Keveházi László ny. esperes szolgálata, húsvéthétfő, 2020. 04. 13.

Lássátok be, hogy csak én vagyok, nincsen Isten rajtam kívül! Én adok halált és életet, összezúzok és gyógyítok, nincs, ki megmentsen kezemből. Kezem az égre emelem s mondom: Örökké élek én” (V. Móz. 32, 39-40)

Furcsa húsvétunk van. Azt hiszem, ilyen húsvétot még alig éltünk.

Gyermekkoromban húsvét második napján elindultam „locsolni”. Vidám nap volt. Felnőtt koromban is örömmel ünnepeltünk. A családdal is. Mert a „húsvét” az öröm ünnepe. Vége a böjtnek. Talán húsvét a legvidámabb ünnepünk – volt!

De ma? Csend van. Hallom a híreket a járvány terjedéséről, sőt a szaporodó elhunytakról. Minden híradás ilyen számokkal kezdődik. Én magam is „karanténban” vagyok, gondozó testvéreimen kívül minden kitől elzárva, bár talán még nem fertőzött, de „bezárt.,” mint minden idős otthonban élő ember. És egyedül. Feleségem több mint egy éve hunyt el, de mintha ma történt volna. És most itt ez a félelmetes, terjedő dolog húsvét ünnepén. Bocsánat a mindennapi, talán durva kifejezésért, de kitör belőlem: mi van? Mi történik 2020 húsvétján? Mire kell vagy lehet gondolnom?

És ebben a helyzetben, a húsvét ilyen ünnepén, 2020 április 13.-án, Húsvét ünnepének második napján megszólal a felolvasott ige: „Lássátok be, hogy csak én vagyok, nincsen Isten rajtam kívül! Én adok halált és életet, összezúzok és gyógyítok, nincs, ki megmentsen kezemből. Kezem az égre emelem s mondom: Örökké élek én”

1. Engem ez az ige figyelmeztet. Mintha megfeledkeztem volna valakiről, próbáltam volna élni életemet Valaki nélkül. Mert az élet halad, a napok mennek, jön az este és jön a reggel, megy minden a maga útján. Mintha járnám szomorúan vagy örömmel, de a magam útját. Mondjátok, amit én „kicsiben” érzek, nem ezt történt „nagyban’? Mintha valakiről megfeledkeztünk volna! Mondjátok ez az ige a mai eseményekkel nem figyelmeztetés? Ember, aki járod az utat, talán a magad útját, ne feledkezz meg Rólam! Mert: én vagyok, nincsen Isten rajtam kívül! Mintha valaki azt mondaná: ember állj meg egy kicsit, gondolkozz el! Csakugyan élhetsz magad, önállóan? Csakugyan a te kezedben van minden? Tudom, hogy a tudomány halad. Az emberi élet is alakul. De valójában: ez az ige figyelmeztetés. Gondoljátok meg. Csakugyan önállóak vagytok? Csakugyan megy nélkülem is? Mintha egy veszélyt jelző utcai táblát látnék, nekem olyan ez az ige. Állj meg egy pillanatra. Gondolkozz el egy kicsit. Minden rendben van?: Engem ez az ige így figyelmeztet, talán nagy szóval „öneszmélésre” hív.

2. Engem ez az ige emlékeztet. Tudjátok, az emlékezés valamire visszagondolás. Csak itt nem „Valamiről”, hanem „Valakiről” van szó. Nem Róla feledkeztünk meg? Aki azt mondja: „Én adok halált és életet, összezúzok és gyógyítok, nincs, ki megmentsen kezemből.” Engem ez az ige arra az Istenre emlékeztet, aki valóban „élet és halál Ura.” Többet mondok: Aki halálra tud adni. De ez a „legfélelmesebb, ez az ige engem arra emlékeztet, aki Fiát adta halálba. Aki utolsó óráiban így imádkozott: „Atyám, ha lehet, múljék el ez a pohár”. Micsoda harca lehetett! Ez igazán élet és halál harca volt. Bocsássatok meg a kemény, durva szóért: de „vért izzadt!” S mégis ment. Isten „összezúzta” Fiát! És ő „kilehelte lelkét” gonoszok halálával, két lator között. Ez a mai ige erre az Istenre emlékeztet: akihez a Fia, akiben úgy olvassuk, „gyönyörködött lelke”, Ahhoz most (!) így kiáltott: „Én Istenem, miért hagytál el engem?” Beteljesedett az Fián: „Én adok halált és életet, összezúzok és gyógyítok, nincs, ki megmentsen kezemből.”

3. De engem mégis ma ez az ige erősít is. Mert lehet, hogy félelmesen hangzik, de a szó nem fejeződik be azzal, hogy halált adok és összezúzok. Hanem: életet adok és gyógyítok. Mert ő nemcsak megengedte azt a borzalmat, hanem kihozta Fiát. Jézus feltámadt és él. És Ő az Úr! És ma már a Feltámadott mondja nekem és Neked: „Én adok halált és életet, összezúzok és gyógyítok, nincs, ki megmentsen kezemből.” S ez húsvétkor nemcsak azt jelenti, hogy az élet és halál Urának kezében vagyok, nincs menekvésem, hanem azt, hogy az életet adó Uramnak kezében lehetek. Életben és halálban is. Mert Jézus feltámadásában azt is látom, hogy „az ő kezéből még a halál sem szakíthat ki.” És a meghalt és feltámadott Úrért nekem is örök életem lehet. Mert ő gyógyítóm még a halálból is! Amiből emberileg nincs gyógyulás, nincs tovább élet. De Nála igen! A „félelmes” Isten a reménység Istene! S azért szól, hogy megmentsen! Ezen a furcsa húsvéton is ezért szól. Azért, hogy örök gyógyulást adjon és hozzon.

Furcsa húsvétunk van. De éppen ez a furcsa húsvét állítson meg, gondolkoztasson el, és figyelmeztessen (amíg nem késő!), de emlékeztessen és erősítsen a feltámadás Urában: „Lássátok be, hogy csak én vagyok, nincsen Isten rajtam kívül! Én adok halált és életet, összezúzok és gyógyítok, nincs, ki megmentsen kezemből. Kezem az égre emelem s mondom: Örökké élek én” Legyen az a húsvét ennek a belátásnak az ünnepe. Égre, Őrá emelt kézzel mondjuk mi is: Ámen.

 

You may also like...