan vegyük igédet. Ítéld meg és törd össze szívünk keménységét, hogy ne hagyjuk üresen elszállni a most hirdetett igét, hanem meghalljuk belőle a te hívó szavadat, és nálad megkapjuk mindazt, amit a téged szeretőknek ígérsz: életet és üdvösséget, megnyugvást és maradandó örömöt.                                                        †Ámen

Énekek: 435 7 61 312 11