Veperdi Zoltán igehirdetése, 2020. október 11.

†

Szentháromság ünnepe után 18. vasárnap

5Móz 30, 16-20 

Pesthidegkút, 2020. október 11.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe után a tizennyolcadik vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk 5Móz 30,16-20-ban, a következőképpen:

„Ezért parancsolom ma neked, hogy szeresd Istenedet az URat, járj az ő útjain, tartsd meg parancsolatait rendelkezéseit és döntéseit, és akkor élni és szaporodni fogsz, mert megáld téged Istened, az ÚR azon a földön, amelyre bemégy, hogy birtokba vedd. De ha elfordul a szíved, és nem engedelmeskedsz, hanem eltántorodsz, más istenek előtt borulsz le, és azokat tiszteled, kijelentem nektek már most, hogy menthetetlenül elvesztek. Nem éltek hosszú ideig azon a földön, ahova most átkeltek a Jordánon, hogy bemenjetek oda, és birtokba vegyétek. Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, hogy előtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess és a te utódaid is! Szeresd az URat, a te Istenedet, hallgass szavára, és ragaszkodj hozzá, mert így élhetsz és így lakhatsz hosszú ideig azon a földön, amelyet Istened, az ÚR esküvel ígért oda atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.”

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Az egyházi esztendő második felében, immár egyre közeledve Örökélet vasárnaphoz is, jó újra és újra elmondani, és meghallani, hogy Isten hív minket! Hív bűnbánatra, hív megtérésre, hív az örök életre! Mert szeret!

S íme, nekünk felelnünk is kell Isten hívására. A mai vasárnap mondanivalója szerint, a mi feleletünk pedig, a szeretet kell legyen! Szentháromság ünnepe után a tizennyolcadik vasárnapon, Ágendánk csak ennyit mond: Szeretetben! S hogy mégis milyen hatalmas dolog ez, az akkor lesz világossá előttünk, ha tudjuk, hogy a „szeretetben” szó után felkiáltó jel van! Mert így a mi feladatunk sohasem ér véget. Mindig szeretetben kell járnunk! S örökké szeretetben lehet majd élnünk…

De ne szaladjunk mindjárt ennyire előre!

Az oltár előtt Máté evangéliumából olvastuk a szeretet nagy parancsolatát. Jelesül: két parancsolatot. Az egyik, Jézust kísérteni akaró farizeus kérdésére a Megváltó így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták”(Mt 22,37-39).

Itt azonban érdemes megjegyezni, hogy a farizeus így kérdezett: „Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?”(Mk 22,36). Tehát feleletül egy nagy parancsolatot várt, és helyette kapott kettőt. S mindkettőben a szeretet van a főhelyen: szeretni Istent és szeretni a felebarátot.

A farizeusnak pedig ismernie kellett a második nagy parancsolatot is, hiszen Mózes harmadik könyvében a tizenkilencedik fejezet tizennyolcadik verse így szól: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”(3Móz 19,18).

Azért volt fontos mindezt elmondanom, hogy világos legyen előttünk a következő: igaz, hogy a mai igénkben, csak az első nagy parancsolat szerepel. Ám ha nekünk Istenről és a szeretetről kell szólnunk, akkor a kettőt nem választhatjuk el egymástól: az Isten és a felebarát iránti szeretetet csak együtt említhetjük, hiszen az elsőből folyik a második.

Emlékezzünk csak János első levelére: „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet. Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk”(1Jn 4,8-12).

S van még itt, János első levelében két vers, amelyeket muszáj idéznem: „Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is”(1Jn 4,20-21).

Isten ars poeticája tehát a szeretet. Kezdettől fogva. Erről tesz bizonyságot a teljes Szentírás, Mózes könyveitől egészen a Jelenések könyvéig. Csak egy példát hadd hozzak. A Jelenések könyve utolsó, huszonkettedik fejezetében ezt a jövendölést olvassuk: „És semmi nem lesz többé átok alatt a városban, hanem az Isten és a Bárány trónja lesz benne: szolgái imádják őt, és látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon”(Jel 22,3-4).

Nos, mai igénk tehát Mózes ötödök könyvéből való, annak is a vége felé, a harmincadik fejezetből. Mózes ötödik könyve (latin nevén a Deuteronómium), a törvény megismétlése. Az ötödik fejezetben például újra elhangzik a Tízparancsolat.

Nevezhetnénk a könyvet akár Mózes végrendeletének is, amelyben még egyszer emlékezteti egész Izraelt azokra a törvényekre és rendelkezésekre, amelyeket Isten adott neki. S azután a könyv, az utolsó, a harmincharmadik fejezetben, Mózes halálát beszéli el.

Nem sokkal igénk előtt, a huszonnyolcadik fejezetben hangzanak el az áldás-, illetve átok mondások, amelyekre az igénkben is van utalás. Ott Mózes, többek között ezeket mondta: „Ha engedelmesen hallgatsz az ÚRnak, a te Istenednek szavára, ha megtartod és teljesíted mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok neked, akkor a föld minden népe fölé emel téged Istened, az ÚR. Rád szállnak mindezek az áldások, és kísérni fognak téged, ha hallgatsz az ÚRnak, a te Istenednek szavára. Áldott leszel a városban, és áldott leszel a mezőn. Áldott lesz méhed gyümölcse, földed termése és állataid ivadéka, teheneid ellése és nyájaid szaporulata. Áldott lesz kosarad és sütőteknőd. Áldott leszel jártodban-keltedben”(5Móz 28,1-6).

Ezek tehát az áldások, és ugyanígy következnek az átkok is: „De ha nem hallgatsz az ÚRnak, a te Istenednek szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyet ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged: Átkozott leszel a városban, és átkozott leszel a mezőn. Átkozott lesz kosarad és sütőteknőd. Átkozott lesz méhed gyümölcse és földed termése, teheneid ellése és nyájaid szaporulata. Átkozott leszel jártodban-keltedben”(5Móz 28,15-19).

Nos, ezekre az áldásokra és átkokra utal vissza, az igénket közvetlenül megelőző vers: „Lásd, én ma eléd adtam az életet és a jót, de a halált és a rosszat is”(5Móz 30,15).

Kitűnik, hogy Isten áldása és átka kiterjed az élet minden területére. Első ránézésre, ez egy igen szigorú feltételrendszernek tűnik. Ám ha így volna, akkor sem szólhatnánk semmit. Hiszen Isten a Teremtő, Ő szabta meg a világ rendjét, Ő adott életet és életteret az embernek. Miért ne mondhatná meg Ő, hogy nekünk hogyan kell élni? Más szóval: nekünk mit kell felelnünk az Ő hívására?

De lám, igénkben egy másfajta hangnem is megszólal: „Ezért parancsolom ma neked, hogy szeresd az URat, a te Istenedet, járj az ő útjain, tartsd meg parancsolatait, rendelkezéseit és törvényeit, és akkor élni és sokasodni fogsz, mert megáld téged az ÚR”(5Móz 30,16).

Íme, az Isten szeretetére, tiszteletére, parancsolatainak teljesítésére nekünk parancsunk is van! De hát az apa sem azért inti a gyermekét, mert csupán abban telik kedve, és csak korlátozni kívánja! Hanem azért, mert szereti, és azt akarja, hogy éljen! Mi pedig tudjuk, hogy Isten Szeretet! S akkor Róla, mint mennyei Atyánkról, nem gondolhatunk mást, mint hogy szeretetből csak a javunkat akarja! A Törvényeivel is az életünket védi!

S ha tovább olvassuk igénket, akkor azt találjuk, hogy Isten nem csak parancsol, hanem szeretettel kér is minket: „Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is! Szeresd az URat, a te Istenedet, hallgass a szavára, és ragaszkodj hozzá”(5Móz 30,19-20).

Isten pedig úgy szeret minket, hogy az Ő egyetlen Fiát is odaadta értünk, hogy végtelen szeretetéből megajándékozhasson az örök élettel! S ezért kell nekünk is szeretetben járnunk.

Először is: Isten szeretetében élünk. Mert Isten szeretete betölti az egész világot. Tehát ha akarnánk sem tudnánk megszökni előle, kibújni alóla! Másodszor, a kérdés ezért csak az, hogy mi magunk a szeretet útját választjuk-e? Elfogadjuk-e Isten szeretetét, és vállaljuk-e azt a gyönyörűséges feladatot, hogy tovább is sugározzuk azt a többi ember, a felebarátunk felé?

Mert a szeretet csodálatos! Charles Spurgeon gondolatai jutnak eszembe: „A világ összes anyagai között a szeretetnek van a legerősebb kötőképessége és a legnagyobb teherbíró ereje.”

S egy másik: „Aki meg akarja ismerni a szeretetet, menjen a keresztrefeszítés hegyére és szemlélje ott a fájdalmak embere halálát.”

S végül a kedvencem: „A szeretet olyan bor, melyet nem lehet a szőlőből taposással kisajtolni; magától kell kifolynia.”

Mert ez az Isten szeretete! Isten pontosan így adja nekünk, valósággal árasztja ránk, az Ő szeretetét. Ez az a csodálatos szeretet, amelynek áldását majd az Isten országában tapasztalhatjuk meg színről-színre, és élvezhetjük örökkön örökké. Íme, miért ne választanánk hát a jót, és az életet? Azt a jót és azt az életet, amelyet Isten adott nekünk! Éljünk hát szeretetben!

                                                                 †Ámen

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, aki Jézus Krisztusban nemcsak a szeretet parancsát adtad nekünk, hanem legnagyobb példáját is: gyújts szívünkben hozzá ragaszkodó szeretetet, parancsolatai iránt engedelmességet, hogy képmutatás nélküli szeretetünkről az ő tanítványaira ismerjen bennünk a világ, szent Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által.

                                                                  †Ámen

Énekek: 364 9 444 312 11