Veperdi Zoltán igehirdetése, 2021. június 27.

Szentháromság után 4. vasárnap

Gal 5, 13-14

Pesthidegkút, 2021. június 27.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.                      Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe után a negyediki vasárnapra, az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk Gal 5,13-14-ben, a következőképpen: „Mert ti, testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak. Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint magadat(Gal 5,13-14).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Pál apostolt, a galata levél megírására, az a hír késztette, hogy az általa alapított galáciai gyülekezetben „más evangéliumot” hirdettek. Holott csak egyetlen evangélium van, mégpedig az, amelyről ő szólt közöttük. A levélnek, még az apostolnál is szokatlan kemény hangja és megalkuvást nem tűrő határozottsága, éppen ezzel magyarázható. Mert nem valamilyen részletkérdésről van szó, hanem magáról az evangéliumról.

Akik a galáciai gyülekezetben felléptek, tanításuknak olyan színt kölcsönöztek, amely Istentől küldött örömüzenetként hatott a hallgatóikra. Istennek azonban nincs kétféle evangéliuma – ismeri fel Pál világosan a helyzetet. Mégsem hatalmi szóval, apostoli tekintélyének latba vetésével küzd az általa hirdetett evangélium igazáért, hanem teológiai érvekkel. Ezért válhatott levele a későbbi nemzedékek számára is nélkülözhetetlenné.

Mi lehetett ez a más evangélium, amit Pál ellenfelei hirdettek? Mivel írásos nyomot nem hagytak maguk után, tanításukat csak a Galata levélben található utalások alapján lehet összeállítani.

Azt máris megállapíthatjuk, hogy a tévtanítók is „evangéliumként” mutatták föl eszméjüket a gyülekezetnek. Ebből nyilvánvaló, egyfelől hogy ők is Krisztust hirdették, különben nem nevezné az apostol evangéliumnak, másfelől az üdvösség feltételévé tették tanításuk elfogadását és követését. Az üdvösség elnyerése szempontjából pedig, feltétlenül szükségesnek tartották a pogány származású keresztyének esetében is a körülmetélkedést (Gal 2,3; 5,11). Azután nagy hangsúlyt helyeztek az ünnepi időpontok és időszakok pontos betartására (Gal 4,10).

Pál tehát zsidó-keresztyén ellenfelekkel számol, Jeruzsálemből irányított törvényeskedőkkel, akik mintegy „helyrerakni” akarták az apostol elhibázottnak mondott munkáját. Feltételrendszerüket Pál, az ószövetségi törvény követelményeinek tekinti, s ezért állítja vele szembe az Újszövetség tanítását: „Mi ugyanis a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét. Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit(Gal 5,5-6).

S az apostol, a levelében példát is hoz az Ó-, illetve az Újszövetség, vagy másképp mondva a törvény és az evangélium közötti különbség bemutatására: mégpedig Ábrahám történetéből. Így ír: „Ábrahámnak két fia volt: az egyik a rabszolganőtől, a másik a szabad asszonytól. De a rabszolganőtől való csak test szerint született, a szabad asszonytól való viszont az ígéret által(Gal 4,22-23). Ez pedig képes beszéd – folytatja Pál – mert ezek az asszonyok két szövetséget jelentenek. Az egyik a Sínai-hegyi – tehát az ószövetségi – amely szolgaságra szül: ez Hágár (Gal 4,24). Majd azt írja Pál a galatáknak: „Testvéreim: mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony gyermekei vagyunk(Gal 4,31).

S végül Isten, Krisztusban, minden emberre kiterjesztette ígéreteit: nincs más feltétel, minden ettől eltérő tanítás hamis: egyedül az üdvözül, aki a Fiúban hisz. Ezzel egyszerre felszabadult az ember a törvény uralma alól. S itt a törvény alatt nem a Tízparancsolat kell értenünk, hanem azt a számtalan, aprólékos, nyakatekert előírást, amelyet a farizeusok illesztettek hozzá, és betartásukat ők is az üdvösség feltételévé tették, megnyomorítva ezáltal a lelkiismeretet. Innen szólított el minket is Isten elhívása a szabadságra, mégpedig a szeretet szabadságára, ahol csupán egyetlen törvény van: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”(3Móz 19,18)

Igen, ez a második nagy parancsolat, amelyben Krisztus összefoglalta mindazt, ami a második kőtáblára írva, s ami az emberek egymáshoz való viszonyát szabályozza. És aki szeret, az tiszteli elődeit, nem lop, nem gyilkol, nem esküszik hamisan, és nem kívánja embertársának sem feleségét, sem semmiféle tulajdonát.

Jó tudnunk, hogy ezt a parancsolatot, „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” (3Móz 19,18) már Mózes által adta Isten választott népének, a Tízparancsolat követelményeinek felsorolásakor. Ám akkor még csak Izrael népének fiaira, és legfeljebb a közöttük megtelepedett idegenekre értették.

Jézus azonban már másképp gondolta. Az Ő felfogását ezzel a parancsolattal kapcsolatban, legjobban az „Irgalmas samaritánus” példázatából ismerhetjük meg. A törvénytudó így tette fel a kérdést: „De ki a felebarátom?”(Lk 10,29). Jézus csodálatos bölcsességgel válaszában megfordítja a kérdést és azt mutatja meg, hogy én mindenkinek a felebarátja lehetek, a szeretet örök parancsára szabadon tehetek jót mindenkivel, legyen, akár népem ellensége. S Krisztus nem elégedett meg a törvénytudó helyes válaszával, hanem tettre kötelezte: „Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!”(Lk 10,37).

S most, mielőtt a szeretet útját bemutatnánk, figyeljünk Pálra, aki ennek az ellenkezőjét is megvilágítja. „Ha pedig egymást marjátok és faljátok…” (Gal 5,15) – ezek nem a szeretet cselekedetei, hanem a gyűlöleté. S ez akkor fog bekövetkezni a galatákon, ha a hitből fakadó szeretet helyére újra a törvény előírásait helyezik. Mert szeretet híján mint a vadállatok fognak egymásnak esni és egymást tönkre tenni.

A törvény ugyanis az érdemre épít. Az érdem pedig viszálykodást szül. Aki azt hiszi, hogy több érdeme van, több tiszteletet és tekintélyt követel magának. S aki úgy érzi, hogy nem érdeme szerint becsülik, keserű irigységgel tekint a sikeres emberre. És féltékenységgel, viszálykodással, becsmérléssel, egymás elítélésével, és egyéb változatos eszközökkel megindul a hatalmi harc, amely nem ismer irgalmat, mert nem a szeretet, hanem a gyűlölet vezérli.

Gyökössy Endre magyarázta egyszer így a „gyűlöl” szó értelmét: két összetevője van, a „gyűl” és az „öl”. S az ember szívében, ha nincs meg a szeretet, akkor helyébe az indulat gyűlik egybe, amely végül ölni fog. S nem is a másik embert, akit esetleg valóban elpusztít, hanem magamagát az utolsó ítélet napján, örök kárhozatra.

S Pál ettől akarja óvni nemcsak a galáciai gyülekezetet, hanem minket is. Ezért figyelmeztet: „A szabadság nehogy ürügy legyen a testnek(Gal 5,13).

Mert világos, hogy a Krisztusban hívő emberből sem halt ki az Istennel meghasonlott, bűnös természet, amely arra ösztökéli, hogy visszaéljen a szabadsággal. Továbbra is kemény harcot kell vívnia a testtel, mert még nem szabadult fel végleg a hatalma alól. Krisztusban fogódzó hite alapján az ember valóban igaz. Mégis, ha önmagára néz, csak elveszett, bűnös embert lát magában, aki számára a hitnek az életbe való átültetése egy életre szóló feladatot jelent. S a szabadság, és a szabadsággal való visszaélés gyötrő ellentmondásából, egyetlen kiút létezik, és ez a szeretet.

Észre kell vennünk, hogy a Galata levélben Pál nem általában valamiféle szeretetről beszél, hanem „A Szeretetről”! A Krisztus szeretetéről. S ezzel azt is megértettük, hogy szabad létünkre mégis hogyan szolgálhatunk egymásnak szeretettel. Úgy, ahogy Jézus tette. Mert számára nem volt sohasem alkalmatlan az idő. Akkor sem, amikor tanított, gyógyított és csodát tett, akkor sem, amikor példaként megmosta a tanítványai lábát, s akkor sem, amikor a kereszten önmagát adta értünk. Mindenhol és mindenkor arról tett bizonyságot, hogy az Isten szeretet, s abban az országban, ahol Krisztus a király, ott nincs sem fájdalom, sem könny, sem gyász.

S hűséges tanítványként ma nekünk, keresztyéneknek kell megjelenítenünk Jézus szeretetét a világban. De nemcsak megjelenítenünk, hanem tovább is adnunk, mert mi magunk is csak úgy kaphatunk újra, ha tovább adtuk. Nem könnyű feladat ez, amikor még ma is kisebbségben vagyunk a világban, szerte lelketlenséggel találkozunk és a szeretetlenség akadályába ütközünk. Pedig a „Szeresd felebarátodat, mind magadat” parancsolaton kívül még egy Aranyszabályt is hagyott ránk Mesterünk: „Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük(Mt 7,12).

Így lássunk munkához mi is, ahová csak Isten küld minket, hogy gyülekezeteink éljenek, gyarapodjanak, s ezen felül hangozzék az evangélium és dicsőíttessék Isten neve.

Egyetlen helyes út létezik tehát, a szeretet útja. Keskeny ez az út, ám ezen fényességet ad az öröm, békesség, jóság, hűség, szelídség, türelem, szívesség, önmegtartóztatás (Gal 5,22-23). És ennek az útnak a végén Krisztus vár és az örök élet. Ne késlekedjünk, jertek induljunk hát! Ámen

Imádkozzunk!

Urunk, aki elhívtál minket Isten fiainak szabadságra, hogy ne legyünk szolgái saját kívánságainknak, hanem a szeretet szabadságával szolgáljunk egymásnak: maradj velünk a hétköznapok gondjai között, hogy hűségesek legyünk földi hivatásunkban.

                                                               †Ámen

Énekek: 253 7 446 291

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük