Veperdi Zoltán igehirdetése, 2021. június 20.

†

Szentháromság ünnepe után 3. vasárnap

1Móz 32, 14.21b-31

Pesthidegkút, 2021. június 20.

(Érd, 2011. július 10. nyomán)

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe utáni 3. vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk 1Móz 32,14,21b-31-ben a következőképpen:

„Miután ott töltötte azt az éjszakát, ajándékokat válogatott ki bátyjának, Ézsaunak mindabból, amire szert tett… Mert ezt gondolta: Megengesztelem őt az ajándékkal, amely előttem megy, és csak azután kerülök a színe elé, talán akkor szívesen fogad. Az ajándék tehát elindult előtte, ő azonban a táborban töltötte azt az éjszakát. De fölkelt még azon az éjszakán, fogta két feleségét, két szolgálóleányát és tizenegy gyermekét, és átkelt a Jabbók-gázlónál. Fogta és átvitte őket a patakon, majd átvitte mindenét, amije volt. Jákób pedig ott maradt egyedül. Ekkor Valaki birokra kelt vele, egészen hajnalhasadtáig. De látta, hogy nem bír vele, ezért megütötte a csípője forgócsontját, úgyhogy kificamodott Jákób csípőjének forgócsontja, miközben vele birkózott. Akkor ezt mondta Jákóbnak: Bocsáss el, mert hajnalodik! Ő azt felelte: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz. Ekkor megkérdezte tőle: Mi a neved? Ő így felelt: Jákób. Erre azt mondta: Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. Jákób azt kérte: Mondd meg nekem a nevedet! De ő így válaszolt: Miért kérded a nevemet? És megáldotta őt. Jákób Penúélnak nevezte el azt a helyet, és ezt mondta: Bár láttam Istent színről színre, mégis életben maradtam”(1Móz 32,14,21b-31 ).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Szeretnék ismét emlékeztetni arra, hogy egyházi esztendő második felében járunk. S a szokással ellentétben, nem nevezhetjük ezt sem ünneptelen félévnek, hiszen minden vasárnap ünnep, Krisztus feltámadásának napja. Íme, az egyházi esztendő második felében is hétről hétre felragyog előttünk az az örömhír, hogy nekünk feltámadott, élő Urunk van!

Egy megkülönböztetést azonban, talán megengedhetünk a két félév között. Ez pedig az, hogy amíg az egyházi esztendő első fele azt mutatja meg, hogy mit tett Isten értünk, addig a második félévben, inkább arra kerül a hangsúly, hogy nekünk mit kell válaszolnunk Isten megtapasztalt kegyelmére. Más szóval, ha megismertük Isten kegyelmes szeretetét, akkor ennek az ismeretnek meg kell látszania a mi életünkön: Isten cselekedetére válaszolnunk kell.

Az első öt Szentháromság utáni vasárnapra Ágendánk azt a fő mondanivalót írja elő, hogy „Isten hív minket”. Hív, az által, hogy Jézus Krisztusban kijelentette előttünk kegyelmes szeretetét. Nekünk pedig felelnünk kell erre a hívásra! Jelesül, Szentháromság ünnepe utáni 3. vasárnapon különös biztatást is kapunk a válaszadásra, az által, hogy mai mondanivalónk szerint „Isten bűnösöket hív!”

Dr. Jánossy Lajos, a gyakorlati teológia egykori professzora, „Az egyházi év útmutatása” c. könyvében, a Szentháromság ünnepe utáni 3. vasárnapról ezt írja: azt hirdeti, hogy a „Krisztusnak, a bűnösök Megváltójának, kereső, magához fogadó és megmentő szeretete nem ismer határt, nem ismer akadályt.”

S az ünnep evangéliumául azt az igeszakaszt jelöli meg, amelyet ma az oltár előtt felolvastunk, Lukács evangéliumából. Amely arról szól, hogy hogyan keresi meg az Úr az egyetlen elveszettet, a juhot vagy a drahmát.

S hadd emlékeztessek itt most az oltári ige azon mozzanatára, amely mindkét példázat végén megszólal, hogy a mennyben nagy öröm lesz egyetlen megtérő bűnösnek. Azt gondolom, fontos ezt most a szemünk előtt tartani, amikor a Mózes első könyvéből vett igéről elmélkedünk. Mert Jákóbról olvasunk benne, s azt kell mondjuk, hogy ő is, éppen a megtérő bűnösök közé tartozik!

Jákób élettörténetét jól ismerjük. A neve is sok mindent elárul, hiszen a „Jákób” azt jelenti: csaló. Már a születésénél azt látjuk, hogy ikertestvérének sarkát fogta, mintha csak meg akarta volna előzni, hogy ő legyen az elsőszülött. Amint később egy tál lencséért meg is vásárolta tőle az elsőszülöttséget. Sőt, apjától, Izsáktól, szintén csalással, megszerezte az elsőszülöttek járó áldást is. Mentségére szolgáljon, hogy nem az elsőszülöttséggel járó anyagi előnyöket akarta megszerezni magának, hanem a nagyapjának, Ábrahámnak tett isteni ígéreteket.

Jákób életéről szólva, azt is látnunk kell, hogy viszont őt is többször becsapták. Emlékezzünk csak nagybátyjára, Lábánra, aki ígérete ellenére, Ráhel helyett, előbb a nagyobbik leányát, Leát adta hozzá, csellel, feleségül. Azután Jákóbnak azt hazudták a fiai, hogy kedves fiát, Józsefet vadállat tépte szét. Jákób tehát ő maga is átélte azt a fájdalmat, amit ő okozott a csalásokkal, másoknak.

S íme, a mai igénkkel ott kapcsolódunk bele Jákób történetébe, amikor Isten útmutatására elindult hazafelé, és feleségeivel, gyermekeivel, embereivel és jószágaival eljutott a Jabbók folyó gázlójához. Az első, amit ma Jákóbról olvastunk az igében, hogy fél. Nagy félelem van benne mindazért, amit a testvére, Ézsau ellen elkövetett. Nevéhez híven, megint azzal a fogással készül az Ézsauval való találkozásra, hogy nagy ajándékkal akarja megnyerni a jóindulatát, egyszóval lekenyerezni Ézsaut. A vele lévőket is két táborra osztotta, ha Ézsau megtámadja az egyiket, akkor a másik még megmenekülhet.

S itt azért el kell mondanunk, hogy az igénket megelőző versek tanúsága szerint, Jákób imádsággal készült a találkozásra. Olyan szép ez, hogy érdemes elolvasnunk. Tehát Jákób így fohászkodott: „Ó atyámnak, Ábrahámnak Istene és atyámnak, Izsáknak Istene, URam, aki ezt mondtad nekem: Térj vissza hazádba, rokonságod közé, és jót teszek veled! Méltatlan vagyok minden hűséges és igaz tettedre, amit szolgáddal cselekedtél. Hiszen csak egy vándorbottal mentem át itt a Jordánon, most pedig két táborom van. Ments meg engem bátyámnak, Ézsaunak a kezéből, mert félek tőle, hogy ha idejön, megöl engem, az anyákat is gyermekeikkel együtt. Hiszen te mondtad: Sok jót teszek veled és utódaidat olyanná teszem, mint a tenger homokja, amely olyan sok, hogy meg sem lehet számolni”(1Móz 32,10-13).

Jákóbnak tehát mélységes bűnbánat van a szívében. Ugyanakkor megalázkodik Isten előtt, mert méltatlannak tartja magát mindarra a jóra, amit Isten cselekedett vele.

S az Ézsauval való találkozás előtti napon, Jákóbnak mozgalmas éjszakája volt. Előbb átküldte az Ézsaunak szánt ajándékot a Jabbók folyón, és maga a táborban maradt. De fölkelt Jákób még azon az éjszakán, és átküldte a folyón a két táborát is, azután ő ottmaradt egyedül.

Azt gondolom, nem járunk messze az igazságtól, ha úgy véljük, hogy nagy tusakodás zajlott Jákób bensőjében. Miért jön Ézsau négyszáz emberével ellene? Hogyan fogja őt fogadni? Hogyan tudná jóvátenni mindazt, amit elkövetett ellene? Vajon vele lesz-e most is az Isten, ahogyan megígérte?

De – amint arról az igében olvastunk – Jákób nemcsak a bensőjében tusakodott. Valaki odalépett mellé az éjszakában, és küzdött vele egészen hajnalhasadtáig. Ez az éjszaka fordulópont Jákób életében. Más emberré lett, új emberré. Új nevet is kapott Istentől, mert hiszen vele tusakodott. Maga Isten vette el tőle a Jákób nevet. Jákób nem csaló többé, mert tusakodott az Istennel és győzött. Ezért kapta az Izrael nevet, ami azt jelenti: „Istennel küzd”.

S itt valamire föl kell figyelnünk. Ez az éjszakai tusakodás úgy következett be, hogy Valaki odalépett Jákób mellé. Tehát nem Jákób kezdeményezte azt, hanem Isten! Mert ő az, aki meglátta Jákób szívében a bűnbánatot, és új emberré akarta tenni. Nyilván ez után sem lett bűntelenné Jákób, de miután megvívta lelki tusáját, az Istennel járt. S aligha vonná kétségbe bárki is, hogy Jákóbnak helye van az Isten országában.

Mert Isten bűnösöket hív! S itt joggal fölvetődhet a kérdés: mit keres egy csaló az Isten országában? De lehet még folytatni a sort: mit keres a gyilkos Mózes Isten országában? Vagy Pál apostol, aki üldözte és börtönbe vetette Krisztus követőit, és egyetértett István halálos ítéletével? Merthogy ők is biztosan ott vannak!

S itt két dologra kell felhívni a figyelmünket. Először is, mi sem vagyunk bűntelenek! Az úrvacsorai liturgiában el szoktuk mondani: „Ha azt mondjuk, nincsen bűn mibennünk, magunkat csaljuk meg, és igazság nincsen bennünk.”

Hányszor voltunk türelmetlenek, vagy szeretetlenek az embertársainkkal szemben. S ki meri azt állítani magáról, hogy gondolatai, szavai és cselekedetei minden esetben megfeleltek az Isten akaratának? Tehát ha Isten bűnösöket hív, akkor az bizony miránk is vonatkozik, s legyen hála a szívünkben, hogy Isten minket is hív.

A másik, amire itt figyelnünk kell, az a tékozló fiú példázatában hangzik el. Jelesül az otthon maradt, idősebb fiú méltatlankodására ezt válaszolta az apa: „Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott”(Lk 15,31-32).

Az igazaknak tehát nincs okuk méltatlankodásra, mert ők mindig az Istennel vannak, s jó, ha teljes szívvel tudnak örülni a bűnös megtérésének.

Azt szokták mondani, a mennyben majd nagy csodálkozások lesznek. Először is csodálkozni fogunk azon, hogy akikről azt gondoltuk, hogy biztosan ott lesznek, azokat nem látjuk. Másodszor azon fogunk csodálkozni, hogy viszont azokat, akikről azt gondoltuk, hogy biztosan nem foguk velük találkozni a mennyben, ott találtuk. S harmadszor, a legjobban azon fogunk csodálkozni, hogy mi is ott vagyunk!

Legyen hát, Testvéreim, végtelen hála a szívünkben, hogy Isten bűnösöket hív megtérésre, hogy Isten minket is hív! Ma is hív, s ha élünk vele, akkor az Úrvacsorában megadja nekünk bűneink bocsánatát. Amit fogadjunk is el tőle hittel! Rakjuk le bűneink terhét. S mint Jákób, megújulva, új emberként folytassuk életünket! Adja Isten, hogy így legyen! †Ámen

Imádkozzunk!

Megváltó Urunk! Bűneink ránk nehezednek, mégis hozzád fordulunk, mert igéd bátorít a veled való közösség keresésére. Köszönjük, hogy még mindig hívsz magadhoz. Add nekünk a hit bátorságát, hogy hozzád meneküljünk bűneinkkel, és megkapjuk tőled a bűnbocsánat békességét.

                                                                  †Ámen

Énekek: 422 7 382 293