Veperdi Zoltán igehirdetése, 2023. március 26.

†

Böjtben ötödik vasárnap

Zsid 2, 10-18

Farkasrét, 2023. március 26.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, melyet anyaszentegyházunk Böjtben az ötödik vasárnapra az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk Zsid 2,10-18-ban, a következőképpen:

„Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük szerzőjét szenvedések által tegye tökéletessé. Mert a megszentelő és a megszenteltek mind ugyanattól származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni, amikor így szól: „Hirdetem nevedet testvéreimnek, a gyülekezet körében dicsérlek téged.”

És ismét: „Én őbenne reménykedem”, majd újra: „Íme, itt vagyok, én és a gyermekek, akiket Isten adott nekem.”

Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám utódait karolja fel. Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.” (Zsid 2, 10-18)

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Hadd emlékeztessek arra, hogy Böjtben az első vasárnapon onnan indultunk el, hogy Jézus „A sátán Legyőzője”. Az utána következő vasárnapok pedig, Jézus személyének mindig egy újabb vonását jelenítették meg előttünk. Ez a sorozat pedig, Húsvét ünnepén teljesedik be, amikor Jézus Krisztusra, mint a halál Legyőzőjére tekintünk.

S íme, ebben a rendben ma, vagyis Böjtben az ötödik vasárnapon, Jézus méltóságjelzője ez: „Az igazi Főpap”.

Emlékezzünk csak, mi volt a tiszte Izrael főpapjának. Nos, először is, ő mutatta be a nagy engesztelő áldozatot a népért. Ez volt az az alkalom, amikor évente egyszer a Szent Sátorban, majd később templomban, bemehetett a Szentek Szentjébe, a kárpit mögé, ahol a frigyládát őrizték. Minden vallási kérdésben a főpapot illette a legfőbb döntés joga. Továbbá a főpap a közbenjáró Isten és az ember között.

A fogság után, amikor megszűnt a királyság, a főpap volt Izrael népének lelki-szellemi vezetője. Erre Istentől kapta a megbízást, és Isten előtt ő képviselte a népet. A későbbi korokban a főpap volt a Nagytanács vezetője.

Izrael történetének első főpapja Áron, Mózes testvére. Jézus és az apostolok korából három főpap nevét ismerjük. Az első Annás, aki Jézus elítélésekor már nem volt hivatalban. Utódja Kajafás az, aki Jézus kivégzésekor volt a főpap. Olvasunk még Anániásról, aki Pál apostol perében szerepel dicstelenül, hiszen arcul üti Pált, amikor az apostol az ügyében védekezik.

Azt gondolom, itt ki kell térnünk arra is, hogy Jézus miként az igazi főpap. Hiszen földi származását tekintve, nem származott a papi nemzetségből. A Zsidókhoz írt levél, a hetedik fejezetében ír részletesen arról, hogy Jézus a Melkisédek rendje szerinti főpap.

Ez a leírás így kezdődik: „Mert Melkisédek, Sálem királya, a magasságos Isten papja volt az, aki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahám elé ment, és megáldotta. Ábrahám pedig tizedet is adott neki mindenből. Melkisédek neve először ezt jelenti: igazság királya, aztán Sálem királya, vagyis békesség királya. Sem apja, sem anyja, sem nemzetsége, sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, mivel pedig hasonló az Isten Fiához, pap marad mindörökké”(Zsid 7,1-3).

Melkisédek titokzatos származása, és Jézus csodálatos születése mindenképpen összekötő kapocs lehet Melkisédek és Jézus között. Az pedig joggal feltételezhető, hogy Sálem városa elődje volt a későbbi Jeruzsálemnek.

Emlékezzünk csak az oltári igében felolvasott evangéliumi szakaszra, János írásából! Hiszen ott pontosan a származás kérdése került elő. A zsidók Ábrahám gyermekeinek vallják magukat, Jézusra pedig azt mondják, hogy ördög van benne. Ezzel szemben Jézus szava szerint, éppen a vitatkozó zsidók atyja az ördög, Ő maga pedig az Atyától származik. Tanulságos, hogy akik nem hiszik, hogy Jézus az Isten Fia, azok a Krisztusból antikrisztust csinálnak. S mivel másra nincs képességük csak az erőszakra, rögtön meg akarják kövezni Jézust!

Nos, a Melkisédek rendje meghatározás lényegét, én a következőben látom. Amikor Isten Ábrahámot kiválasztotta arra, hogy nagy nép atyja legyen, Istennek már volt választott papja, Melkisédek személyében. Eszerint az Isten kiválasztása a lényeg. Isten választotta ki Melkisédeket arra, hogy a királya, papkirálya legyen. És Isten választotta ki Jézust arra, hogy igazi Főpap legyen, Akinek áldozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál.

S a már említett hetedik fejezet szerint: „Ilyen főpapra volt szükségünk, aki szent, ártatlan, szeplőtlen, a bűnösöktől elkülönített, és az egek fölé emeltetett. Neki nincs szüksége arra, mint a főpapoknak, hogy naponta mutasson be áldozatot, előbb a saját bűneiért, azután a nép bűneiért. Mert ő ezt egyszer s mindenkorra megcselekedte, amikor önmagát adta áldozatul. Mert a törvény erőtlen embereket rendelt főpapokká, a törvény utáni eskü igéje pedig a Fiút, aki örökre tökéletes”(Zsid 7,26-28).

A Zsidókhoz írt levél kilencedik fejezetében pedig ezt találjuk: „Krisztus pedig mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz, akkor Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek. Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét”(Zsid 9,11-15).

Azt gondolom, szükség volt ezeket világossá tenni, hogy ezek után igénk állításai már könnyen érthetőek legyenek. Mindjárt az első: „Mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért”(Zsid 2,17).

A Filippii levél Krisztus-himnuszának mondatai juthatnak eszünkbe: amikor Jézus emberré lett, megüresítette magát, és engedelmes volt mindhalálig, azaz a kereszthalálig!

Jézus Krisztusban az emberi természet és az isteni természet elválaszthatatlanul van összekötve egy személyben. Jézus valóságos Isten és valóságos ember. Istent az ember nem engesztelheti ki. Istent csak Isten engesztelheti ki. Ezért kell jelen legyen Jézusban az isteni természet. Ahhoz pedig, hogy maga is megtapasztalhassa a kísérést, kellett az emberi természet. Jézust is megkísértette az ördög. A pusztában is, a Gecsemáné-kertben is. Saját bőrén megtapasztalta, hogy a lélek kész, ám a test erőtlen. Ezért tud irgalmas lenni, mert ugyanazt átélte, amit az ember is.

Azután igénk ezt állítja: „Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük szerzőjét szenvedések által tegye tökéletessé”(Zsid 2,10).

Isten, aki a mindenség és benne az ember teremtője, azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. Más szóval eljusson Isten dicsőségébe. Az méltó az Istenhez, akié a dicsőség örökkön örökké, hogy a teremtménye is dicsőségbe jusson. Isten mindent meg is tett azért, hogy ez az akarata beteljesedjen. Egyszülött Fiát is azért küldte, hogy minket, bűnösöket, üdvözítsen. Akkor is, ha ezért a Krisztusnak szenvednie kellett. Ő pedig abban mutatta tökéletes engedelmességét, hogy vállalta a kereszthalált!

Majd igénk kijelenti: „A megszentelő és a megszenteltek mind ugyanattól származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni”(Zsid 2,11).

Jézus Krisztusban Isten gyermekei lehetünk, s mint ilyenek, Jézusnak testvérei. Jézus a megszentelő, akinek véréért megbocsáttatnak a mi bűneink. Mi pedig ezért, és csak ezért lehetünk megszenteltek! Az a csoda, hogy a megszentelő nevez minket a testvéreinek! Ezzel pedig valósággal magához emel bennünket.

Augustinus csodaszép szavai jutnak eszembe, midőn „Vallomások” című könyvében így beszélt Istenhez: „Kerestem az útját, miként gyűjthetnék erőt, mely alkalmassá tesz, hogy téged élvezzelek, s meg nem találhattam, míg át nem öleltem még a közvetítőt az Isten s az emberek között: az ember Krisztus Jézust, aki mindenekfölött való örökké áldandó Isten, aki hív bennünket s így szól: „Én vagyok az út, az igazság és az élet”. Nem voltam még eléggé alázatos, hogy az alázatos Jézust, Istenemet, tarthassam, s azt sem értettem meg, hogy mire tanít az ő esendősége. Mert a te Igéd, örök Igazság, teremtésednek magaslatai fölött tornyosul, s azokat, akik alávetik magukat, felemeli önmagához. S a fennhéjázókra tekintve azt akarta, hogy önhittségükben ne távolodjanak el még jobban, hanem ott látván lábuk előtt az esendő istenséget, mely fölölté a mi „bőrköntösünket”, inkább maguk is esendőknek érezzék magukat s lankadtan boruljanak le előtte, hogy azután Jézus fölkelvén magához emelje őket”(i.m.: Hetedik könyv XIX.25.).

S végül igénk még egy kijelentése: „Halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak”(Zsid 2,14-15).

Az igazi Főpap, a sátán Legyőzője, és a halál Legyőzője. Nekünk pedig, az Isten gyermekeinek, nincs többé kárhoztatásunk, mert a feltámadott Jézus győzött a bűn és a halál felett! Krisztusért, a Krisztusba vetett hitért, nekünk szabad utunk van az Atyához.

A Zsidókhoz írt levél csodálatos magasságban kezdődik: „Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette. Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült”(Zsid 1,1-3).

Őt hallgassuk, Őt kövessük, parancsolatai szerint éljünk, mert csak Ő, az igazi Főpap vezet minket az örök életre!

                                                                  †Ámen

Imádkozzunk:

Urunk, Istenünk! Magasztalunk szent Fiad engesztelő szolgálatáért, amelyet az igével és a szentségekkel végez közöttünk. Add, hogy szolgálata ne vesszen kárba, hanem az Ő szent népe legyünk: reá hallgassunk, neki higgyünk, benne éljünk, és általa üdvösségre jussunk.

                                                                  †Ámen

Énekek: 379 4 199 312 12