Veperdi Zoltán igehirdetése, 2022. március 6.

†

Böjtben 1. vasárnap

Jak 1, 12-15

Pesthidegkút, 2022. március 6.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Böjtben az első vasárnapra az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk Jak 1,12-15-ben a következőképpen:

„Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek. Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: „Isten kísért engem”, mert Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz”(Jak 1,12-15).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Íme, böjt első vasárnapja köszöntött ránk. S bevezetőül mondjuk el, mi is valójában a böjt!

Nos, a Bibliai Lexikon szerint a böjt „teljes vagy részleges tartózkodás ételtől, italtól és esetleg a házastársi érintkezéstől.” Az Ószövetség gyakorlata szerint megalázkodást is jelent. Így kap a böjt vallási színezetet, mert súlyt ad a kérő imának. Különösen nehéz időkben volt ajánlatos böjtöt tartani. Azután haláleset alkalmával; vagy Isten kinyilatkoztatására várva; vagy bűnbánat jeleként Isten bocsánatának megszerzésére.

Mózes törvénye eredetileg csak egy böjti napot írt elő, az engesztelés napját. A babiloni fogság után azonban további négy böjti napot iktattak be (v.ö. Zak 8,19), hogy a nagy nemzeti nyomorúság feledésbe ne merüljön. Ezeken kívül persze mindenki böjtölhetett még egyéni elhatározása szerint is.

Figyelemre méltó, hogy már a próféták felszólalnak a böjt túlértékelése és túlzásba vitele ellen, például Ézsaiás és Jeremiás. A kései zsidóság ennek ellenére nagy jelentőséget tulajdonított a böjtnek. Az Újszövetségben a farizeusok és követőik hetenként kétszer, hétfőn és csütörtökön tartottak böjtöt, és ennek olyan fontosságot tulajdonítottak, hogy azt Jézus is kifogásolta.

Mindazonáltal Jézus Krisztus is böjttel készült messiási küldetésére: „A Lélek indítására a pusztában tartózkodott negyven napon át, miközben kísértette az ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de azok elmúltával megéhezett” – olvassuk Lukács evangéliumában (Lk 4,1-2), Jézus megkísértése történetének elején. Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben pedig arról olvashatunk (ApCsel 14,23), hogy böjtölve és imádkozva állították szolgálatba a gyülekezetek elöljáróit.

S mit jelent nekünk ma a böjt? – kérdezhetnénk immár. Mit jelent nekünk, akik nem a törvény betűjén élünk, hanem a Krisztusban nyert szabadságban.

Először hallgassuk meg, mit mond maga Isten a böjtről: „Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a jogtalanul fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény hajléktalant, ha meztelen embert látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az ÚR dicsősége lesz mögötted. Ha segítségül hívod az URat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok!”(Ézs 58, 6-9).

Ezt mondja tehát Isten a böjtről, meglepő módon már Ézsaiás prófétánál az Ószövetség népének. Kiviláglik belőle, hogy nem maga a böjt, az önsanyargatás a fontos, hanem a szeretet törvényének betöltése szóval és cselekedettel, mert ez viszi az embert közelebb Istenhez.

Kell-e tehát nekünk böjtölnünk? A hagyományos értelemben nem kell, vagyis nem kötelező, legfeljebb szabad, éppen a Krisztusban nyert szabadság alapján. Ezt úgy értem, hogy például azokban a családokban, ahol szokásban van, hogy péntekenként nem esznek húst, nem lehet érvelni e szokás megszüntetésére. De ahol nincs szokásban, nem lehet kötelezni a családot a bevezetésére. Egyedül Nagypéntek kivétel, mert akkor nem eszünk húst.

A böjt számunkra a várakozás időszaka, ezért lila az oltárterítő is, mint Ádventben. Várakozás Nagypéntekre és Húsvétra, Jézus halálára és feltámadására, arra, hogy Isten megváltó szent műve végbemenjen. Jó, ha ez a várakozás nem tétlenségben múlik, hanem – s erre int ma Jakab levele is – a kísértés elleni kitartásban, és a megpróbáltatás idején a megállásban.

Két fogalom kerül itt elénk, az egyik a kísértés, a másik a megpróbáltatás. A kettő között pedig lényeges különbség mutatkozik. A kísértés a gonosztól van. Célja, hogy elszakítson Istentől, más szóval elvegye a hitemet. A megpróbáltatás viszont Istentől van, hogy erősítse a hitemet!

Nézzük most már, mit is ír Jakab a kísértésről! Az első és legfontosabb: „Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: „Isten kísért engem”(Jak 1,13). Az ember rendszerint azzal próbálja elhárítani magától a felelősséget, amit joggal nevezhetünk őshazugságnak, hiszen már a bűnbeesés történetében így volt. Hogy tudniillik, a bűn végső oka maga Isten, mert a tilalom felállításával Ő hozott olyan helyzetbe, hogy vétkezhetek. De ez nem így van! Jakab is azt mondja, hogy Isten senkit sem kísért a gonosszal. S ha az imént, a kísértés meghatározásakor azt mondtuk, a kísértés célja, hogy elvegye a hitemet, akkor nem kell külön bizonyítanunk, hogy Istennek az semmiképpen nem lehet a szándéka!

Közbevetve Jakab arról is beszél, hogy Isten a gonosztól nem kísérhető. Hiszen, mint mondja: „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása”(Jak 1,17). Mert az Isten szeretet, s a szeretet nem fér össze a gonoszsággal, sőt, hatalma van rajta! Így áll előttünk Krisztus, mint a Sátán legyőzője. Emlékezzünk csak, mit olvastunk Lukács evangéliuma negyedik fejezetében: a megszállott ember így kiáltott: „Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy, az Isten Szentje!”(Lk 4,34).

Jakab, miután világossá tette, hogy honnan származhat a kísértés, rámutat annak igazi forrására: „Mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe”(Jak 1,14). Jézus is azt mondta, hogy a szívünkből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és az istenkáromlások (Mt 15,19).

Nem gondolom, hogy az egyes kísértésekről külön is kellene szólnunk, hiszen azok természetét kiválóan ismerjük, mert a szívünkben hordozzuk. Inkább hadd hozzak ide egy történetet: „Valaki nagyon soká sínylődött a bűn rabságában. Először nem tudta, milyen örvények közt vezet útja, egy napon azonban megismerte Megváltóját, s ettől kezdve szabadulni akart régi élete bilincseitől. De még így is nagyon sokáig tartott, amíg gyakorlati életét a megismert elmélethez alakította. Harcolni kezdett a bűnnel, néha sikerrel, néha azonban kudarccal. Egy alkalommal, nagy küzdelemmel legyőzött kísértés után csodálatos derű és boldogság szállta meg a szívét. Ekkor értette meg, hogy Isten angyalai szolgálnak neki, szíve, lelke nyugalmában.”

S az elbeszélést egy kis versike zárja: „Milyen boldog, drága harc ez, Ha győzelmünk lett a vége! Egy ördögöt, ha elűztünk, Ezer angyal jön helyébe!”(Fébé naptár 1941).

Jakab is boldognak mondja azokat, akik kitartanak a kísértésben. De megmutatja az elesettek útját is: „A kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz”(Jak 1,15). Aki tehát a kísértésben elveszti a hitét, az végleg elszakad Istentől, sorsa az örök halál!

A másik fogalom mára, mint mondtuk, a megpróbáltatás. Ellentétben a kísértéssel, a megpróbáltatás Istentől van, amikor is Isten az embert próbára teszi. Az Ószövetségben klasszikus példája ennek Ábrahám és Izsák története. El tudom képzelni Ábrahám megdöbbenését: Isten emberi reménységen felül ajándékozta meg őt fiúgyermekkel, hiszen ő is és Sára is „élemedett korú öregek” voltak – írja a Szentírás, amikor Izsák megszületett. S most ugyan az az Isten azt kéri tőle, hogy áldozza fel Izsákot égőáldozatul. De Ábrahám nem kérdez, nem zúgolódik, hanem veszi a fiát s mindazt, ami az áldozathoz szükséges, és indul arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki. Ismert a végkifejlet mindenki előtt, s így állta meg a próbát Ábrahám, de nemcsak megállta, hanem lépett egyet feljebb a hitben!

Az Újszövetség a próbatételt balszerencse és üldöztetés formájában ismeri, s a próba kiállása tanúsítja az Istenhez, illetve Krisztushoz való hűséget. A Jel 2,10-ben olvassuk: „Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni. Íme, az ördög börtönbe fog vetni közületek némelyeket, hogy próbát álljatok ki, és nyomorúságotok lesz tíz napig. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját”(Jel 2,10) – szól Krisztus ígérete a szmirnai gyülekezethez.

A próbatételről szólva is azt gondolom, hogy szebbnél-szebb példák felsorolása helyett hasznosabb, ha ki-ki végiggondolja a saját életét. Hátha észreveszi benne Isten próbáját.

S miért fontos ez? Hadd válaszoljak egy példázattal: „Egy korábban már hívő ifjú később újra visszatért a világba, elfordult Istentől. Egyszer azután különös álmot látott. A Mennyországban járt, ahol az angyalok hatalmas teremben vezették körül, melynek falai és mennyezete csupa-csupa fényes koronával voltak teleaggatva. Itt az volt a szokás, hogy amint valaki megnyerte a mennyországban lakhatás jogát, az angyalok azonnal leakasztottak egy koronát, s az új jövevény fejére helyezték. A mi ifjúnk is kíváncsian nézdegélt maga körül, amikor a szeme hirtelen egy mindegyiknél fényesebb, szebb koronán akadt meg. Kíváncsian kérdezte a kísérő angyaltól: kié ez a gyönyörű korona? Mire az angyal komolyan válaszolt: Valamikor a tiéd volt, de mert nem vigyáztál rá, elveszítetted, többé már nem lehet a tiéd”(finn történet).

Ezért fontos tehát életünk számbavétele, mert elveszíthetjük a koronánkat! De mindenképpen erősítsen bennünket a hit, hogy a mi koronánk is készen van!

Végezetre Jakab ígéretét kell a szívetekre helyezzem: „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek”(Jak1,12). Íme, Böjt ideje is, harc számunkra Testvéreim, a kísértés ellen s a próbatételekben, a hitünkért. De az út végén ott ragyog a kereszt és az üres sír, vár a feltámadott Jézus, a koronánk szerzője és őrizője. Őreá tekints minden küzdelemben, Őt kövesd, Őt szeresd, s tiéd lesz a korona, az örök élet.

†Ámen

Imádkozzunk!

Hálát adunk neked, Urunk és Istenünk, hogy nem vádolsz, és nem kárhoztatsz minket, hanem velünk vagy, és javunkra cselekszel mindent. Add, hogy legyőzzünk minden kísértést, és hűek legyünk hozzád, és így elnyerjük majd az élet koronáját, amelyet a téged szeretőknek ígértél.

                                                                  †Ámen

Énekek: 434 4 441 71