Veperdi Zoltán igehirdetése, 2023. március 19.

†

Böjtben negyedik vasárnap

1Kor 10, 14-17

Pesthidegkút, Fébé Anyaház, 2023. március 19.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, melyet anyaszentegyházunk Böjtben a negyedik vasárnapra az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk 1Kor 10,14-17-ben, a következőképpen:

„Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást! Úgy beszélek hozzátok, mint értelmes emberekhez: ítéljétek meg magatok, amit mondok. Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem Krisztus testével való közösségünk-e? Mivel a kenyér egy, mi is mindannyian egy test vagyunk, mert mindannyian az egy kenyérből részesedünk.” (1Kor 10, 14-17)

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Talán nem haszontalan egyszer számba venni, hogy a böjti vasárnapok hogyan állítják elénk Jézus Krisztust. Nos az első vasárnap böjtben, Jézust, mint a sátán Legyőzőjét mutatja be. Azután a második és a harmadik böjti vasárnapon Jézus mint az Úr Szolgája, majd az Isten Báránya jelenik meg előttünk. A mai, vagyis böjtben a negyedik vasárnap, Jézust, mint az élet Kenyerét ismerjük meg. Következik az ötödik vasárnap, amely Jézus Krisztusra, az igazi Főpapra mutat. S végül a hatodik, amely már Virágvasárnap, az alázatos Királyt helyezi a középpontba.

Ez a sorozat pedig Húsvét vasárnap teljesedik be, amikor is az Isten Fia, a mi Megváltónk, a halál Legyőzőjeként magasodik fölöttünk.

A böjti vasárnapok tehát így vezetnek minket a sátán Legyőzőjétől a halál Legyőzőjéig. S íme, ebben a sorban ma, Jézus Krisztus mint az élet kenyere áll előttünk.

Hadd kezdjem azzal, hogy nagyon szeretem az 1927-ben kiadott, Tolnai új világlexikon szócikkét a kenyérről. Mert annak első mondata ez: „A megőrölt gabonából mindennapi étkezésre készült sütemény a kenyér”!

Mindjárt kitűnik ebből, hogy a kenyér egyszerre nélkülözhetetlen és különleges is. Mert ősidők óta minden nap fogyasztjuk, mégis méltó arra, hogy megbecsült sütemény legyen.

A kenyér történetéről csak egy érdekességet szeretnék megemlíteni, amelyet szintén a Tolnai Lexikon jegyzett fel: az ember hosszú ideig pörkölve fogyasztotta a gabonát. Ezt a hagyományt őrzi a mai napig a pattogatott kukorica.

Nos, mindezek után természetes, hogy mai igéinkben a kenyérről van szó. Meg kell említenem az oltár előtt felolvasott szakaszt János evangéliumából, az ötezer ember megvendégelését. Amelyben Jézus mellett a kenyér a másik főszereplő.

A történet János evangéliumának elején szerepel. Jézus Kapernaumban, illetve a Galileai tenger vidékén tanított és gyógyított. Nagy sokaság követte Őt a tenger túlsó partjára is, ahol Jézus próbára tette tanítványait, hogy megmutathassa előttük: Istennek minden lehetséges. Hiszen csak a férfiak ötezren voltak, s bizonyára a sokaságban voltak még asszonyok és gyermekek is.

János így írja: „Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek”(Jn 6,11).

Nem lehet nem észrevenni a hasonlóságot az utolsó vacsorán történtekkel. Annál is inkább, mert nem sokkal alább, ugyanebben a fejezetben Jézus kijelenti: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha”(Jn 6,35).

S tovább, a vitatkozó zsidóknak Jézus kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne”(Jn 6,53-56).

S János írásából még valamire, feltétlenül föl kell figyelnünk. Amikor Jézus észrevette, hogy a sokaság el akarja Őt ragadni, hogy királyukká tegye, visszavonult előlük. A görög ige, amit János használ, ezt jelenti: elmegy, eltávozik, egy szobát elhagy, meghátrál! Mert az alázatos Király nem földi Király akar lenni. Amit Jézus hoz, az a földi kenyérnél sokkal különlegesebb és értékesebb: az örök élet!

Bizonyára mindenki ismeri William Shakespeare szerelmes szonettjét: „Az vagy nekem, mi testnek a kenyér s tavaszi zápor fűszere a földnek; lelkem miattad örök harcban él, mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg; csupa fény és boldogság büszke elmém, majd fél: az idő ellop, eltemet; csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy a világ lássa kincsemet; arcod varázsa csordultig betölt s egy pillantásodért is sorvadok; nincs más, nem is akarok más gyönyört, csak amit tőled kaptam s még kapok. Koldus-szegény királyi gazdagon, részeg vagyok és mindig szomjazom.” (Ford.: Szabó Lőrinc)

Az első Korinthusi levél tizedik fejezete a pusztai vándorlás intő példájáról szól – nekünk. Pál világosan kijelenti ebben: „Mindez példává lett a számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak. Bálványimádók se legyetek, mint közülük némelyek… Mindez pedig példaképpen történt velük, és figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk. Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!”(1Kor 10,6-7.11-12).

Fölolvasott igénk pedig annak a szakasznak a kezdő mondatai, amelyben Pál apostol az úrvacsora és a bálványáldozati hús elfogyasztásának kérdését feszegeti. Mivel a bálványok nem istenek, az a hús, amelyet a pogányok bálványáldozati húsnak mondanak, ugyanolyan mint a közönséges hús. Amelyet a hívő kérdezés nélkül megehet. Viszont ha a pogányok hozzák föl, hogy ez bálványáldozati hús, akkor ne együk meg, hogy az ő, vagyis a hitetlen lelkiismeretét ne botránkoztassuk meg!

S ennek a gondolatmenetnek a végén írja Pál a következő tanítást: „Akár esztek tehát, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek! Megütközésre ne adjatok okot sem a zsidóknak, sem a görögöknek, sem Isten egyházának, mint ahogyan én is mindenben mindenkinek igyekszem kedvére lenni, nem a magam hasznát keresve, hanem a többiekét, hogy üdvözüljenek”(1Kor 10,31-33).

Nekünk pedig az úrvacsora a fontos, ahogyan Pál írja: „Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem Krisztus testével való közösségünk-e? Mivel a kenyér egy, mi is mindannyian egy test vagyunk, mert mindannyian az egy kenyérből részesedünk” (1Kor 10,16-17).

Az Ószövetség Isten és választott népének kapcsolatát, rendszeresen hasonlítja a házassági kötelékhez, amely a legszorosabb és a legbensőségesebb viszony egy férfi és egy nő között. Az Újszövetség is folytatja ezt a gondolatmenetet, amikor Jézust a vőlegénynek nevezi, akinek a menyasszonya az egyház.

Márk evangéliumában, amikor a farizeusok és Keresztelő János tanítványai Jézust arról kérdezték, hogy az Ő tanítványai mért nem böjtölnek, így felelt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Addig, amíg velük van a vőlegény, nem böjtölhetnek”(Mk 2,19).

A Jelenések könyve a tizenkilencedik fejezetben, a nagy Babilon bukása után így írja le az örömöt a mennyben: „Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya, és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba: ez a gyolcs a szentek igaz cselekedeteit jelenti. Így szólt hozzám: Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára!”(Jel 19,7-9).

S ha most visszaemlékezünk Shakespeare szonettjére, vajon tudjuk-e mi Jézusnak ezt mondani: az vagy nekem, mi testnek a kenyér? Mindennapi eledel, élvezetre való sütemény! Az vagy nekem, mint a tavaszi zápor a földnek? Szomjúságot enyhítő, új életre ízesítő fűszer!

Tudjuk-e Jézusnak mondani: lelkem miattad örök harcban él? Mert szüntelenül küzdök a rossz, s a bűn ellen, de sokszor elbukom. Hiába eszem az élet Kenyerét, az új élet bennem nem szökken szárba hirtelen.

Tudjuk-e Jézusnak mondani: arcod varázsa csordultig betölt, s egy pillantásodért is sorvadok? Vagy van más, ami a szívemet betölti, s viaskodik a Krisztus arcával? Lelki küzdelmeiben meglátom-e Jézus pillantását, amikor Ő sohasem veszi le őrző és bátorító tekintetét rólam?

Tudjuk-e Jézusnak mondani: nincs más, nem is akarok más gyönyört, csak amit tőled kaptam s még kapok? Mindig Jézus számomra a legfőbb jó? Pedig tudom, hogy mindent felülmúl az az öröm, amit Isten készített az őt szeretőknek, akik hisznek az Ő Fiának nevében.

Tudjuk-e Jézusnak azt mondani: koldus-szegény vagyok királyi gazdagon, részeg vagyok és mindig szomjazom? Krisztusban minden az enyém, a magam érdeme pedig csak arra elég, hogy koldus-szegény maradjak. Ám Jézus előtt mindig is koldus maradok. Krisztus kész arra, hogy teljesen betöltsön, de én szomjazom-e megelégíthetetlen vágyakozással szeretetére, kegyelmére, közelségére?

Böjtben a negyedik vasárnapon, segíts, Uram, hogy vegyem az élet Kenyerét ingyen. Segíts, Uram, hogy szívemet-lelkemet mindenestől betöltse az öröm. Mert a sátán Legyőzőjénél van a bűnbocsánat, és a halál Legyőzője ajándékozza nekünk az örök életet!

                                                                  †Ámen

Imádkozzunk:

Mindenható Isten, aki hatalmat adtál szent Fiadnak, hogy örök életet adjon azoknak, akik hisznek benne: ajándékozz meg minket is élő hittel, vezess a mi Urunk Jézus Krisztushoz, hogy az ő igéje, mint az élet kenyere, táplálja és erősítse gyenge hitünket.

                                                                  †Ámen

Énekek: 364 3 357 312 12