Veperdi Zoltán igehirdetése, 2021. augusztus 22.

†

Szentháromság után 12. vasárnap

2Kor 3, 4-9

 Pesthidegkút, 2021. augusztus 22.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet egyházunk Szentháromság ünnepe után a tizenkettedik vasárnapra az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk 2Kor 3,4-9-ben, a következőképpen:

„Ilyen bizodalmunk pedig Krisztus által van Isten iránt. Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak arra, hogy bármit is megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk Istentől van. Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít. Ha pedig a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata dicsőséges volt, úgyhogy nem tudtak Izráel fiai Mózes arcára nézni arcának múló dicsősége miatt, hogyne volna még dicsőségesebb a Lélek szolgálata? Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel dicsőségesebb az igazság szolgálata!”(2Kor 3,4-9).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Pál apostolnak a Korinthusiakhoz írt második levele eltérő tartalmú az elsőtől. Amaz a gyülekezet mindennapi életében felvetődött kérdésekre ad választ. A második levél pedig a jeruzsálemi gyülekezet javára való adakozásra felhíváson túl, lényegében egyetlen fő téma körül összpontosul. Az írás középpontjában az apostol védekezése áll, amellyel a zsidókeresztyének által vitatott tantételeit igyekszik megszilárdítani, s ebben a döntő érve az, hogy az ő tanítása felülről való.

„Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik meghamisítják az Isten igéjét” – írja Pál korábban a levélben – „hanem mint akik tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt a Krisztus által”(2Kor 2,17).

S vallja, hogy az evangélium hirdetésének szolgálatára Isten tette alkalmassá a többi apostollal együtt, akiket elhívott és meg is igazított. Mert Isten az, aki a föltámadott, élő Jézus Krisztus és a Szentlélek által ma is támaszt szolgákat az új szövetség hirdetésére. S ahol valóban Ő idéz elő változást, az az élet többé visszafordíthatatlan.

S éppen Pál ne tudna erről, aki mindezt személyesen is megtapasztalta? Hiszen Jézus megjelenése a damaszkuszi úton, csak az egyik csúcspont Pál életében a történések sorozatának. S az apostolt már a megtérése előtt felkészítette Isten a Krisztus szolgálatára.

Mert már az is a Teremtő rendelése, hogy Pál Tarsusban született. E forgalmas kikötő és kereskedő város, központja volt a Baál-kultusznak. Az esztendő bizonyos szakában rendkívül nagyszabású ünnepélyeket tartottak, melyeken nem csak a városi, hanem a környékbeli lakosság is részt vett. Ezeket az ünnepeket képzeletünket felülhaladó erkölcstelen látványosságok és cselekedetek kísérték. A gyermek Pál még nem tekinthetett a bűnfertő mélységeibe és rejtett titkaiba, de annyit bizonyosan láthatott, hogy a bálványimádástól eliszonyodott.

S a pompás templom helyett örömmel és buzgó szívvel kereste fel a kis, egyszerű zsinagógát, ahol a láthatatlan Fővalót, Izraelnek Szentjét, szüleivel, rokonaival együtt imádhatta. Talán ezek a korán szerzett tapasztalatok segítették érését annak a későbbi meggyőződésének, hogy az emberi természet a bűnnek olyan mélységébe bukott alá, ahonnan a maga erejéből képtelen kiszabadulni, s ahonnan csak egy mindenható isteni erő válthatja meg, s emelheti fel méltó helyére.

S az is Isten csodálatos terve szerint való, hogy Pál a jeruzsálemi rabbiképzőt elvégezte, zsidó pap és kiváló farizeus lett belőle. Teljesen fel volt fegyverkezve a Lélek minden fegyverével, anélkül hogy tudta volna előre, hol és milyen célból fogja ezeket használni. Megtérése után minden városban, melyet meglátogatott – ha lakott benne zsidóság – első útja mindig a zsinagógába vezetett. S az a körülmény, hogy rabbinus oklevéllel rendelkezett, biztosította számára a beszédtartás jogát. Zsidó származása, velük való rokonsága, hasonló gondolkodásmódja képessé tette őt arra, hogy hallgatóinak figyelmét lekösse, Szentírásbeli jártassága pedig mindenütt a legnagyobb tiszteletet keltette.

Azután Istennek úgy tetszett, hogy a Nagytanács Pálra bízta a keresztyénség végleges kiirtását. Ám az üldöző kegyetlenkedéseivel az üldözötteknél jó eredményt idézett elő. A szerencse, s a jólét sokszor végzetessé válik tulajdonosa számára, de az üldöztetés, szenvedés, soha. S az új hit hordozói Pál elől menekülve, de lélekben megerősödve szétszóródtak, és hirdették az igét mindenfelé. Ettől fogva a keresztyénség átlépte Jeruzsálem határait: most már egész Júdeában, Samáriában, de a távoli Föníciában és Szíriában is hangzott az Evangélium, s vezértűzként gyulladt fel sok városban és faluban. Elképzelhetjük, micsoda csalódás volt ez az üldöző számára, aki azt hitte, hogy sikerült elfojtani a keresztyénség tüzét, s most számtalan helyen újralobban, éppen az ő erőszakoskodása miatt. Istennek a csodája ez is, hogy az emberi rossz szándékból is tud jót előhozni, hiszen Pál, már mint üldöző is, terjesztője vált a szent eszmének.

S végül Isten szent akarata szerint jelent meg Jézus az apostol előtt a damaszkuszi úton. A főpapok felhatalmazásával a kezében – mely szerint Palesztinán kívül is, bárhol az országban nyomozhatott a menekültek után – Pált a bosszúvágy vezette a város felé. Ekkor még az volt a meggyőződése, hogy eretnekséget üldöz, mely veszélyezteti az igaz hitet, s ha ő ezt vérbe fojtja, akkor nagy érdemeket szerez, és Jahvének tetsző munkát végez.

Érkezésének híre eljutott Damaszkuszba, hamarabb mint ő maga: Krisztus kicsiny serege imádkozott, hogyha lehetséges, múljon el tőle a keserű pohár. Ne legyen előmenetele a farkasnak, aki azért jött, hogy a békés nyájat szétriassza. Pál pedig mind közelebb jutott céljához, midőn Istennek Pásztora meghallotta remegő bárányainak kiáltó szavát, és eléje ment a farkasnak, hogy szembeszálljon vele. Hirtelen mennyei fény terítette le Pált, aki kérdésére ezt a választ kapta: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl”(ApCsel 9,5)!

Leírhatatlan az a mély hatás, melyet Pálra ez a csoda-teljes pillanat gyakorolt. Mi az időt részekre daraboljuk, s elnevezzük percnek, órának, napnak vagy évnek, s azt hisszük, hogy ezek hosszúsága különbözik egymástól. A mindennapi életben ez így is van. De vannak finomabb méretek is, amelyhez hasonlítva a közönséges számítás hibás eredményt idéz elő. Itt az idő igazi tartalmát az szabja meg, hogy a lélek mennyi tapasztalatot szerzett, s milyen próbán ment keresztül. Így nézve Pál életének ezt a pillanatát, talán hosszabb, mint előbbi életének egész tartalma.

És micsoda elképzelhetetlen változás követte! Ahelyett, hogy a kevély farizeus büszkén lovagolt volna végig az utcán, s egy eretnek-nyomozót megillető pompával fogadták volna, roskatag, remegő, tapogatódzó vak emberként, kísérőinek karjára támaszkodva vonszolta magát egy vendégfogadó házba, megdöbbenésére azoknak, akik az üdvözlésére eléje mentek. Be kellett vezetni egy külön szobába, s kérésére egyedül hagyni, ahol teljes sötétség borult reá. Bár kívül körülötte sötétség volt, de belül, lelkében annál világosabb. A vakság azért bocsáttatott reá, hogy elzárja a külső háborgatásoktól, és képesítse belső világának vizsgálatára. Bizonyosra vehetjük, hogy a három nap iszonyú tusakodásai alatt kialakult elméjében azoknak az igazságoknak minden részlete, melyeket később mindenütt, s így Korinthusban is hirdetett. A három nap eltelte után meggyőződött arról, hogy az ő következendő élete bizonyságtétel lesz: íme megtudta, hogy a názáreti Jézus népének Messiása, és a világ Megváltója, természetes, hogy életét arra szentelte, miszerint e csodás tényt az egész világnak igyekezzék tudomására juttatni.

Ennek a rendelésnek azonban, külső hatás útján kellett megvilágosodni tudatában. Anániás, valószínűleg a damaszkuszi gyülekezetnek egyik vezető embere, látomásban értesült arról, hogy milyen nagy változás állt be Pál életében, és eléje küldetett, hogy visszaadja szeme világát és a keresztség által bevegye a keresztyén egyházba. Szebb jelenetet alig lehet elképzelni, mint ahogyan Istennek ez az embere közeledett ahhoz a férfiúhoz, aki azért jött a városba, hogy őt és a híveket elpusztítsa. Anániás amikor megismerte a helyzetet egyszerre megbocsátott és elfelejtette a nagy ellenség vétkeit, s magához ölelte a szeretet karjaival. Bizonyos, hogy Pál, ama három nap alatt, melyet vakságban töltött, lelkének belső világában is megnyerte s bűnbocsánatot. Micsoda boldog megbizonyosodás volt számára, midőn szemei ismét megnyílottak, s viszontláthatta a külvilágot, s az első megbocsátó emberi arcot, akitől megtudta, hogy Isten őt jelölte ki választott edényévé, hogy hordozza az Ő szent nevét „A pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt is”(ApCsel 9,15). Pál a küldetését határtalan bizalommal és örömmel fogadta, és lángoló buzgósággal teljesítette: ettől a pillanattól kezdve halála órájáig csak egyetlen célt és feladatot ismert: a Jézus Krisztus szolgálatát.

Isten így készítette föl és tette alkalmassá Pált arra, hogy az új szövetség, s a megelevenítő Lélek szolgája legyen. S az apostol hűségét maradandóan azzal dicsőítette meg a Teremtő, hogy Urával azonos sorssal jutalmazta: Rómában életét adhatta az Evangéliumért. Pál azonban a földön sem halt meg, csak a porhüvely hiányzik, amely láthatóvá tette. Lelke ma is él, ezer és ezer templomban hangzik fel ma is ékes szava, hogy példájával, intelmeivel, tanácsával segítsen bennünket a tusakodásban, s végül a feltámadott Krisztushoz vezessen minket is. †Ámen

Imádkozzunk!

Urunk, Istenünk, aki megismertetted velünk országodnak azt a titkát, hogy egyedül a Te irgalmad teremthet újjá minket: kérünk, tedd valósággá rajtunk, ami lehetetlen számunkra, és igazíts meg minket a benned való hit által, tedd igazzá érzésünket, gondolkodásunkat, beszédünket, viselkedésünket, egész életünket, Jézus Krisztusért.

                                                               †Ámen

Énekek: 250 9 320 293