Veperdi Zoltán igehirdetése, 2021. május 2.

†

Húsvét után negyedik vasárnap

(Cantate)

Mt 15, 29-31

Pesthidegkút, 2021. május 2.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk, Húsvét után negyedik vasárnapra, az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk Mt 15, 29-31-ben, a következőképpen: „Jézus azután eltávozott onnan, elment a Galileai-tenger mellé, felment a hegyre, és ott leült. Nagy sokaság ment hozzá, és bénákat, nyomorékokat, vakokat, némákat és sok más beteget vittek magukkal. Ezeket Jézus lába elé tették, ő pedig meggyógyította őket. A sokaság pedig csodálkozott, amikor látta, hogy a némák beszélnek, a nyomorékok egészségesek lesznek, a bénák járnak, a vakok pedig látnak, és dicsőítette Izráel Istenét”(Mt 15,29-31).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Húsvét után a negyedik vasárnap köszöntött ránk. Tekintsünk most röviden vissza, hogyan jutottunk idáig! A kezdet két nap: Nagypéntek és Húsvét hétfő, Jézus halálának és feltámadásának napja. Amikor Isten kinyilatkoztatta azt az örömhírt, hogy bűn és halál többé nem uralkodik rajtunk.

Ennek az evangéliumnak a fénye ragyogja be a Húsvét utáni vasárnapokat. Az első, Péter leveléből kapta a nevét: „Mint újszülött Csecsemők”. A teljes igevers 1Pt 2,2-ben így hangzik: „Mint újszülött csecsemők, a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre”.

S ez a hamisítatlan lelki tej nem más, mint az evangélium, amelynek legrövidebb megfogalmazása Luther Márton szerint ez: „Krisztus Isten Fia, értünk ember lett, meghalt és feltámadt, a mindenség Ura lett”. De arra is emlékeztet bennünket ez az igevers, hogy amint eggyé leszünk Jézussal halálának hasonlóságában, ugyanúgy eggyé leszünk vele feltámadásának hasonlóságában is.

Húsvét után második vasárnap a 33. Zsoltár 5. versével tesz bizonyságot Isten kegyelmének gazdagságáról: „Az Úr szeretetével tele van a föld”.

Micsoda gyönyörű mondat! Isten szeretetétől senki és semmi nincsen távol a teremtett földön, hiszen benne élünk. S következik ebből rögtön az is, hogy Istennek Krisztusban megjelent kegyelme ugyanúgy betölti a földet, nincsen abból kirekesztve senki.

A Húsvét után harmadik vasárnap megint egy zsoltáridézettel, mégpedig a 66. Zsoltár 1. versével indít örömre minket: „Örvendj egész föld, az Istennek!” Ha mindaz, amit eddig elmondtunk, átjárja a szívünket, akkor egész bensőnket betölti az öröm. Hiszen megszabadultunk a bűn és a halál hatalmából, sőt Krisztusban elnyerhetjük lelkünk üdvösségét. És Isten azt akarja, hogy minden ember elérje e végcélt.

S így érkezünk el a mai naphoz, Húsvét után negyedik vasárnaphoz. Amikor is az öröm a 98. Zsoltár 1. verse szerint félreérthetetlenül láthatóvá, sőt hallhatóvá lesz rajtunk: „Énekeljetek az Úrnak új éneket!”

Igénk Jézus földi életének vége felé közeledő szakaszában, egy tág ölelésű összefoglalás. Krisztus hamarosan először jelenti tanítványainak szenvedését, itt azonban még felhőtlen az öröm. Sőt, igénk után következik Máté evangéliumában a négyezer ember megvendégelése, Isten jóságának örömre indító csodája. És megelőzi igénket a kánaáni asszony története, aki kitartóan kérte Jézust, hogy gyógyítsa meg a leányát. Állhatatosságának jutalma a Megváltónak egy mondata, amiért az egész esemény lejegyeztetett: „Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod”(Mt 15,28).

Bizonyos, hogy Krisztus is örömöt talált ennek a pogány asszonynak a hitét megtapasztalva. S talán nem múlt el ez az érzés, midőn Tírusz és Szidón vidékéről újra a Genezáret-tó partjához ért, és a nagy sokaság felment hozzá a hegyre. S vitték Jézushoz a betegeiket: bénákat, nyomorékokat, vakokat, némákat és másokat is. Krisztus minden bizonnyal hitükre tekintett, mert hiszen azzal a meggyőződéssel kísérték szenvedő szeretteiket Isten Fiához, hogy nála gyógyulást találnak ők is, mint már annyian mások.

És most ne arra gondoljunk, hogy az ószövetségi gondolkodás szerint a beteg azért beteg, mert bűnös, azaz Istentől kitaszított. Hanem lássuk meg, például a béna ember sorsa milyen keserves. Önmagának is, és családjának is. Ráadásul ha a szelleme ép, akkor teljesen tisztában van nyomoruságos állapotával. Legalapvetőbb szükségleteiben valakinek mindig segítenie kell őt. Akinek a két keze béna, nem tud egyedül jóllakni. Akinek a lába, az nem hagyhatja el egyedül a házat. Ugye, Te is testvérem, örültél már annak, hogy elmúlt a lázad és a náthád? Gondold el akkor, mekkora lehetett a béna öröme, amikor meggyógyult!

És ugyanígy sorolhatnánk a többi betegséget. Nem is tudom, kinek a sorsa szomorúbb: annak, aki vakon született, vagy a másiknak, aki látta Isten csodálatos világát, és csak később borult rá a sötétség. És azt sem tudom, ki a sajnálatra méltóbb: a néma, aki megfosztva él a beszéd gyönyörűségétől, vagy élete párja, aki sohasem hallotta a kedvese hangját. Most próbáljuk meg elgondolni, mekkora lehetett az öröm, amikor Jézus Krisztus egyszerre sok embernek adta vissza testi egészségét, egyszerre sok családot szabadított meg nehéz tehertől.

Máté csak azt jegyezte föl, hogy a sokaság dicsőítette Izrael Istenét. Nincs okunk feltételezni, hogy Isten imádása éneklés nélkül folyt volna, hiszen az Ószövetség népe szerette énekelni a zsoltárokat. A negyvenediknek első verseit idézem: „Várva vártam sz Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. Új éneket adott számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az Urat és bíznak benne. Boldog ember az, aki az Úrba veti bizodalmát”(Zsolt 40,2-5).

Nem hallgathatjuk el, hogy a betegségek puszta megszüntetésén túl, van még valami, ami e gyógyítási csoda szemtanúit egyértelműen örömre sarkallta. Azt olvastuk az igében: „A sokaság pedig csodálkozott, amikor látta, hogy a némák beszélnek, a nyomorékok egészségesek lesznek, a bénák járnak, a vakok pedig látnak”(Mt 15,31).

De hiszen ezek a jelek, éppen a Messiás eljövetelekor következnek be! De hiszen – gondolhatta a sokaság – akkor a Messiás közöttünk van! De hiszen, akkor Jézus a Messiás!

A 103. Zsoltár kezdete jut eszembe, amely az 57. számú énekünk szerzőjét is ihlette, és bízvást gondolhatjuk, hogy a sokaság ezzel dicsőítette Istent: „Áldjad, lelkem, az Urat, egész bensőm az Ő szent nevét. Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd, mennyi jót tett veled! Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg”(Zsolt 103,1-2). Cantate – énekeljetek, mert jó az Úr, s örökké tart a szeretete!

Isten népének életéhez kezdettől fogva hozzá tartozott a zene. Az Ószövetségből hoztunk már erre példát. A Cselekedetek könyvérere emlékezve mondhatjuk, hogy mindenkor és mindenhol van helye az Istent dicsérő éneknek. Hiszen Pál apostol és munkatársa Szilász, Filippi börtönében raboskodva, éjfélkor imádkozott és énekkel magasztalta Istent (ApCsel 16,25).

Azután a reformációtól sem áll távol az ének, amelyben szemléletesen ki lehet fejezni az újra megtalált evangélium örömhírét. Maga Luther Márton harminchét éneket írt. Ebből huszonhatot megtalálunk az Énekeskönyvünkben, melyek közül kilencnek a dallamát is Luther írta.

Reformátorunkról jegyeztetett fel a következő történet: „Az volt a szokása, hogy odahaza az asztalára ezeket a szavakat írta fel krétával: Ő él! S ha valaki megkérdezte tőle, hogy kicsoda él, akkor boldog örömmel felelte: Jézus él! Ha Ő nem élne, akkor én sem tudnék tovább élni egyetlen órát sem, de mert Jézus él, mi is élhetünk. Azonban egyszer Luther megfeledkezett erről a boldogító igazságról. A reformáció ügye valami nehézségre talált, amiért Luther napokon keresztül csüggedt és szomorú volt. Egyszer csak nagy meglepetéssel látja, hogy felesége fekete gyászruhában jön megy a lakásban. Csodálkozva kérdezi tőle: Miért öltöztél gyászba? Kicsoda halt meg? Mire felesége nagy bánattal felelte: Meghalt az Isten! Luther először döbbenten hallgatta a választ, de azután megértette, hogy felesége csak őt akarta figyelmeztetni, hogy hívő embernek sohasem lehet oka a kétségbeesésre, mert az Úr él, és a legnagyobb bajban is tud segíteni. Luther itt egy másik szokásáról is megfeledkezett: amikor valami rossz hírt kapott, azt szokta volt mondani: „Énekeljünk el az ördög bosszantására egy zsoltárt!”

Nos énekelünk mi is, mai keresztyének: hétről hétre az istentiszteleten, a Biblia-órán és a temetéseken is. S a Jelenések könyvének leírása szerint az üdvözültek is énekelnek majd. Ezt írja János a tizenötödik fejezet elején: „És láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat, és énekelték Mózesnek, Isten szolgájának énekét, és a Bárány énekét: „Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, igazságosak és igazak a te utaid, népek királya: ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent: mert a népek eljönnek mind és leborulnak előtted, mert nyilvánvalóvá lettek igazságos ítéleteid”(Jel 15,3-4).

Adja Isten, hogy egykor mi is velük énekelhessük majd. †Ámen

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk! Dicsérünk és áldunk téged szívvel, szájjal és zengő énekléssel, mert Te vagy a hatalmas, diadalmas, egyedül szent Isten. Fogadd kedvesen gyermekeid új énekét, amellyel dicsőséget adnak neked, és vezess mennyei országodba, ahol a megdicsőültekkel együtt dicsérhetünk örökké.

                                                               †Ámen

Énekek: 284 6 57 293