Veperdi Zoltán igehirdetése, 2020. október 18.

†

Szentháromság után 19. vasárnap

Mt 9, 1-8

Pesthidegkút, 2020. október 18.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, melyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe után a tizenkilencedik vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk Mt 9, 1-8-ban a következőképpen:

^„1Jézus hajóra szállva átkelt, és elment a maga városába. ²És íme, odavittek hozzá egy bénát, aki ágyban feküdt. Amikor Jézus látta hitüket, így szólt a bénához: Bízzál, fiam, megbocsáttatnak a te bűneid. ³Ekkor néhányan az írástudók közül így szóltak magukban: Istenkáromló! ⁴Jézus pedig, mivel ismerte gondolataikat, ezt mondta: Miért gondoltok gonoszt szívetekben? ⁵Ugyan mi könnyebb? Azt mondani, hogy megbocsáttatnak a te bűneid, vagy ezt mondani: Kelj fel, és járj? ⁶De azért, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön – ekkor ezt mondta a bénának: Kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza! ⁷Ő pedig felkelt, és hazament. ⁸Amikor a sokaság ezt látta, félelem fogta el őket; és dicsőítették Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.”

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Az egyházi esztendő végének közeledtével az egyes vasárnapok istentiszteleteinek mondanivalója azt mutatja meg számunkra, hogy hogyan kell folytatnunk földi életünket ahhoz, hogy az ítélet napján az örök élet reménységével állhassunk az újjáteremtő Isten színe elé.

Nemrég arról szóltak az igehirdetések országszerte evangélikus templomainkban, hogy senki sem szolgálhat két úrnak. Az elmúlt vasárnap azt hallottuk, hogy mindenkor szeretetben járjunk. S a következő hetek mondanivalói között ezeket találjuk: „Megszentelt életben”, „A hit harcában”, „Megbocsátásban”, vagy például: „Két világ polgáraiként”. Nos, ebben a sorban ma arról szólunk, hogy ezen a földön munkában kell töltenünk napjainkat.

Azt gondolom, itt mindjárt tisztáznunk kell valamit. A munkáról legtöbbször a „robot” jut az ember eszébe. Vagyis az öröm nélküli, egyhangú, lelketlen munkavégzés, amelyre a megélhetés kényszere szorítja. Lehet, hogy vannak, akik visszaemlékeznek arra is, hogy a bűnbeesés után mit mondott Isten az embernek: „Legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe”(1Móz 3,17.19).

Istennek ez a kijelentése azonban azt mutatja, hogy nem volt ez mindig így. Isten – eredetileg – rábízta az Éden-kertet az emberre, hogy azt gondozza és művelje. Isten pedig annak a földnek a gondozását bízta az emberre, amely a maga puszta létével a Teremtő dicsőségét és hatalmasságát hirdeti a világban!

Az ember munkája, vagy mondhatjuk talán most már így is: az ember szolgálata, Istentől nyert megbízatás, amely végső soron az Isten dicsőítésére, dicsőségének hirdetésére szól. Ha tehát a munkára nem úgy tekintünk, hogy az robot, hanem úgy, hogy az szolgálat, amelyet Isten munkatársaiként végezhetünk, akkor az már nem teher és nem is kényszerűség, hanem önzetlen és örömteli feladat, bizonyságtétel az Isten dicsőségéről és a mi hitünkről.

S lám, a mai igénk Máté evangéliumából, nem másról beszél, mint arról, hogy Jézus Krisztus, akinek Isten odaadott minden hatalmat mennyen és földön, s aki a mi Urunk és Megváltónk, nos Jézus földi élete is szüntelen munkában telt. Minden szava és cselekedete, mint ebben, a béna ember meggyógyításáról szóló történetben is, az Isten dicsőítését, az Atya dicsőségét szolgálta.

Természetesen, ebben az eseményben is Jézus a főszereplő, és a legnagyobb csoda a bűnbocsánat. Azonban érdemes nekünk egy kicsit a részletekre is odafigyelnünk!

Máté evangéliumának sorrendjében Jézus a Hegyi Beszéd után Kapernaumban tartózkodott, meggyógyított egy leprást, a római százados szolgáját, Péter anyósát, és rajtuk kívül sok más beteget. Lecsendesítette a tengert, majd meggyógyította a két gadarai megszállottat is. Sok-sok esetben megmutatta már isteni hatalmát, amikor visszatért a maga városába, Kapernaumba, ahol odavittek hozzá egy ágyban fekvő bénát.

S itt az is nagy tanulság a számunkra, hogy mi az, amit Máté most először elbeszél Jézusról. Mert azt mondja, hogy Jézus: látta a hitüket!

Jézus sohasem öncélúan tette a csodákat. Hanem mindig az Isten dicsőségére, s azért, hogy hitet ébresszen az Isten iránt. Azok az emberek, akik ezt a bénát hozzá vitték, nyilván – már az előzmények alapján is – hittek Jézusban. Hitték, hogy Istentől kapott hatalma van betegeket meggyógyítani, és azért vitték oda őhozzá beteg társukat, mert meg voltak győződve arról is, hogy Jézus meg tudja őt gyógyítani. És ezért a hitért – amint azt megismertük a történetből – meg is történt a csoda. Máté pedig arról is beszámolhat, hogy végül megszületett a Jézus által várt eredmény: a sokaság dicsőítette az Istent.

Ideje azonban Jézus legnagyobb munkája és csodája, a bűnbocsánat felé fordulnunk. A kor elfogadott gondolkodása szerint a betegség a bűn következménye volt. Jól példázza ezt János evangéliumában a vakon született ember meggyógyítása, amelyben azt kérdezték a tanítványok Jézustól: „Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?”(Jn 9,2).

Figyelemre méltó, hogy Jézus sem állítja azt, hogy a bűn és a betegség között nincs semmilyen összefüggés, de a korabeli álláspontot sem mondja szabálynak. János evangéliumában azt felelte a tanítványoknak, hogy „Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei”(Jn 9,3).

Az emberi testben vannak olyan lelki-testi összefüggések, amelyek nem tudunk irányítani, és tudat alatt működnek. Hézser Gábor református pasztorálpszichológus maga beszélte el, hogy egy alkalommal panaszkodott kollégájának, hogy sokat fáj a jobb keze. Rövid gondolkodás után a kolléga megkérdezte tőle: „Nem készülsz most éppen új állásba menni?” És kiderült, valóban ez volt a fájdalom oka. Az új munkakörtől, az ismeretlen feladatoktól való szorongás; a félelem, hogy helyt tud-e majd állni az új munkahelyen – ezek a lelki kínok fizikai fájdalmat okoztak, a jobb kezében.

Tehát, ha a lelki bajok ilyen fájdalmat tudnak okozni, akkor a legnagyobb lelki baj, a bűn, hogyne tudna komoly problémákat okozni. Az embert Isten arra teremtette, hogy engedelmeskedjen neki, az ő dicsőségét szolgálja a földön. Aki nem ezt cselekszi, az szembefordul az Isten akaratával, a teremtés rendjével, ez a bűn. Hát hogyne volna ennek következménye az ember életében? A bűn – amint Pál írja 1Kor 15, 56-ban – a halál fullánkja, bennünk van, mérgezi a lelket és a testet.

Ha már Pál apostolt említettük, ne legyünk restek szólni arról a gyötrődéséről, amelyet a halálnak benne lévő fullánkja neki okozott. Így vall a Római levélben: „Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszat tudom cselekedni. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?”(Róm 7,21-24). Hogy azután lelkendezve felkiáltson: „Hála az Istennek, a mi Urunk, Jézus Krisztus!”(Róm 7,25). Mert aki meggyógyította ezt a bénát ott Kapernaumban és megbocsátotta a bűneit, ugyanaz a Jézus a Golgotán mindannyiunknak megszerezte a bűnbocsánatot, csak hinnünk kell benne, hinni, hogy ezt személyesen értünk is megtette.

Jézus legnagyobb munkája, szolgálata, csodája tehát a megváltás szent műve, mert neki valóban van hatalma bűnöket megbocsátani, s ezzel testet és lelket együtt gyógyítani, mert ő vette magára bűneinket, és ő szenvedett helyettünk, hogy Isten ne tulajdonítson nekünk bűnt.

Ez a tény pedig nem múlhat el következmény nélkül az életünkben! Az, hogy Jézus ilyen nagy szolgálatot tett nekem, az arra kell indítson, hogy én is hasonlóképpen szolgáljak az embertársaimnak. Ez a mi munkánk itt a földön. Odavinni a testi-lelki betegeket Jézushoz, a bénákat, a szomorkodókat, a keresőket a Megváltóhoz.

Igénkben a meggyógyított bénának azt mondta Jézus: „Vedd az ágyadat és menj haza!”(Mt 9,6). Jézus tehát nem kényszerítette őt semmilyen ellenszolgáltatásra, arra sem, hogy maradjon mellette. Az azonban nyilvánvaló lehet előttünk, hogy hazatérve biztosan el kellett mondania a meggyógyult bénának, hogy mi történt vele és kicsoda gyógyította meg. Ez pedig már a Jézus Krisztusról való bizonyságtétel, tehát az a szolgálat, amelyre az ember rendeltetett itt a földön. Mert mindazért a jóért, amit az Atya a Fiúban adott nekünk, végső soron az Istent dicsérjük, és hatalmát, szeretetét dicsőítjük, mint a kapernaumi sokaság.

Isten szolgálatában lenni, Krisztus útján, hű munkában járni pedig, csak megújult életben lehet, amiről az oltári igében hallottunk, az Efezusi levélből. Ennek szavaival kívánom most mindannyiunknak: „Újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett”(Ef 4,23-24).

                                                                  †Ámen

 Imádkozzunk!

 Urunk! Téged áldunk a Jézus Krisztusért, aki az erőtlenek gondját magára vette, és szolgálatának gyümölcséből ma is éltet minket. Kérünk, láttasd meg velünk, hogy munkatársaid vagyunk, és taníts meg örömmel szolgálni neked, és önzetlenül dolgozni felebarátaink javára azon a helyen, ahová állítottál.

                                                                  †Ámen

Énekek: 94 9 331 255