Veperdi Zoltán igehirdetése, 2020. augusztus 9.

†

Szentháromság ünnepe után kilencedik vasárnap

2Thessz 3,1-5

Pesthidegkút, 2020. augusztus 9.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe után a kilencedik vasárnapra, az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk 2Thessz 3,1-5-ben a következőképpen:

^„1És végül, testvéreim, imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is, ²és hogy megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől: mert nem mindenkié a hit. ³De hűséges az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól. ⁴Bizalmunk van az Úrban irántatok, hogy amit elrendelünk, azt megteszitek, és meg is fogjátok tenni. ⁵Az Úr pedig irányítsa szíveteket az Isten szeretetére és a Krisztus állhatatosságára.” (2Thessz 3,1-5)

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Szentháromság ünnepe után a kilencedik vasárnapon, ismét arra kapunk útmutatást, hogy hogyan felelhetünk Istennek felénk hangzó hívására. Nos, ma azt a felszólítást kapjuk, hogy „Hűség és engedelmesség által Krisztussal közösségben!” S íme, mondanivalónk kifejtéséhez Pál apostolnak a thesszalonikaiakhoz írt második leveléből van előttünk Isten igéje.

Tudjuk, hogy Pál, a második missziói úton jutott el Thesszalonikába, azaz Krisztus után 48-51 között. S az apostol igehirdetése nyomán alakult meg a keresztyén gyülekezet Makedónia második legnagyobb városában. Nagyobb részt pogányokból lett keresztyének voltak jelen. A hagyományokhoz ragaszkodó zsidó hívők azonban felháborodtak, és Pálék ellen föllázították a várost. Továbbmentek tehát Béreába, majd onnan Athénbe és Korinthusba.

Itt írhatta Pál mindkét levelet a Thesszalonikai gyülekezetnek, méghozzá elég hamar a távozását követően, azaz Krisztus után 52-53-ban. Az apostol ugyanis Timóteus által kapott híreket a gyülekezetről, és ismerte meg helyzetüket, kérdéseiket. Ezekre tartalmaznak útmutatásokat a levelek.

Az egyik nehéz tévedés az volt, hogy Jézus Krisztus visszajövetelének idejét egészen közelre, még a saját életükben várták. Emiatt aggódtak azokért a keresztyén testvéreikért, akik időközben meghaltak. Mert afelől volt kétségük, hogy ezek esetleg kimaradnak a Jézus visszajövetelekor bekövetkező elragadtatásból. S így esetleg nem is üdvözülnek. Pál ezeknek írja vigasztalásul, már az első Thesszalonikai levélben: „Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel!”(1Thessz 4,13-18).

Ma már, kétezer évvel Jézus földi szolgálata után, ez nem lehet igazán kérdés. Hiszen a Jelenések könyvéből tudjuk azt is, hogy: „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva”(Jel 14,13).

A másik félreértés az volt, hogy – Jézus közeli visszatérését várva – egyesek abbahagyták a mindennapi munkát. Ez nyilván ellenérzést váltott ki a többiekben, a nem hívőkben is. Azután, fölélvén tartalékaikat, ezek a dologtalanok, kezdtek nélkülözni is. Ami újabb nehézséget jelentett.

Ezeknek írja Pál, megint csak még az első Thesszalonikai levélben: „A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket Isten tanított az egymás iránti szeretetre, és mert gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt egész Makedóniában. De kérünk titeket, testvéreim, hogy egyre inkább gyarapodjatok ebben, és tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük nektek. A kívülállók iránt tisztességesen viselkedjetek, és ne szoruljatok rá senkire”(1Thessz 4,9-12).

Itt van az egyik kedvencem a Bibliából: tegyétek a magatok dolgát! A keresztyén embernek nem kell megmondani, hogy mi a dolga. Ő tudja nagyon jól: szóval és cselekedettel a Krisztusról tenni bizonyságot. Hogy egész élete arról tanúskodjon, hogy hűség és engedelmesség által, mindenkor Krisztussal van közösségben.

Majd harminc évvel ezelőtt voltam először lelkészkonferencián. Felszólalt egy, már nem is túl fiatal lelkészünk, és szóvá tette, hogy jó lenne egy lelkészi munkaköri leírás. Na, barátom – gondoltam magamban – elég nagy baj, ha te nem tudod, mi egy lelkésznek a feladata. A munkaköri leírás arra jó, hogy van mire hivatkozni, hogy mit miért nem kell megcsinálni.

Biztosan többen ismerik azt a történetet, hogy amikor Luther Mártont megkérdezték, mit tenne, ha tudná, hogy holnap lesz a világ vége. Ő azt felelte, hogy elültetne egy almafát.

A mi feladatunk tehát, hogy tegyük a magunk dolgát. Hűséggel és engedelmességgel hirdetve az evangéliumot, s a többit pedig nyugodtan hagyjuk az Úrra.

Nos, úgy tűnik, hogy az első levél nem mindenkit nyugtatott meg Thesszalonikában. Ezért Pál, a második levélben is, újra szól Jézus visszajöveteléről. Éspedig ezeket írja, a második fejezetben: „Ami pedig a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelét és a hozzá való gyülekezésünket illeti, arra kérünk titeket, testvéreim, hogy ne veszítsétek el egyhamar józanságotokat, és ne rémítsen meg benneteket sem prófécia, sem beszéd, sem nekünk tulajdonított levél, mintha az Úr napja már itt volna. Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket. Mert az Úr napját megelőzi a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia. Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten”(2Thessz 2,1-4).

No, lám. Már akkor is voltak hazugok, akik arról prófétáltak, hogy az Úr napja már eljött? Sőt! Egyesek fel is mutattak egy hamis levelet, mintha azt Pál írta volna, és arra hivatkozva beszéltek arról, hogy itt az Úr napja!

Ugye, milyen ismerős? S ez csak azt mutatja meg, hogy milyen szánalmas az ember: a bűnbeesés óta nem tud nem vétkezni!

Pál írása azonban, inkább minket el kell gondolkoztasson. Hiszen sokkal jobban illik a mi korunkra. Mert szemtanúi vagyunk a hittől való elszakadásnak! S megjelent a törvénytipró is, aki beült az Isten templomába, és – félretéve mindent, amit szentnek mondanak – az Isten törvénye fölé helyezi a saját törvényét! S ezzel azt állítja magáról, hogy ő az isten!

Mi pedig, csak figyeljünk Pál szavára, az Isten igéjére: „És végül, testvéreim, imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is, és hogy megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől: mert nem mindenkié a hit. De hűséges az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól. Bizalmunk van az Úrban irántatok, hogy amit elrendelünk, azt megteszitek, és meg is fogjátok tenni. Az Úr pedig irányítsa szíveteket Isten szeretetére és Krisztus állhatatosságára”(2Thessz 3,1-5).

Íme, testvéreim, a mi feladatunk tehát, hogy tegyük a magunk dolgát! Legelőször is: imádkozzunk! Imádkozzunk az evangélium terjedéséért. Imádkozzunk azokért, akik az Isten igéjét hirdetik. Imádkozzunk azokért is, akik minden szavukkal, cselekedetükkel, sőt, egész életükkel, az élő Jézus Krisztusról tesznek bizonyságot!

Azután imádkozzunk azért, hogy nálunk is (hazánkban, gyülekezeteinkben, családunkban) az Úr nevét dicsőítsék olyan lelkesedéssel, ahogyan azt a thesszalonikaiak is tették.

Pál, már a levél elején, így beszélt róluk: „Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit cselekedeteivel hatalmasan, hogy megdicsőüljön a mi Urunk Jézus Krisztus neve bennetek, és ti is őbenne a mi Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből”(2Thessz 1,11-12).

Majd azért is imádkoznunk kell, hogy megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől! Itt az a kifejezés („ρυομαι” – hruomai), amelyet Pál használ, a klasszikus görögben azt is jelenti: „elhúz a veszélytől”. Ráadásul passzívumban van, tehát nem mi szabadulunk meg a gonosztól, hanem megszabadíttatunk, mégpedig Jézus Krisztus által! S imádkozhatunk ezért azzal a hittel, hogy hűséges az Úr, akinek van hatalma megerősíteni minket, és van hatalma megőrizni is a gonosztól!

Ezért tehát, mi szabadok vagyunk arra, hogy hűség és engedelmesség által Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal legyünk és maradjunk közösségben!

Ahogyan azt Pál apostol a thesszalonikaiaknak az első levele végén megírta: „Vigyázzatok, hogy senki se fizessen a rosszért rosszal, hanem törekedjetek mindenkor a jóra egymás és mindenki iránt. Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra”(1Thessz 5,15-18).

                                                                 †Ámen

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk! Te kegyelmesen elhívtál minket a Jézus Krisztussal való közösségre, és azt akarod, hogy ilyen módon neked tetsző legyen életünk. Légy hozzánk irgalmas, hogy erős legyen kapcsolatunk Megváltónkkal, és hitünk jó gyümölcstermése nyilvánvaló legyen minden ember előtt.

                                                                  †Ámen

Énekek: 439 7 395 255